Chica (H.S) •Befejezett•

36.

Ana Herrera~

Láttam, ahogy hirtelen elrántotta a fegyvert, s Aaront érte a halálos lövés...

Fejem zsongott, a lövés erejétől, és hangjától. Ahogy megláttam Aaron élettelen testét, szívem kihagyott pár ütemet, szemeim pedig megteltek könnyekkel. Emlékképeket pörgettem végig magamban attól a naptól miután anya meghalt. Tudtam, hogy Aaron mindig vigyázott rám. Hogy mindig mellettem volt mikor kellett, még azután is, hogy elvittek abból a koszos raktárépületből. Akkor is bízott bennem, mikor más kételkedett, s mikor mindenkit ellöktem magamtól. Egyszerűen csak...apám helyett apám volt.

-Ne!-sírtam fel, s hamarosan két kezet éreztem magam körül. Harry lefogott, hisz odaakartam menni a férfi vérbe fagyott testéhez. Fogalmam sem volt, hogy hogyan szabadult ki, de a lényeg, hogy meggátolt abban, hogy még nagyobb őrültséget csináljak.

Testem remegett, gondolataim kuszák voltak, könnyeim pedig patakokban folytak le arcomról. Hallottam ahogy Mona felzokogott, ez pedig még jobban mardosta szívem. Tudtam, hogy valamilyen szinten, de miattam kellett meghalnia Aaronnak. Tudtam, hogy áldozatok nélkül is kijutottunk volna, mégis...ennek így kellett történnie.

Harry nyugtató szavai miatt pedig még jobban sírtam. Fejemet mellkasához szorította, s puszit adott hajamra.

-Ó ne bőgjetek már!-tárta szét karját Robin-Ott vannak még a többiek! Nem tehettem mást, hisz valakit le kellett lőnöm!-emelte fel védelmezően kezét-De, ha ennyire akarjátok, akkor lehet még egy áldozatunk.-"egyezett bele", s fogta Anton fejéhez a pisztolyt. Talán még levegőt is elfelejtettem venni abban a pillanatban.

Hirtelen rontott be az egyik alkalmazottja.

-Uram! Itt van a...-befejezni nem tudta, hisz kapott a hátába egy lövést. Akkor már tudtam, hogy megérkezett a rendőrség. Egy kicsit fellélegeztem, és tápláltam magamban egy kis reményt, miszerint túléljük.

Szinte az összes londoni kommandós és katasztrófa védelmi ember ott termett a helyszínen, s úgy éreztem, hogy az a raktártér zsúfoltságig televolt. Néhányuk ruháján láttam vért, amiből arra mertem következtetni, hogy megöltek, vagy megsebesítettek néhány embert.

Hamarosan kitört a káosz. Louis, Niall és Liam felpattant a helyéről, s amilyen gyorsan csak tudtak, felejtették magukról a kötelet. Anton is felpattant, majd nem figyelve a többiekre, kigáncsolta Robint. Harry felrántott a helyemről, és egy biztonságos helyre akart vinni, de kitéptem magam szorításából, hisz az imént meglőtt ember oldalán észrevettem egy fegyvert.

-Ana!-hallottam meg nevem, de nem foglalkoztam vele.

Áttörtem magam a tömegen, majd felkapva a fegyvert, és Robin felé tartottam azt. A saját fegyvere valamerre elcsúszott, mikor Anton elgáncsolta, így még védekezni sem tudott. Mikor feleszméltek a fekete ruhás emberek, és látták, hogy mindkettőnk kezében megtöltött, lövésre kész pisztoly van, egy helyben megálltak, és bámultak ránk.

Nem tudom mi történt velem abban a pillanatban. Megtört bennem valami, de fogalmam sem volt, hogy mi. Ám egy valamit biztosan tudtam. Sosem fogom visszakapni azt, ami eltűnt az életemből abban a pár másodpercben míg elkönyveltem magamban, hogy meg fogom bosszulni Aaron halálát, és azt, hogy tönkretette az életem. Meg fogom ölni Robint, akkor is, ha ez minden nézőpontnak ellent mondott amit eddig vallottam.

Tudtam, hogy nem vall nagy erkölcsre földön lévő, védtelen emberre fegyvert fogni, vagy lőni, de szerettem volna lezárni az ügyet, egyszer s mindenkorra. Ám...ez nem tűnt ilyen egyszerűnek. A sok fekete ruhás férfi közül senkinek sem jutott eszébe feltartóztatni engem. Először Harry kapcsolt, s Ő próbált megállítani.

