Vasember Lánya |Amerika Kapitány Fanfiction|✔

31.

-Hét órával később, London-

Szomorkásan ültem a hűvös, barna padon a templomban. Szívem ketté törött a tudat miatt, hogy Steve élete egyik legfontosabb személyét vesztette el. A gyerek kórus hangja betöltötte a teret, amint a koporsót hozták, amely idő alatt persze felálltunk. Steve szemei könnyektől csillogtak. A kapitány beült közém és Sam közé, miután letették a virágokkal és a zászlóval ellátott tárgyat. Ujjainkat összekulcsoltuk, majd némán figyeltük a gyászszertartást.  

-És most szeretném megkérni Sharon Cartert, hogy szóljon néhány szót.-mondta a pap. Utána feltűnt egy szőke hajú nő, Sam kicsit meglökte Steve lábát, mire a férfi felkapta tekintetét. Egy elég döbbent arckifejezést villantott, majd gyorsan rendezte vonásait. A nő, vagyis Sharon belekezdett beszédébe. 

-Margaret Cartert a S.H.I.E.L.D alapítójaként ismerték, de számomra csak Peggy néni volt.-Sam Stevere nézett, aki hangos sóhajt eresztett.-Ki volt téve egy fénykép az irodájában, amin Peggy néni John F. Kennedyvel állt. Gyerek szemmel nagyon menő volt, de igen, csak magasra tette a mércét, ezért nem mondtam el senkinek, hogy a rokonom.-mondta. Mellettem Steve szorosan fogta kezemet, ami elveszett az ő hatalmas tenyerében. -Egyszer megkérdeztem tőle; hogy sikerült kitanulnia a diplomáciát és a kémkedést egy olyan korban, mikor nem akarták, hogy egy nő bármelyikben is kitűnjön? Azt mondta, alkudj meg, ha tudsz, de ha nem tudsz, ne tedd! Még ha mindenki azt mondja valami rosszra, hogy az jó. Még ha úgy tűnik is, hogy félre akar söpörni a világ, kötelességed szilárdan megvetni a lábad, a szemükbe nézni és azt mondani, te állj félre!-fejezte be mondanivalóját. 

A szertartásnak lassan vége lett. A templom kiürült, csak ketten maradtunk Stevevel. Némán álltunk egymás mellett, kezünk egy pillanatra sem engedte el a másikét. Mögülünk léptek zaja csapta meg a fülemet, mire a férfival együtt hátra néztünk. Natasha közeledett felénk. Testét sötét ruha fedte, lábain magassarkú volt. Steve megtámaszkodott az egyik padon. 

-Amikor kiolvasztottak, úgy tűnt mindent elvesztettem. Aztán megtudtam, hogy ő még él, szerencsém, hogy itt volt nekem.-mondta Steve halkan. 

-Te is ott voltál neki.-nézett rá Nat. 

-Kik írták alá?-kérdezte a kezemet fogó férfi. 

-Tony, Rhodey, Vízió...-adott választ a nő. 

-Clint?-érdeklődött Steve. 

-Azt mondja, visszavonult.-mondta Nat. 

-Ariana?-nézett rám a férfi. 

-Én melletted vagyok, ha aláírod, akkor én is, ha nem, akkor én sem.-pillantottam fel kék szemeibe.

-Én most indulok Bécsbe, az egyezmény aláírására. Van még hely a gépen.-előbb rám nézett, majd a kapitányra.-Az, hogy most a legkönnyebb választást választjuk, nem jelenti, hogy rosszul is döntünk!-lépett közelebb a nő.-Fontosabb, hogy együtt maradjunk, mint az, hogy hogyan.-nézett fel Stevre. 

-És, mit adunk fel érte?-kérdezte az említett. Nat lehajtotta a fejét, és egy frusztrált sóhaj szökött fel száján.-Sajnálom Nat, nem írhatom alá.-rázta a fejét Steve. 

-Tudom.-bólintott a Fekete Özvegy. 

-Akkor miért jöttél?-kérdezte Steve. 

-Nem akartam, hogy egyedül legyetek.-Natasha arcára egy biztató mosoly szökött. Steve elengedte a kezemet és átölelte társunkat. Pillanatok múlva elengedték egymást.-Nekem lassan indulnom kell, biztos nem jössz, Ariana?-pillantott rám. Felnéztem szerelmem arcára, és egyből tudtam mit kell cselekednem.