Chica (H.S) •Befejezett•

20.

Ana Herrera~

Reggel motoszkálásra ébredtem. Szemeimet lassan nyitottam fel. Harryt vettem észre, amint kilépett a fürdőből, teljes harci díszben, felöltözve, és megfésülködve. Összevont szemöldökkel könyököltem fel az ágyon, majd pillantottam barátomra.

-Ne haragudj. Nem akartalak felébreszteni.-rázta meg fejét, és leguggolt elém. Egy puszit adott ajkaimra, és ismét keresgélni kezdett valamit.

-Semmi baj.-mondtam- Hova készülsz?-ültem fel az ágyon, és pillantottam rá. Felém nézett, majd ismét matatni kezdett.

-Egy barátom felhívott, hogy találkozzunk. Beszélnem kell vele Chica.-emelte rám tekintetét- Fontos ügyről lehet szó. És különben is, meg szeretném kérni, hogy segítsen nekünk.-szólt-Nem akarlak magadra hagyni, de ha elvinnélek, talán nem menne bele az ügybe.-mondta. Bólintottam.-Ne haragudj.-ült le mellém, és fogta meg kezem.

-Nem kell aggódnod. Tudok vigyázni magamra.-bólintottam.

-Ebben biztos vagyok. De kérlek, ne hagyd el a hotelt, rendben?-kérdezte. Szemébe nézve bólintottam, és elmosolyodtam-Köszönöm.-mondta, és egy csókot nyomott ajkaimra-De most mennem kell.-pillantott karórájára, és felpattant az ágyról-Hamarosan jövök!-mondta, és kilépett a bejáratin.

Egy ideig csak bámultam utána, és gondolkodtam. Megfordult a fejemben, hogy az a bizonyos barát egy nő...de aztán elvetettem az ötletet, hisz akkor azt elmondta volna, igaz? És különben is, milyen ügyről beszélt? Miért kell segítséget kérnie, és miért nem vihetett magával? Jó, nem panaszkodom, de ez akkor is, nagyon furcsa volt.

Miután kikeltem az ágyból, felöltöztem, rendeltem valamit, és sorozatokkal ütöttem el az időt. Ám az egyre telt és telt....

~*~

Mobilom csörgésére riadtam fel, hisz elbólintottam a film közepén. Körülnéztem, és ahogy megpillantottam a telefont, felpattantam az ágyról. Mikor megláttam, hogy ki keres, a vér is megfagyott bennem. Mona volt az. Nem értettem miért hív, vagy, hogy mi baj lehet, de egy ideig csak bámultam a képernyőt és nem mertem felvenni, később pedig letette.

Ahogy megláttam a mobilon az időt, egyből észrevettem, hogy öt órát mutatott. Hol van Harry? És miért nem jött még haza? A fejemben egybe kuszább dolgok jelentek meg, és Mona hívása sem nyugtatott meg. Mi a fene folyik körülöttem? Felkaptam a telefont, és tárcsázni kezdtem Mona számát, azonban a második számkombinációnál megálltam. Mi van ha apám veszi fel? Vagy mi van, ha rájönnek, hogy eljöttünk Londonból? Esetleg...mi van, ha azért kerestek, hogy megtudják hol vagyunk?

Ott álltam, a mobillal a kezemben, és fogalmam sem volt mit tehetnék. Ám meghallottam a kulcsok zörgését, és azt, hogy valaki kinyitja az ajtót. Tudtam, hogy Harry az, még sem fordítottam rá nagyobb figyelmet. Csak bámultam a képernyőt, és gondolkodtam. Hol volt ennyi ideig Harry? Miért nem mondta el, hogy hova ment?

-Chica?-szólt, én pedig felkaptam a fejem-Mit csinálsz?-húzta össze a szemöldökét. Nagyot nyeltem.

-Mona hívott.-szóltam halkan.

-Felvetted?-kérdezte idegesen. Megráztam a fejem. Mintha cseppnyi megnyugvást láttam volna rajta, de nem volt annyira észrevehető, mintha valóban ideges lett volna.

-Miért? Ha felveszem akkor mi történt volna?-néztem bele szemeibe. Megrázta a fejét és halványan elmosolyodott.

-Semmi.-szólt.

-Vissza kellene hívnom. Fontos lehet.-húztam el a szám. Harry közelebb lépett, és addig pakolgatta lábait, míg teljesen, szorosan előttem nem volt. Megrázta fejét.

-De nem most.-mondta, és kivette a telefont a kezemből, és lezárta. Kérdőn tekintettem rá. Elmosolyodott, és a háta mögül elővett egy szál vörös rózsát. Boldogan elmosolyodtam.

-Ezt miért kapom?-vettem el tőle, és pillantottam fel rá, miközben beleszagoltam. Csodálatos illata volt. Megrántotta a vállát.

-Csak úgy.-szólt. Elmosolyodtam, majd megöleltem Őt.

-Köszönöm.-mondtam. Éreztem, ahogy elmosolyodik. Egy kicsit eltolt magától, majd ajkait enyémre helyezte. Imádtam a csókjait. Abban a pillanatban mikor érettem Őt, a szívem az ezerszeresével kezdett el bodogni. Az agyamat ellepte a rózsaszín köd, és nem tudtam tisztán gondolkodni.

Kezei levándoroltak derekamon egészen le, fenekem alá, majd karjaiba kapott és a mögöttem lévő komódra tett. Lábaim közé állt, és tenyerét levezette combomra.

Mikor megunta, letért nyakam bőrére és azt kezdte apró puszikkal behinteni. A függönyök el voltak húzva, így csak a lámpafény világított a szobában.

Úgy éreztem, nem akar beszélni arról, ami a távollétében történt, de nem akartam lemondani arról, hogy megtudjam.
Lábaimnál fogva közelebb húzott magához, én pedig csípője köré fontam azokat. Az ágy felé kezdett el vinni, majd ledöntött rá. Felém mászott, egy utolsó csókot adott és mellém dőlt. Szemeimbe nézett és vizsgált.

-Mit mondott a barátod?-kérdeztem félve. Hasonlóan nézett rám, de kezét átvetette felettem.

-Megtudta, hogy a városaban vagyok, és találkozni akart. Felajánlott valamit. Azt az ötletet adta, hogy menjünk vissza vele, a szülő városában.-mondta, de nem nézett a szemembe.

-Mi?-ültem fel, és néztem rá. Hajába túrt.

-Ő Oroszországban lakik. Egy maffia vezetője, és tudja hogy mi a dolga. Semmi bajunk nem eshetne Chica.-mondta.

-M...maffia főnők?-tágult ki a tekintetem.

-Ő egy jó barátom. Segítene nekünk.

-Te mondtad azt, hogy ne bízzunk egy maffia tagban sem.-ismertettem vele.

-Ennyi erővel bennem sem bízhatsz.-ült fel, és kezdett el járkálni.

-Én nem mondtam azt, hogy nem bízom benned. Egy idegenben nem lennék képes.-mondtam. Felém pillantott.

-Rendben. Csak egy ötlet volt.- mondta komoran, megfogta a kocsikulcsát és elhagyta a hotelszobát.

Csak néztem utána, és fogalmam sem volt hogy mi miatt borult el az agya. Képtelen voltam megérteni, hogy miért kellett ennyire furcsán viselkednie.

Értem én, hogy Ő bízik a saját barátjában, de attól nekem még nem kell, igaz?

Úgy éreztem, hogy ebben most nem Ő a hibás, hanem én. Én, hisz miattam ment el. A szívem még is lassabban, fájdalmasabban dobogott mint akkor, mikor a közelemben volt...

Kérlek komizz!