Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 17. rész

Ana Herrera~

Harry nyugtalanságára ébredtem. Fejét ide-oda dobálta álmában, és összehúzott szemöldökkel motyogott. Megijedtem viselkedésére, ezért megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, hogy felrázzam. Megfogtam mindkét vállát, és ébresztgetni kezdtem. 

-Harry!-szólítottam, és ezt párszor meg kellett ismételnem, mire felriadt rémálmából. Gyorsan vette a levegőt, és szemeiben mintha könnyek csillogtak volna, de ezt nem tudtam normálisan megfigyelni, hiszen sietősen magához ölelt. 

-Chica!-szorított, fejét pedig nyakhajlatomban temette el. Olyan volt, akár egy anyjához szóló kisfiú, ez pedig megijesztett. Mi történhetett ezalatt az öt év alatt, amiért ennyire elgyengült? Nem láttam sírni azelőtt egyszer sem talán, manapság pedig rendszerességgel látok könnyeket szemében. 

-Semmi baj, itt vagyok.-simogattam haját, és nyugtatóan motyogtam neki-Mit álmodtál? Jól vagy?-toltam el egy kicsit, mikor csillapultak lélegzetvételei. 

-Már... már nem is emlékszem.-pillantott maga elé, ezután pedig szemeimbe-Mindig ez van. Rémálmok gyötörnek, és mikor felriadok elfelejtem az egészet, csak az a feszítő érzés magad meg a mellkasomban.-suttogta az utolsó pár szót. Megsimítottam arcát, majd egy gyengéd csókot nyomtam ajkaira-Ne haragudj, hogy felébresztettelek.-szabadkozott egyből. 

-Ne butáskodj.-ingattam meg a fejem, és ismét magamhoz öleltem a férfit. Hiányzott a közelsége, olyannyira, hogy mikor végre köré fontam karjaimat, a szívem fellélegzett. 

Talán percekig ölelhettük egymást, magunkba mélyedve, mígnem meghallottuk az ajtó nyitódását. Megfagyott bennem a vér, de örültem annak, hogy mielőtt elaludtunk volna, magunkra kaptunk néhány ruhadarabot, pontosan ezért a hirtelen látogatásért. 

-Anya!-szólalt meg Darcy szipogva. Elszakadtam Harry-től, és visszamásztam a helyemre. 

-Mi a baj, Kincsem?-kérdeztem, miközben felé nyújtottam a karom, hogy jöjjön oda hozzám. 

-Rosszat álmodtam.-suttogta, közben pedig felmászott hozzánk az ágyra, de felragyogott a szeme, mikor megpillantotta Harry-t -Harry bácsi!-mondta, és közelebb bújva hozzá, átkarolta a férfit. Láttam a mellettem ülő íriszeiben, hogy meglepte a dolog, de egyáltalán nem bánta, sőt kozmoszai ragyogni kezdtek. 

-Szia Darcy! Képzeld, én is rosszat álmodtam.-motyogta neki Harry, ujjaival pedig megsimította a kislány arcát. 

-Tényleg?-nyíltak nagyra Darcy szemei. A férfi bólintott, majd felnézve rám, elmosolyodott. Kislányunk is irányomba nézett, majd odamászott hozzám, és átkarolva a nyakam, suttogni kezdett-Harry bácsi lesz az új apukám?-kérdezte ártatlanul. Nevetve ölembe húztam, és sejtelmesen néztem zöld szemeibe. 

-Harry az egyetlen apukád, az igazi.-mondtam neki, kislányunk szája pedig elnyílt, és egy darabig kettőnk között váltogatta tekintetét, nemsokkal később, mint akit rakétából lőttek ki, Harry karjaiba vetette magát. 

-Nekem is van apukám!-sírt fel a férfit ölelve. Harry ajkai elváltak egymástól, és megremegtek, szemeibe pedig visszatértek a könnyek. Meghatódott Darcy szavaitól, és ezt nem is csodáltam, hiszen én is sós cseppekkel küszködve figyeltem Őket. 

"Köszönöm"-tátogta Harry, de ahelyett, hogy válaszoltam volna csak mosolyogva megingattam a fejemet. 

-Ugye most már velünk maradsz?-kérdezte csillogó szemekkel Darcy, felnézve édesapjára. Ő először rám sandított, de bólintott egyet. 

-Persze. Most már nem hagylak el titeket.-mondta, szavai pedig egyre határozottabbak lettek. Talán Ő is abban a pillanatban döntötte el, hogy márpedig nem szakítja szét a kis családunkat. 

Apja szavaitól Darcy elvigyorodott, és tovább ölelte a férfit, aki szorosan fonta köré karjait. El sem hittem, hogy kislányunk ennyire jól fogadta az igazságot. Talán Ő is sejtette, hogy Harry azért bukkant fel, mert köze van hozzánk? 

