Chica (H.S) •Befejezett•

31.

Ana Herrera~

Az életben rengeteg olyan dolog van, ami meggátolja a boldogságod. Lehet, az egy kis butaság, de lehet komoly dolog is, annyira, hogy azt talán olyan ember, aki nem élte át, el sem tudja képzelni. Azt szokták mondani, hogy az életedet te irányítod, hogy, csak úgy alakul, ahogy akarod. Ám akik ezt mondják, nagy tévedésben élnek. Az életedet valóban te irányítod, de olyan dolog is szerepet játszanak a végkifejletben, ami mellett talán eltekintesz. De nem szabad, nem lehet. Mert akkor viszont ott fognak ütni, ahol legjobban fáj, ott ahol nem is hinnéd.

Az élet egy gyönyörű dolog, ajándék, ha így fogod fel. De...de csak akkor ér valamit, ha a mélypontról, ahova mindenki kerül, felkecmeregsz, megrázod a fejed, s továbbmész. Egyre feljebb, amennyire csak lehet. De vigyázz, a lépcsőfokok, amiken lépkedsz, meredekek, és instabilak. Akármikor leszakadhatnak, és akkor újra kell kezdened mindent. Ismét.

És igen, nekem is fel kellene már lépnem az első fokra az esés után...

***

Síri csendben reggeliztünk a konyhában, miközben mindenki, még alig-alig pislogott. Csak öten voltunk, hisz Gemma, és Anton valamit elintéznek, legalább is ezt mondták, mikor kimentek. Zayn pedig...nos Ő, még nem jött le az emeletről, hiába múlt már el vagy tíz óra is.

Reggel Harry egy furcsa hírt közölt velem. Mikor az éjszaka felriadtam, és miután Harry magamra hagyott, hogy terelje a gyanút, Anton megkérte...vagy is...szinte megparancsolta neki, hogy maradjon távol tőlem. A gond, pedig nem az volt, hogy nem tehette volna meg, mert igen is figyelmeztetheti a fiát, de azért még sem egy alkalmazottjával beszélt.

De, elgondolkodtam rajta, tényleg. Elgondolkodtam azon, hogy talán Antonnak igaza van, hogy tényleg nem a legjobb döntés együtt lennünk...ki tudja mi miatt, de nem bírnám ki Harry nélkül. Nem bírnám ki, egyedül ebben a helyzetben. Ebben a... kitudja milyen helyzetben. Már napok óta vagyunk itt, még sem történt semmi. Fogalmam sincs, hogy meg kellene húznom magam, vagy inkább el kellene tekintenem a figyelmeztetések felett, amiket sorra kapok. Legyen az akármilyen formában.

Ám, nem csak ezt mesélte nekem Harry. Hanem azt is, hogy Niall, és Liam is tudja a titkunk. Ami...talán jó, talán nem. Harry bízik bennük, én is, de már egy csomó emberben bíztam, akik megbántottak, hazudtak nekem vagy magamra hagytak. És ez, eléggé megpecsételte a viszonyomat afelé, hogy minél több embernek mondjunk el azt, hogy mi együtt vagyunk.

De bízom Harryben, és abban, hogy ismeri a barátait.

Az asztal alatt, ám össze volt fonva kezünk, és úgy reggeliztünk. A többi körünkben lévő nem tett megjegyzést, vagy hasonlók, sőt, mintha mosolyt is láttam volna ajkaik sarkában ami...ami engem is arra késztetett. Nem tudtam volna megállni, hogy ne látszódjon rajtam a boldogság. De...nem gondoltam arra, hogy ez csak egy reggeli erejéig fog tartani...

-Egy pillanat.-álltam fel az asztaltól, hisz rájöttem, hogy a szobában hagytam a mobilom. Fel szerettem volna hívni Mona-t, és ebbe Harry is beleegyezett. Azt mondta, hogy mivel már mindent tudok, így szükséges egy beszélgetés vele. És bevallom, rettenetesen hiányzott.

Fellépkedtem a lépcsőn, és a szobám felé vettem az irányt. Közben pedig, elgondolkodtam azon, hogy mit is mondhatnék Monanak. Talán...tényleg meg kellene mondanom neki, hogy tudok dolgokról, és szeretném ha beavatna. Igen, ezt kell tennem.

Ahogy beléptem volna a szoba ajtaján, láttam, hogy az résnyire nyitva volt, és hangok szűrődtek ki onnét. Nem léptem be, hanem tovább hallgatóztam. Az ágyon volt a bőröndöm, és lépések zaját hallottam.

-Nincs itt semmi.-bosszankodott...Zayn! Mit keres a szobámban, nem mellesleg a cuccaim között?! Dühösen készültem volna belépni, de egy kéz megállított. Ahogy ijedtemben megfordultam Gemma-t véltem felfedezni, aki csendre intett. Tovább figyeltük az eseményeket.