-Chica...-szólt hozzám rekedtes hangján, de még mindig feszesen tartottam a fegyvert, s fátyolos tekintetemen keresztül kémleltem életem elrontóját-Ne tedd ezt!-szemem sarkából észrevettem ahogy közelebb lépett-Csak tedd le a fegyvert, és hagyd, hogy letartóztassák.-beszélt hozzám lassan, s nyugtatóan.

Tudtam, hogy az ajtóban vagy három tucat rendőr várakozott, s figyelték a jelentet. Úgy éreztem magam mint egy őrölt, aki nemrég szabadult a pszichiátriáról, aki képes lenne leugrani tizenkét emeletnyi magasból.

Bár zuhantam, és nem akartam, hogy bári is elkapjon. Zuhanni akartam...

-Tudom, hogy nem vagy olyan mint Ő, mind tudjuk ezt.-a hang mellőlem jött, mire alsó ajkam remegni kezdett. Sírni akartam...nem, elbújni egy sötét sarokba és felvagdosni az ereimet...igen ezt akartam. Ezt, mert elveszettnek éreztem magam, és éreztem ahogy a bűntudat és a gyász belülről kezdett felemészteni.

-Tévedsz. Mind tévedtek. Sokkal rosszabb vagyok mint Ő.-suttogtam magam elé, és nagyon reméltem, hogy Harry egyik szavamat sem fogja meghallani.

-Tedd le a pisztolyt Chica...kérlek.-hallottam a könyörgést hangjában. Éreztem, ahogy pattanásig feszült a helyzet, mikor Harry megfogta a fegyvert, s elvette kezemből. A földre dobta, majd az egyik rendőr felé rúgta azt, miközben átölelte a zokogás rázta testem-Semmi baj Babám, most már jobb lesz, ígérem.-ölelt szorosan, s talán pont erre volt szükségem. Arra, hogy valaki szeressen, hogy valaki mellett biztonságba érezzem magam, még akkor is, ha minden összeomlott körülöttem...

Láttam ahogy bilincsben elviszik a még életben maradottakat. Zaynt, Robint, és még pár embert akit nem ismertem. Mikor a mentőhöz vittek minket, hogy megvizsgáljanak, Gemma. Ryan és Robert közeledett felénk, majd sorra megöleltek minden életben maradottat a csapatunkból. Mint később kiderült, Robin csapata felkészülve várta a miénket, és szinte egytől egyig kivégezték Őket. A harc folyamán jó pár maffiatag meghalt Robin csapatából is, ami megmagyarázta azt, hogy miért nem találkoztam egyetlen egy őrrel sem mikor beléptem a raktárépületbe.

A mentőautó hátuljában ültem, mikor megláttam ahogy egy fekete lepellel letakart beteghordozót tolnak ki az egyik ajtó. A szívem összeszorult abban a pillanatban, mert tudtam ki az. Aaron. Lehajtottam a fejem, s megpróbáltam leplezni szomorúságom. Bár tudtam, Harry előtt képtelen lettem volna.

Mellém lépett, Ő is felült, s egy ideig a kezeit bámulta.

-Mielőtt lelőtték volna, ezt adta a kezembe.-nyitotta ki markát, amiben az arany nyakláncom pihent. Éreztem ahogy látásom elhomályosult miközben kivettem kezéből-Nem tudom miért kellett ez Robinnak, de minden esetre érintetlen maradt.

-Köszönöm.-pillantottam Rá könnyeimmel küszködve-Feltennéd?-kértem meg. Halványan elmosolyodott.

-Persze.-mondta, és hagytam, hogy nyakamba akassza a medált. Mikor éreztem a nyaklánc súlyát, közelebb férkőztem hozzá, s átöleltem csípőjét.

Karjait körém fonta, s egy puszit adott fejem búbjára. Ahogy előre néztem, láttam ahogy Mona sebeit látták el, miközben a többiek egy-egy ragtapasszal testükön köszönték meg a segítséget.

Néhány perc múlva, egy rendőrtiszt sétált elénk, kinek arcvonásai kemények voltak. Semmi jóra nem számítottunk.

-Jó napot. Johnson rendőrtiszt vagyok. Az őrsre kell vinnem Önöket kihallgatásra.-mondta, mi pedig azonnal ugrottunk. Egy-egy rendőr vezetett minket a kocsikhoz, s beültettek minket.

És itt esett le, hogy még nincs vége a játéknak...