-Darcy, öltözz fel, utána pedig lemegyünk a többiekhez, rendben?-figyeltem barna hajkoronáját, amely szépen keretezte gyönyörű arcát. Ő vigyorogva bólintott, de még először mindkettőnk arcára egy-egy puszit nyomott és kiszökdelt az ajtón. Én is kikászálódtam az ágyból, és ruhák után néztem. 

-Jól fogadta.-hallottam meg hirtelen a hátam mögül Harry hangját, nemsokkal később pedig kezei derekam köré fonódtak-Most, hogy Ő is tudja, szeretnék kérdezni valamit.-fordított maga felé-Komolyan gondoltam azt, hogy nem akarok elmenni, és veletek szeretnék maradni. És tudom, hogy ott van neked Chris és a közös házatok de... szeretném tudni, hogy van-e még esélyem?-dadogta, és nem tűnt határozottnak. Velem ellentétben, Ő visszafelé fejlődött, és úgy tűnt, egyre inkább nem a régi önmaga. 

-Csak neked van esélyed.-karoltam át nyakát, miközben egy csókot hintettem szájára. Nagy szemekkel nézett rám.

-Tényleg? Szóval... ez azt jelenti, hogy te is szeretnéd, ha újrakezdenénk?-mosolyodott el, én pedig bólogatni kezdtem. 

-Persze, hogy szeretném.-szóltam, szavaimtól pedig megkönnyebbültem. Végre kezdett tisztulni előttem az út, amelyet hárman járunk. 

-Köszönöm, köszönöm...-kántálta, és csókokat hintett számra-Esküszöm, nem fogod megbánni. A lehető legjobb apuka leszek Darcy-nak, és a legjobb társ neked. Megígérem.-hadarta, és láttam, ahogy fellélegzett szavaimat hallva. Ajkaimra tapadt, majd jó pár percig el sem engedte azokat. 

Mosolyogva öltöztünk fel, és léptünk ki az ajtón. Mikor ezt megtettük, éreztem, ahogy Harry-be visszakúszott az idegesség ezért megsimítottam karját. Darcy pont akkor lépett ki az ajtaján, mikor mi elhaladtunk előtte, ezért csatlakozott hozzánk. A lépcsőn előttünk rohadt le, miközben azt hajtogatta, hogy "Van apukám!". Egyáltalán nem zavart, sőt örültem neki, hogy boldog volt, és végre teljes értékű gyereknek érezte magát. Ám, a nappaliban beszélgetők már nem reagáltak rá ilyen jól. Lefagytak Darcy hangjára, és mikor kislányunk Mona ölébe vetette magát, és ölelgetni kezdte, már mindannyian összevonták a szemöldöküket. 

Ahogy mi is kiértünk a lépcsőfordulóból és megláttak minket, egyként csodálkoztak el, és lepődtek meg. Nem mentünk be teljesen a helyiségbe, csak vártuk, hogy valaki lépjen valamit. De... nem Liam fegyverének a szíves fogadtatására vártunk. Merthogy a férfi, amint meglátta Harry-t, előrántotta pisztolyát és rászegezte azt. Barátom elé léptem, aki döbbenten figyelte az eseményeket. 

-Tedd le a fegyvert, Liam!-szóltam hozzá keményen. Megkerestem Harry kezét, és összekulcsoltam ujjainkat. Nem tudtam eldönteni, hogy az Ő nyugtatása miatt, vagy az én lelkiállapotom volt a fő tényező. 

-Nem Ana, lépj el előle, mert nem érdemli meg azt, hogy megvédd!-harsogta vissza-El sem hiszed, mennyi szarságot csinált már. Téged is követett, az istenért!-szólt még erélyesebben a férfi, de nem érdekelt. Harry lazított a szorításán, és elakarta engedni a kezem, de én nem hagytam. Tudtam, hogy ez lesz, pontosan ezért álltam ennyire szilárdan mellette. 

-Segíteni akar!-próbáltam győzködni, de hajthatatlannak tűnt. 

-Nekem tőle nem kell semmi.-szűrte fogai között, és a helyzet még jobban elmérgesedett volna, ha kislányunk meg nem szólal. 

-Ne bántsd az apukám.-kérte Liam-et könnyezve. A férfi felé nézett, egy mélyet sóhajtott és lejjebb engedte a fegyverét.

-Most húzz el innét, vagy a lányod lesz tanúja annak, ahogy szétloccsan az agyad...

♥ Hey Lads! ♥

Meg is hoztam nektek a 17. részt! Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket, még akkor is, ha ez egy elég lapos rész lett. Kérlek ne haragudjatok, legközelebb jobban fogok igyekezni! :( 

Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