Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 4. rész

Ana Herrera~

Szívemben, mint valami gödörben, üresség és fájdalom honolt. Úgy éreztem, ha nem tör fel belőlem a zokogás pár pillanat múlva, elveszek a saját kínlódásomban. Miért jött vissza? Miért keresett meg? Miért nem volt képes továbblépni?...Én...én miért nem voltam képes túllépni rajta?

Szemeimet szinte már marták a könnyek, gyomrom borsó méretűre zsugorodott, míg gondolataim szüntelenül Harry körül forogtak. Annyira összetörtnek tűnt...annyira elveszettnek. Mi történt vele a börtönben? Miért nem volt képes elfelejteni? Már a legelején hagynunk kellett volna egymást. Sosem szabadott volna megismernem Őt, mert belekóstoltam abba a szúró, görcsös és mérhetetlenül rossz dologba, amit a halandók fájdalomnak neveznek.

Mikor berontottam a házba, és becsaptam magam után az ajtót, lecsúsztam mellette, arcom pedig tenyereimbe temettem. Olyan kínt éreztem, melyet eddig nagyon ritkán. Tisztában voltam vele, hogy a múltam ott loholt a nyomomban, és csak arra várt, hogy egy jól irányzott mozdulattal földre küldhessen, és azt suttoghassa fülemben: "Helló, mindvégig itt voltam.".

Azonban ez, egyre kecsegtetőbbnek hatott. Csak feladni mindent, és hagyni, hogy az idő homályába vesszek. Csuklómra néztem, melyen még látszódtak a penge nyomai. Akkor ez tűnt helyesnek, mára már, ostobaságnak bizonyult. Lehet, hogy a szerelem is ilyen, nemde? Talán ami akkor mágikusnak, lírainak és gyönyörűnek hatott, mint egy szimfónia, manapság ostoba felesleges időtöltés. Nem tudom...

Könnyeim mintha versenyt futottak volna az arcomon, de úgy éreztem, mindegyik hamarabb ért be a célba, minthogy felfogtam volna ki is a győztes. Minden gondolatom szét akart tépni, darabogra szedni, és nem összerakni. A fájdalom és a kín amik uraltak engem, maga volt a pokol. Elegem volt a szerelemből, az olyanból, mely szétszakította a szívem. Mert igen, ez a kapcsolat ezt tette velem.

Képtelen voltam mást tenni a zokogáson kívül. Olyannyira kikapcsolt minden érzékszervem, hogy semmit sem hallottam vagy láttam. Csak megrögzötten bámultam magam elé, miközben találgattam, melyik pontom fájt legjobban. Azt hiszem a szívem győzött. Talán tőröket forgattak benne, felvagdosták és újra összevarrták. Nem tudom...

Perceknek tűnt, de biztosan órák voltak, míg én ott ültem az ajtóban. Mikor kiszáradtak a könnycsatornáim, és bőröm kellően elvolt áztatva, gépies mozdulatokkal álltam fel ülőhelyemről, és indultam a lépcső melletti fürdőszobába. Benyitottam, felkapcsoltam a villanyt, és a mosdókagylónak támaszkodtam. Csak makacsul bámultam a csapon lefolyó páracseppeket, miközben képtelen gondolatok ették be magukat elmémbe.

Mi van, ha tényleg azért jött vissza, mert szeretett, és nem csak szimpla véletlenségből futottunk össze? Lehetséges, hogy gondolt rám? Hogy azért akart megcsókolni, mert Ő is épp annyira vágyott az ajkaimra mint én az övéire? Talán találkozott Mona-val és tőle tudta meg, hogy hol dolgozom? Vagy egyszerűen csak...minden egy véletlen folyamán kuszálódott össze ismét?

-Mami?-észleltem egy édes gyermeki hangot.

