Chica (H.S) •Befejezett•

16.

Ana Herrera~

-Most tedd egy kicsit hátrébb a lábad.-mondta Harry. Vele edzettem, hisz nem engedte, hogy Zayn megüssön. Örültem neki, és hálás is voltam, de utáltam, hogy ennyire vigyáznia kellett rám. Nem akartam az útjában lenni.

Megfogta csuklóimat, és úgy mozgatta, hogy a jó pozícióba álljon be, az ütéshez. Félmeztelen volt, és hátulról karolt át. Szerintem nem kell magyaráznom mik játszódtak le bennem. Az igazat megvallva, rendkívül furcsa volt, hogy a többiek is edzettek, mi pedig mindenki szeme láttára ölelgettük egymást...bár ha jobban belegondolunk, annak is vehették, hogy Harry a boxban segített.

-Chica! Üss!-szólított egy kicsit hangosabban, én pedig feleszméltem a gondolataimból, és a boxzsákba ütöttem egyet.

Bólogatott majd noszogatni kezdett, miszerint erősebben vigyem be az ütést. Amennyire tudtam, püföltem a zsákot, és nem törődtem a körülöttem lévőkkel. Ám akkor én is kérdőn fordítottam oldalra fejem, mikor Harry elengedte a zsákot, és összeszorított állkapoccsal bólintott. Az Ördög állt velem szemben, és fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék. Összefontam magam előtt kezeim, és észrevétlenül közelebb húzódtam Harryhez.

-Robin.-bólintott neki Zayn. Hasonlóan cselekedtek a többiek is, majd tovább folytatták a dolgukat. Ó! Már meg is tudtuk az ördög nevét. Robin. Érdekes...hogy ennyire nem szimpatizál Harry az apjával. Mindketten összeszorították az állkapcsukat, és keresztbe tett kezekkel méregették a másikat. Hirtelen Robin felém fordította a fejét, és végignézett rajtam. Lehajtottam a fejem, és hagytam, hogy kirázzon a félelem hidege.

-Chica.-szólt Harry-Öltözz fel.-kérte rám pillantva. Lassan bólintottam, majd gyors léptekkel elhagytam az edzőtermet. Beléptem az öltözőbe, majd a csukott ajtónak támaszkodtam. Lehunytam a szemeim, és mélyet sóhajtottam. Nem tudom miért, vagy hogyan...de mikor Robin rám nézett...féltem...rettenetesen féltem. De miért? Miért ijedtem ennyire meg tőle? Azért mert egy maffia vezér? Lehet.

Lezuhanyoztam, és átöltöztem, majd egy padon helyet foglalva, nézegettem körmeim és gondolkodtam. Mindenről, amiről csak lehetett.

Reméltem, hogy Louis nem mondja el másnak, hogy mi Harryvel...egy párt alkotunk. Sőt...abban is biztos akartam lenni, hogy benne is bízhatok. Hajamat fülem mögé tűrtem, és elővettem mobilom. Ahogy bekapcsoltam, észrevettem hogy vagy ötven nem fogadott hívásom van apától. Mióta itt vagyunk Londonban, azóta nem volt a kezemben a telefon, ezért is lepődtem meg azon, hogy ennyire érdekelte apámat a honlétem. Monatól nem volt ennyi, hisz Ő tudta, hogy hol vagyok, és abban is biztos volt, hogy Harry vigyáz rám. Azon gondolkodtam, hogy felhívom Mona-t. De mi van ha már nem is kíváncsi rám? Vagy...vagy mi van, ha nem érdekli, hogy mi van velem? Vagy...vagy ha apa veszi fel a telefont? Nem akartam kockáztatni, főleg nem úgy, hogy a maffia főhadiszállásán voltam. Mély levegőt vettem, és eltettem a telefont. Mikor felnéztem, viszont egy nem várt személlyel találtam magam szemben. Zayn állt az ajtóban.

-Jól tetted, hogy nem telefonáltál.-mondta kimérten-Ja. És szerettem volna lekötni valamit.-közelebb lépett hozzám, és elém állt-Máskor nem akarom, hogy Harrynek elmondj abból bármit is, ami veled történt. Különben...-elgondolkodott felet vágott-Különben...én fogok neki elárulni dolgokat. Van pár titok, amit rajtam kívül senki sem tud rólad, ebben a kócerájban.-kacsintott. Megfogta arcom, majd megpaskolta, és hamarosan ki is lépett az öltöző ajtaján.