Zayn a bőröndömben kutatva miközben a füléhez tartotta mobilját. Nem hallottuk mit mondanak a vonal túloldalán, de azt igen, amit Zayn válaszolt rá.

-Ha azt mondom nincs, akkor tényleg nincs!-dühösen válaszolt. Felborította a bőröndöt, és úgy kutatott tovább. Készültem volna ismét berontani, hisz nem mertem tovább nézni, hogy mit csinál a dolgaimmal.

-Le kell mennünk a többiekhez!-figyelmeztetett Gemma.

-De...-kontráztam volna, de ehelyett csak elhúzott az ajtótól. Amilyen gyorsan csak tudtunk, lefutottunk a többiekhez, akik nagy szemekkel bámultak ránk mikor feltéptük a konyhaajtót.

-Mi történt?-ráncolta össze szemöldökét Liam, miközben felpattant helyéről. A többiek értetlen arcát fürkészve sóhajtottam egy mélyet.

-Zayn történt.-válaszoltam röviden. Nem kellett több beszéd azonnal felálltak helyükről.

-Ana dolgai közt kutatott, és telefonon beszélt valakivel. Feltehetően Robinnal.-válaszolt helyettem Gemma.

Igen, én is Robinra gondoltam volna legelőször. Nem kellett több, azonnal rohantak fel az emeletre. Utánuk mentünk, ám mikor beléptünk a szoba ajtaján, már csak Zayn hűlt helyét találtuk. Az ablak nyitva volt, és a függönyt ide-oda lebegtette a bejövő huzat. Niall az ablakhoz futott, és kinézett rajta, épp akkor hajthatott el Zayn, hisz hallottuk a gumicsikorgást.

-Utána kell mennem.-fordult sarkon Harry, de megállítottam.

-Nem, itt kell maradnod.-néztem bele a szemeibe.

-De ki tudja midet vitte el!-intett kezével a bőröndöm felé. Bólintottam.

-Tudom, de ha egyedül utána mész nem biztos, hogy vissza fogsz jönni. Biztos vagyok benne, hogy Robinhoz megy, ott pedig egyedül semmit sem érnél, sőt-néztem a mögötte állókra- még csapatban sem, mert Robin most sokkal felkészültebb mint mi.-néztem egész végig szemeibe, és kezemet arcára tettem. Nem érdekelt, hogy Gemma látja a jelenetünket, hisz már Ő is tudta, vagy legalábbis nagyon sejtette, hogy együtt vagyunk.

Harry szemeiben felismerés csillant, és bólintott egyet. Közelebb hajolt, majd homlokomra adott egy puszit, miközben magához ölelt.

-Nézd át a dolgaid, és próbálj rájönni, mi tűnt el. Segítünk neked, Liam pedig leköveti Zayn mobilját, hátha rájövünk hova is ment.-simította meg arcom, majd felnézett a többiekre, akik helyeslően bólogatni kezdtek. Liam azonnal lement a laptopjáért mi pedig nekiláttunk keresgélni...

~*~

-Ezek szerint, minden megvan?-pattant le Louis a kanapéra, hogy kifújja magát. Mindannyian egy-egy ülőalkalmatosságon foglaltunk helyet, miközben jó pár óra után befejeztük a keresgélést, mert legalább mindent ötször néztünk végig.

-De, de biztos vagyok benne, hogy elvitt valamit...de mit?-kérdeztem magamtól, mintsem tőlük, majd a nyakláncomhoz nyúltam, hisz mindig segített a gondolkodásban, mikor muszáj volt.

Ám, azt nem találtam ott. Szemeim kitágultak, és végigpörgettem magamban azt, hogy mik voltak az ékszeres dobozban, de arra nem emlékeztem, hogy az is köztük lett volna.

-Eltűnt a nyakláncom.-esett le, s mondtam ki hangosan. Harry felpattant, s felém igyekezett.

-A nyakláncod Chica?-kérdezte elém guggolva. Bólogatni kezdtem.

-Anyától kaptam, egy aranynyaklánc volt. Már évek óta megvolt, és az az ékszer anyáról lányára szállt.-estem kétségbe, hogy Zayn feltehetően ezt vitte el.

-De miért kellene neki egy nyaklánc?-tette fel a költői kérdést Gemma. Megráztam fejem.

-Nem tudom.-rántottam vállat, s mélyet sóhajtottam. Mielőtt bármit is mondhattunk volna, Liam rontott be az ajtón.

-Tudom hova ment Zayn.-nézett fel a laptopjából.

Hát...érdekes nap elé néztünk...