Felemeltem fejem, s a tükörben megláttam Darcy alacsony alakját. Aggódóan nézett szemeimbe. Csak nekem volt Deja vu érzésem? Szívem erősebben kalimpált testemben, miközben megfordultam, és leguggoltam lányomhoz.

-Jól vagy?-aprócska tenyereibe fogta arcom, és úgy nézett, hatalmas zöld szemeivel enyémekbe.

-Persze Drágám.-mosolyodtam el halványan, miközben apró puszit hintettem homlokára-Mikor érkeztetek?-kérdeztem, hisz nem hallottam a bejárati csapódását. Megtöröltem arcom, s felemeltem Őt. Darcy szélesen elvigyorodott.

-Nemrég, de képzeld, Chris bácsi vett nekem fagyit!-tapsikolt miközben kiértünk a fürdőszobából. Azonban odakint megláttam barátom, aki döbbent és értetlen tekintettel vizsgált végig.

-Tényleg?-kérdeztem érdeklődőn. A kezemben lévő kislány csak nagyokat bólintott.

Letettem, s odasétáltam Chrishez, aki egy apró csókot nyomott számra.

-Darcy, menj fel a szobádba jó? Utána én is megyek és akkor babázunk.-mosolyodott rá a férfi, lányom pedig már futott is fel, hogy megkeresse a kedvenc játékait.-Mi történt?-kérdezte, mikor Darcy már rég eltűnt a fordulóban.

-Semmi, kellett volna, hogy történjen?-kérdeztem vissza, amit bár nem szabadott volna megtennem, mégis elkövettem.

-Ana, nem nagyon ismerlek, de elég jól ahhoz, hogy tudjam, semmi sincs rendben.-fogta meg karom, mikor elakartam menni.

-Épp ez az, nem ismersz, épp ezért ne próbálj meg beleavatkozni!-sziszegtem. Fogalmam sem volt, hogy mi történt velem, de dühös voltam. Talán magamra, talán rá, talán Harryre...talán az életemre. Nem tudom...

Kezemet kirántottam szorításából, majd kiléptem a bejárati ajtón. Tudtam, hogy nemsokára sötétedik, de cseppet sem érdekelt. Ki akartam szellőztetni a fejemet, és ez csak úgy jöhetett létre, ha egyedül egy csendes helyen gondolkozhattam.

Talán órákat sétálhattam, nem tudom, de mikor leültem egy elhagyatott padra, rájöttem, hogy az a hely volt az, ahol Harryvel találkoztam. Nem értettem miért mentem oda, vagy, hogy miért maradtam ott, de csak helyet foglaltam, és zsebre tett kezekkel pásztáztam a félhomályban úszó tájat.

Sosem volt gyerekjáték az életem. Főleg miután Robin elrabolt. Emlékszem, feladatokat kellett végrehajtanom, melyeknek a végén, szinte mindig meg kellett ölnöm valakit. És ha nem tettem meg, megkínoztak, ahogy csak tudtak. Mindent bevetettek, hogy fájjon, még olyan dolgokat is, melyekre alig emlékszem, hisz félájult voltam. De az utolsó ilyen, amin részt vettem, egy mocskos játék volt, és egy olyan embert kellett megölnöm, aki sosem akartam bántani...

Egy alak ült le mellém. Nyúlánk alacsony alkatát csak szemem sarkából láttam. Mikor helyet foglalt, belém költözött egyfajta szorongás. Fogalmam sem volt, hogy ki az, de a felőle áradó negatív energia nem engedett semmi jóra sem következtetni.

-Minél előbb felejtsd el Harryt, és szállj ki az életéből, különben a lányotoknak fog baja esni.-felismertem a magas hangot.

Ez, egyfajta boldogsággal töltött el, de mikor rájöttem szavai teljes értelmére, már késő volt. Az alak rohamos léptekkel távolodott el tőlem, s mikor magam mellé néztem, egy borítékot véltem felfedezni azon a helyen, ahol nemrég még Louis ült...