Vasember Lánya |Amerika Kapitány Fanfiction|✔

95.

Apáék esküvője után, a napjaink lassan visszatértek a rendes kerékvágásba. Steve és én elkezdtük tervezni a mi esküvőnket , ami kissé stresszesre sikerült. A kapitánnyal elég sokat veszekedtünk, hogy mi hogyan legyen, de próbáltunk minél hasonlóbb dolgokat összehozni még, ha nem is mindig sikerült. 

Fáradtan rogytam le a kanapéra, miután éppen a helyszín keresésből tértünk vissza. Hangosat sóhajtottam és agyam azon kezdtem kattogni, hogy melyik helyszín lenne jobb, amiket mag néztünk vagy a tegnapi. 

-Ugye ezen most nem fogunk összeveszni?-kérdezte Steve fáradtan. 

-Nem tudom, te össze akarsz veszni, mert elég mogorvának tűnsz!-jelentettem ki dühösen. Steve is leült mellém. 

-Nem akarok többet veled veszekedni, ennek egy örömteli időszaknak kellene lennie, mégse érzem annak!-jelentette ki. Vállára hajtottam fejemet.

-Én is borzalmasan érzem magamat, nagyon rossz, hogy ennyit veszekszünk.-sóhajtottam fel. 

-Hamar túl leszünk ezen a dolgon, rendben?-kérdezte. 

-Milyen nagyobb fontos dolgok lesznek?-érdeklődtem.

-Hát még ruha próba, menü készítése, zene választás, meghívók, apró ajándék a vendégeknek, szóval végülis annyira nincs sok hátra.-motyogta. 

-Fárasztó pár hónapunk lesz, ugye tudod?-kérdeztem. 

-Igen, tudom.-sóhajtottam fáradtan, de ekkor Steve felpattant mellőlem, mire értetlenül pillantottam fel. 

-Mennünk kell, mutatnom kell neked valamit!-húzott fel a kanapéról. 

-Steve, ne! Itt akarok maradni és aludni.-mondtam. 

-Ezt nem hagyhatjuk ki! Muszáj mennünk, kötelező!-jelentette ki, miközben a lift felé húzott. 

Nem tetszésemet egy-egy morgással fejeztem ki, miközben Steve társaságában lefelé haladtunk. A garázsban álltunk meg, majd Steve autójával elhagytuk a hadiszállást. A kapitány a város felé kezdett vezetni, majd a külváros felé, ahol már inkább kertes házak helyezkedtek el. Kissé értetlenül néztem ki az ablakon, mikor a kapitány lelassított és megállt. 

-Steve mi a fene ez a hely? Kinek a háza ez?-értetlenkedtem, de ő csak kiszállt és átsietett másik oldalra, majd kisegített az autóból. 

-Gyere velem!-indult el a bejárat felé. Kisség aggódva és bátortalanul lépkedtem utána. Steve kinyitotta előttem az ajtót, mire utána beléptem a házba. 

Belül nem volt semmi, üres volt, egyetlen bútor se állt benne. Értetlenül néztem körbe, majd Steve irányába néztem, akinek az arcán egy hatalmas mosoly ült. 

-Steve, kié ez a ház?-értetlenkedtem. 

-Az enyém, pontosabban a miénk! Megvettem mikor Floridában voltunk, ezért néztem folyton a telefonomat, mert valaki más is erre pályázott. De a miénk!-jelentette ki. Kissé döbbenten nézett rám.-El tudod itt képzelni a jövőnket?-kérdezte. Torkomban gombóc keletkezett, csak bólogatni tudtam. Lassan elnyomtam könnyeimet és összeszedtem magamat. 

-Steve, tökéletes ez a ház!-suttogtam, miközben átöleltem a kapitányt. Steve egy puszit nyomott homlokomra.-Miért nem szóltál róla?-kérdeztem. 

-Meg akartalak lepni, gondoltam tetszeni fog. Amint megláttam a házat te jutottál eszembe, elképzeltem, hogy milyen lenne, ha itt rohangálnának a gyerekek, miközben mi ketten főzünk vagy közösen játszunk a kertben és tudtam, hogy más ház nem is kell, csak ez!-suttogta. Fejemet mellkasának döntöttem. Abban a pillanatban minden gondomat elfelejtettem, miközben Steve kezei között pihentem.