Chica (H.S) •Befejezett•

40.

Ana Herrera~

Már eltelt négy nap. Azt hiszem, ez a négy nap, mindenkit megváltoztatott. Az első nap, három tárgyalás is lezajlott, az azt követő napokban pedig még három. Bevallom, tartottam attól, hogy akármelyikünket is elítélik, de hála az égnek, nem így történt. Már csak egyszer kell bemennünk a bíróságra, Harry tárgyalására. Ettől azonban jobban félek, mint képzeltem. Tartok attól, hogy lecsukják, mert már volt egy felfüggesztettje.

Nem akartam még egy szerettemet elveszíteni. Elég volt ezt a négy napot is Aaron nélkül tölteni, úgy, hogy tudom, nem fogom Őt visszakapni. Még nem esett le, hogy elment. Még nem hullattam könnycseppeket. Azt hiszem, sok volt ez az egész, és lehet még nem jutott el a tudatomig, hogy valóban elment. De...de reméltem, hogy nem is fog. Képtelen lennék még egyszer olyan fájdalmat érezni, mint akkor.

-Chica.-hallottam egy lágy zümmögést fülem mellől.

A két kar, mely körém volt tekeredve, erősebben fogott. Ajkak csúsztak le nyakam bőrére, amelytől jóleső borzongás futott végig hátamon. Nyugodt voltam abban a meleg ölelésben, és nem akartam kiszakadni onnét.

-Ébredj, hasadra süt a nap.-hallottam hangján, hogy mosolyog. Az én szám is felfelé húzódott, de még mindig csukott szemmel fordultam meg, hogy vele szemben legyek.

Résnyire nyitottam fel pilláim, és mikor megláttam, Őt, még jobban mosolyogtam. Barna, göndör fürtjei kócosan álltak feje tetején, de ez pont jól állt az álmos tekintetéhez, amely visszanézett rám.

-Jó reggelt Álomszuszék.-kuncogott, és közelebb hajolva egy apró csókot csent tőlem.

-Jó reggelt.-viszonoztam a kedvességet. Mellkasához bújtam, és belélegeztem illatát. Éreztem, ahogy hosszú ujjai pólója alá kúsztak, amit viseltem, ezzel felgyűrve a puha anyagot, így nagyobb teret adva neki.

-Fel kell kelnünk, ha nem akarunk elkésni.-hangja még mindig lágy volt, de kiérezhető volt belőle, hogy idegesebb, és éberebb mint pár másodperccel előbb.

Összehúzott szemöldökkel néztem arcára, és ahogy eljutott a tudatomig, hogy honnét fogunk elkésni, pupilláim kitágultak, és mint akit torpedóból lőttek ki, felültem az ágyon. Ujjaimat hajamba csúsztattam, és mélyet sóhajtottam.

-Nem akartalak felzaklatni.-lehelete csikizte nyakamat, de abban a pillanatban nem tudtam arra gondolni. Csak egyetlen egy szó ismétlődött a fejemben. Temetés. Elszomorított a tudat, hogy pár óra múlva el fogjuk temetni Aaront.

-Nem zaklattál fel, semmi baj.-néztem rá vállam felett, és egy hamiskás mosolyt küldtem felé.

Láthatóan nem nyugtattam meg, de csak bólintott. Két karjával átölelt, és egy puszit adott homlokomra. Fejemet vállának döntöttem, s mélyet lélegeztem bódító illatából. Biztonságban éreztem magam karjaiban, még akkor is, ha egy cseppet sem boldog nap elé néztünk. Akkor nem érdekelt az, hogy sietnünk kéne, csak vele voltam, és semmi nem számított...

~*~

Mikor leszálltunk Buenos-Aires-i repülőtéren, egy furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha...mintha honvágyam támadt volna, de otthon voltam, így nem értettem mire fel jött ez az érzés. Örültem annak, hogy mindannyian eljöhettünk a temetésre.

