Venci szemszöge Utolsó nap a suliban! Napsi szerencsésebb, neki tegnap volt. Ma ha minden igaz, leveszik a kezéről a gipszet. Ma volt az egyik kedvenc órám, informatika! Jelenleg nagyon meg vagyok (anyu és apu is) elégedve átlagommal! Matekból is 3,27-re állok, ami nekem NAGYON jó. Viszont Zsófi Az eset óta (gondolom értitek milyen Esetről) sokat rontott. Legjobb átlaga (a "tanulós" tantárgyakból) is csak 4,56 ami nála rossz (legrosszabb 3,45). De most legalább lesz egy kis szünet! Amit én már nagyon vártam, ugyanis elutazunk egyenest Amerikába, ahol utoljára kiskoromban jártunk. Ki ne várná ezt? Még Zsófi is várja, és mosolyog amikor fel jön ez a téma! De akkor térjünk is vissza a jelenbe, hiszen ma még van 6 tanórám.
Röviden minden óráról: Irodalom - Unalmas volt Biológia - Még unalmasabb Matek - Ezt már megint nem értem Rajz - Nem szeretem, de szépet rajzoltam. Ezt már két órával ezelőtt elkezdtük, sőt, én haza is hozhattam, de végül ilyen lett:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Infó - Valami amit még szeretek is Tesi - Másik jó óra
Na, hát röviden ennyiből állt a napom. Kissé unalmas, de legalább dolgozat mentes! Hazafelé menet történt egy kisebb csoda, aminek én és még mások is NAGYON örülök/örülünk. Persze, ez van akinek kis jelentéktelen dolog, és alap helyzetben nekem is az lenne. Ám most nem. Zsófiról lenne szó. Szóval mentünk haza, és mivel már ősz közepe van, lehullottak a levelek. Zsófi megállt, mert kikötődött a cipőfűzője. Mondta ezt ő. Én és Zéti sétáltunk tovább, mert mondta Zsófi hogy majd utolér minket. Miközben sétáltunk, egyszer azt éreztem, hogy valaki megdobott levelekkel. Zsófi volt az, aki NEVETETT. És magától, és boldogan, és igazian. Anyja halála után először. Ahhoz képest hamar. - Zsófi! - mondtam neki nevetve - Igen? - kérdezte nevetve, mintha nem is tudna róla. - Miért dobtál meg? - Mi? Én? Nem is dobtalak meg! De ahogy látom valaki tényleg megdobott! - vett ki egy levelet kapucnimból. - Hm, ki lehetett az? - Nem tudom. Van ötleted Zéti? - kérdezte - Ötletem soha nem volt, csak négy. - mondta el viccét. - És mi a négy leted? - csatlakozott be Zsófi, aki rögtön megértette a viccet. - Valami azt súgja nekem hogy te voltál. - Látod, nem csak szerintem voltál te! - mondtam. - Lehet, de tényleg csak lehet, hogy én voltam. - mondta. - De szeretlek! - mondtam, majd egy puszit adtam homlokára. - Na de mostmár menjünk, mert egy ideje itt állunk! - tettem hozzá, mikor rájöttem hogy tényleg csak itt állunk egy ideje.
Mikor hazaértünk, mindezt elmeséltük anyunak, apunak és Napsinak, akinek kis kezén már nem volt gipsz. Mindannyian örültek, hogy Zsófi "jobban van". Napsit pedig egyszerűen csak imádom!
"Nekem rendbe jött a kezem, neked rendbe jött a szíved! Ez így pont jó! Mindketten meggyógyultunk!"