M...mi a...az hogy tud rólam dolgokat? M...milyen dolgokat? Harry azt mondta...senki...senki nem tud arról mi történt velem akkor, mikor elraboltak. M...most miért...miért mondta azt Zayn hogy van pár titok, amit tud rólam? Mit tud?

Ajkaim remegtek, és szemeimet ellepték a könnyek. Lábaimat felhúztam a padra, majd átöleltem Őket. Ha...ha visszaemlékeztem arra, ami ott történt...úgy éreztem sebezhetőbb vagyok mint valaha. Éreztem a fájdalmat...a megalázottságot. Hallottam a kiabálásokat...a saját sikolyaimat...sőt, még a mocskos érintésekre is emlékeztem. A fegyver hidegségét a halántékomon. Mindent. Mindenre emlékeztem...sőt...mindent éreztem. Ha tehettem volna...inkább meghaltam volna azon a helyen, mintsem együtt éljek ezzel a teherrel, amit a szívemben érzek akkor, mikor eszembe jutnak a dolgok.

Sosem jó dolog félni...ezt belátom. De rettegni a múltadtól...sokkal rosszabb mint akárki is hinné...

~*~

Fél óra múlva, könnyeim elapadtak, és fel is száradtak arcomról. Felálltam a padról, majd kifelé vettem az irányt. Ahogy kinyitottam az öltöző ajtaját, egyből Harryt vettem észre. A boxzsákot ütötte, és cseppet sem volt nyugodt. Ahogy körülnéztem, senki mást nem láttam kettőnkön kívül. Közelebb léptem Harryhez.

A terem másik végén volt, de még innét is láttam izmait, és bicepszét. Haja arcába hullott, és kidolgozott felsőtestén, meg-meg rándultak az izmok, ahogy a piros zsákot püfölte. Az izzadság gyöngyözött homlokán, és hátizmai is mozogtak, ahogy minden egyes ütéssel egyre jobba kezdett megnyugodni. Fogalmam sem volt, hogy mi dühíthette fel ennyire, és nem is akartam annak az embernek a helyében lenni, aki ezt tette vele. Néhány perc múlva abbahagyta, és megtörölközött, és egy kis vizet is ivott. Ahogy felém fordult szemei kitágultak.

-Hát te?-kérdezte. Megrántottam a vállam és közelebb lépkedtem hozzá.

-Gondoltam kimerészkedek a búvóhelyemről.-próbáltam elviccelni a dolgot, de hangom rekedtesen csengett. Harry észrevehette, hisz összevonta szemöldökét.

-Mi a baj?-kérdezte. Lehajtottam fejem, és megráztam azt. Kezemet kereszteztem melleim alatt, és úgy álldogáltam-Chica.-fogta meg állam, és felemelte fejem. Ahogy szemeibe néztem...elárasztott a melegség, és úgy éreztem biztonságban vagyok. Biztonságban vagyok, ha vele vagyok.

-Semmi...csak...-tudtam, hogy ki kellett találnom valamit, és persze azt is, hogyha az igazat mondanám, nem csak Zayn lenne bajban...hanem én is. Tudom...hogy...hogy Harry megutálna...sőt, talán még undorodna is tőlem, épp ezért képtelen lettem volna elmondani neki azt, hogy mi történt velem évekkel ezelőtt-Csak ...idegesít, hogy senki nem mondja el, mi történik. Egyáltalán miért kell boxzsákokat ütögetnem? Vagy miért kellett ide jönnünk? Vagy...-nem tudtam befejezni, hisz átölelt.

-Majd otthon minden megbeszélünk.-szólt halkan. Fejemet fedetlen mellkasába fúrtam, és remegő ajkaimba haraptam.

-Miért nem itt mondod el?-hangom hasonlóan csengett mint Harryé, ezért sem tűntem valami magabiztosnak.

-Mert ki fogsz borulni.-mondta, és tudtam...semmi jóra nem számíthatok.

-Akkor...-váltam el tőle-Akkor menjünk haza.-szóltam. Megrázta fejét.

-Nekem még itt kell maradnom, de téged Gemma hazavisz.-simította meg arcom. Közelebb hajolt hozzám, majd ajkaimra suttogta-Ma még csak meg sem csókoltalak.-fonta karjait derekam köré.

-Öreg hiba.-mosolyodtam el. Hasonlóan cselekedett, majd végre ajkait enyémekre tapasztotta. Isteni volt újra érezni édes ajkait, és tudni...hogy nem akar elválni tőlem, egy percre sem. Tudni...hogy fontos vagyok számára. Ha egy kicsit is, de az vagyok.

Ám féltem attól, amit mondani akart. És rettegtem attól, hogy rosszabb lesz mint vártam...

Kérlek komizz!