Vasember Lánya |Amerika Kapitány Fanfiction|✔

44.

-Edinburgh, Skócia-

(A részben átírtam a szöveget!)

Újra a romos űrhajón voltam. Azon a búvóhelyen, ahová múltkor bújtam. Velem szemben Thanos, a lények, Thor csapdába esve. Egyik pillanatról a másikra történnek a dolgok. 

-Két kő még a Földön van, keressétek meg, és hozzátok el nekem a Titánra!-szólalt meg Thanos, társaihoz fordulva. Aggódva figyeltem a történéseket. Miért élem át ez újra?

-Nem okozunk csalódást, atyám!-nézett a lila férfira a női lény.

-Szabadna közbe szólnom?-hallottam meg  Loki hangját. Kérlek, ne csináld!-Ha a Földre tartotok, el kelhet egy vezető!-mondta.-Ezen a téren, van némi tapasztalatom!-jelentette ki.

-Már ha a kudarc, tapasztalatnak számít!-mondta a lila férfi.

-Hát szerintem a tapasztalat, az tapasztalat!-mondta hanyagul az Isten.-Mindenható Thanos, én, Loki, asgardi herceg...-itt megállt, és fivérére pillantott.-Odin fia, Jottünheim törvényes királya, a csínytevés Istene. Ezennel ünnepélyesen fogadom, hogy hűen szolgállak mindhalálig!-ekkor egy kést rántott elő, és Thanosba akarta döfni, de valami kék fény vette körül a kezét.

-Mindhalálig?-kérdezte.- Jobban meg kéne válogatnod a szavaidat!-Loki kezéből kiesett a tőr. Thanos, Loki nyaka köré vezette egyik kezét, és a magasba emelte. A fekete hajú, egyből kapálózni kezdett. Thor mocorogni kezdett, hátha kiszabadul. Thanos szorított Loki nyakának a szorításán.

-Te...sose...leszel...Isten...-Lokinak elfogyott a levegője, ahogy ezeket a szavakat kimondta. Thanos megszorította az Isten nyakát, ami egy hangosat reccsent, és az élettelen test a földre hullt. Thor hangosan felüvöltött, de a fém még mindig takarta száját. 

Hangosan felsikítva ültem fel az ágyban. Mellettem Vízió mocorogni kezdett. Idegesen szívtam be a levegőt. A férfi felült mellettem, és felkapcsolta a lámpát. Arcomon nedves könnyek hada száguldott le, miközben nyugtatni próbáltam hevesen dobogó szívemet. 

-Ariana, minden rendben?-kérdezte. Megráztam a fejemet. 

-V-volt egy látomásom...újra átéltem.-utolsó két szavamnál felnéztem rá.-Félek, hogy most megtörtént.-suttogtam. Vízió, akinek új kinézete volt, érdeklődve fürkészi az arcomat. Lassan kimászott mellőlem, és az egyik ablakhoz lépett, amelynek függönye be volt húzva, ő pedig elhúzta az ablak elől. Kintről a csöpögő eső hangja szólt befelé. Szólnom kell Stevenek, hogy többet nem jövök ide, ennyire nem bírom az esőt! Ebben a pillanatban Vízió a kőhöz kapott, mire ijedten néztem fel rá.-Vízió, már megint a kő?-kérdeztem. 

-Olyan, mintha beszélne hozzám.-mondta. 

-És, mit mond?-álltam fel az ágyról, majd hozzá siettem. 

-Nem tudom, nem értem, zavaros...-felém fordult. Nem messze tőle megállok, mikor újra a kőhöz kap. Lassan felemelem a kezemet, és homlokára helyezem, hogy betakarja a követ. A szőke hajú, kék szemű férfi érdeklődően figyeli minden tettemet.-Mondd el, mit érzel!-hangja halk volt. Lassan elemeltem a kezemet, pár centire tartom a fejétől, majd megmozdítottam ujjaimat, a piros fény pedig beszökött a kőbe. 

-Én csak téged érezlek...-mondtam neki.-Mi lenne, ha elmennénk sétálni?-teszem fel a kérdést, amelyre a férfi rábólint.