Délután 3 órakor pedig kezdetét vette az utazásunk. Na, nehogy azt higgyétek hogy máris Amerikába megyünk! Előbb Bpestre (ez a mai), hiszen a repőlégép onnan indul. Lesz majd átszállásunk is, amit nem igazán szeretek. De most újra vissza a jelenbe! Szóval megyünk Bpestre, anyuék volt osztálytársainál fogunk aludni. A nevük azt hiszem Kinga és Dávid, de utóbbit Dave-nek kell hívnunk. Nekik van egy 7 éves lányuk és egy 5 éves fiuk. Az út hosszú volt, hiszen több mint 200 km távot tettünk meg. Apa azt mondta, ismeri az utat, mint a tenyerét, így nem használtunk GPS-t. Egy ideig. Anya ugyanis kezdte furcsálni egy idő múlva, hogy neki nem ismerős az a hely. Igen, eltévedtünk. Éppen Perkáta felé jártunk. Onnan pedig kb. 53 perc hogy Budapestre érjünk. Így történt, hogy 6 óra előtt 4 perccel értünk anya volt osztálytársáékhoz. A lakás szép volt! Az előszobából egy hosszú folyosó vezetett végig. Az első "lefordulónál" volt a nappali, szembe vele a konyha. Ha tovább megyünk, találunk még további ajtókat is. Ezek a hálószobához vezettek. 4 hálószoba volt, 1 nagyobb és 3 kisebb. A folyosó végéhez közeledve 2 fürdőszoba és 1 mosdó található még. A folyosó (sok lesz a folyosó) végén egy elhúzható ajtó, ami kivezet az erkélyhez. És ezek még "csak" a folyosóról látható helyiségek. Ugyanis a konyhából vezet még egy "raktár" is, ahol minden van. De tényleg minden! Régi gyerek játékok, babakocsik, párnák, csomagoló papírok, társasjátékok stb... Amit viszont mindenféleképpen kiemelnék, az az egyik sarok, ahol CSAK Iphone-ok, MacBookok, Apple Watch-ok, és minden ilyesmi.
Este hétkor vacsoráztunk, majd fürödtünk. Mivel mi nagyon korán fogunk innen távozni, így mi fürödtünk először, majd a házban lakók. Elég korán elaludtam, tudtam hogy holnap korán kell majd kelnem.
Másnap, október 15.
Jó reggelt! Na persze! Hajnali 1 óra 47 perc van. A család nagy része még alszik. Azért keltem fel hamarabb, mert odakint dörög, villámlik, szakad az eső. Az egyik dörgésre kelt fel Napsi, aki valamiért nem anyát vagy apát keltette fel, hanem engem. Így most mi ketten vagyunk ébren. Hamarosan kelnek anyáék is. 2 órakor. Én pedig ülök a húgom mellett, aki időközben vissza aludt. Feje az ölemben van. Nagyon aranyos. Jobb húgról nem is álmodhatnék. Remélem majd egyszer nekem is lesz egy lányom. A legjobb persze az lenne, ha Zsófi lenne majd az anyja. Gondolkodásom egy éles zaj zavarja meg. Az ébresztőóra az. Anya szinte rögtön felébred, és kikapcsolja az ébresztőt. - Jó reggelt! - köszöntöttem. - Illetve hajnalt! - Neked is! Hogy hogy ébren vagy? - kérdezte. - Napsi felébredt egy dörgésre és engem ébresztett fel. - mondtam el a történteket. - Aranyos vagy! - mondta. Rövid időn belül anya felkeltette apát, majd fél háromkor már mindenki ébren volt, csak a kis Napsi nem. Nekem nem lett volna szívem felkelteni őt, de anyu megtette. Pedig olyan aranyosan aludt. 3 órára mindenki készen volt már, így a kaland kezdetét vette. Mivel tömegközlekedések már járnak, így azokkal közelítettük meg a repteret. Az odaérkezésünk és a felszállás közti időről nem beszélnék, hiszen nagyrészt csak annyiból állt, hogy várakozás, várakozás és még több várakozás. Na jó, azért volt már hogy többet kellett várni, Na de akkor is. Senki sem szeret várakozni. Akkor az idő is lassabban telik. A repülőgép fél 5-kor emelkedett a magasba. Ez azonban még csak Londonba repült. Itt szerencsére nem kellett vészesen sokat várakoznunk. Amerikai idő szerint reggel 9 órakor meg is érkeztünk. Otthon viszont már Délután 3 óra van. Ez nem kevés idő. Nehéz lesz megszokni. Na de akkor vegye is kezdetét egy hosszú utazás!