A bíróság megengedte, hogy a temetés idejéig Argentínában tartózkodhassunk. De természetesen küldtek mellénk két őrt, akik figyelték minden mozdulatunkat. Így...nem pont olyan volt az élmény, mint képzeltem. Azt hittem, hogy mikor a hazámban landolunk, boldog leszek. De...de nem így lett. Szorongás lett úrrá rajtam, és akármennyire is próbálkoztam, képtelen voltam másra figyelni.

A szertartás csendben, és nyugodtan zajlott. Harry átkarolva tartott, és mikor észrevette, hogy egy pillanatra is elgyengülök, megsimította a kezem, megpuszilt, vagy csak szorosabban tartott. Értékeltem a fáradozását, hisz tudtam, mindent miattam csinált. Nem akarta, hogy összeomoljak, legfőképpen nem a temetés kellős közepén.

Még akkor sem tudtam sírni, mikor láttam, hogy a földbe ásott gödörbe helyezték a koporsót. Azt hiszem, mikor Robinra fogtam a fegyvert, és érzéketlen maradtam vele szemben, meg akartam ölni, akkor elpattant bennem valami, amit talán a mai napig nem tudtam visszahozni. Talán ezért nem sírtam.

Talán ezek után, nem is tudok többé sírni. Fogalmam sincs, de a fájdalom lehet, hogy még jobban mardosott, úgy, hogy nem tudtam kiengedni a könnyeim. Lehetséges volt, hogy emiatt nem tudtam megkönnyebbülni, és emiatt nem tudtam szabadulni a bűntudattól sem, ami szinte felemésztett.

Mikor az autókhoz sétáltunk vissza, a fekete magassarkúm kopogását hallgattam. Harry mellettem volt, és nem engedte el a kezem, talán egy pillanatra sem. A temetésen járt az agyam, és azon, hogy mi lesz ezután. Tényleg árva lettem, még akkor is, ha a vér szerinti apám börtönben van. Pech, nemde?

-Beszélhetnénk?-lépett mellénk Anton. Hiába tagadja, mind látjuk rajta, hogy a raktárban töltött idő megviselte. Mindenkit megviselt. Mona sem olyan, mint volt. Szerintem még Ő sem dolgozta fel a történteket.

Harry megszorította összefont kezünk. Rá néztem, és bólintottam neki.

-Nem lesz semmi baj.-küldtem felé egy halvány mosolyt. Pár pillanatig bámult rám, de egy bólintás után előrement a többiekhez. Felettébb csendes volt.

Anton megköszörülte torkát.

-Tudom, hogy nem ide való téma, de meg szerettem volna köszönni, amit a raktárban tettél a fiamért és értünk.-mikor ezt kimondta, felé kaptam a fejem. Ezt nem szabadna.

-Nem kell megköszönnöd semmit. Főleg nem nekem.-a mögötte lévő sírokra néztem.

-Akkor azt köszönöm meg, hogy ilyen jó vagy Harryhez. Tudom, hogy a kapcsolatunk nem úgy indult ahogy, mert elleneztem a kapcsolatotokat, de láttam mire vagy képes érte, és Ő is érted. Nincs mit ragozni rajta. Talán...féltem attól, hogy elront valamit, amiért mindketten szenvedni fogtok, de...de rá kellett jönnöm, hogy kiegészítitek egymást. Jobban mint akárki képzelné.-apró monológját hallgatva megfájdult, de egyben megmelegedett szívem.

Túl sok mindent hallgattam el Harry elől, és a többiek elől is. Túl sokat. De féltem attól, ha megtudnák mi történt velem, és miket tettem, nem úgy néznének rám, mint most. Talán gyűlölnének.

Robin maffiája túlságosan gonosz és furfangos volt. Ezt bizonyítja a bőrömbe égetett Bérgyilkos Maffia jele is. Antonékra akarták terelni a figyelmet. Mintha Ők tehettek volna mindenről, ami ott történt velem. Pedig nem. Minden, minden csak Robin hibája volt. Minden, amit tettem, miatta volt. Mert sakkban tartott...