Ma rendkívül korán, 6 óra előtt keltem. Miután elkészültem, végig pörgettem az Instát, és mindent, amit lehet, majd elindultunk a gimibe. Órákon alig tudtam koncentrálni, de ma nem érdekelt. Egész nap csak Rebekára tudtam gondolni és vártam, hogy végre mehessek hozzá. 6 szörnyen hosszú óra után történt ez meg. Haza nem is mentem előtte. Siettem ahogy tudtam. A váróban Ricsi, Virág és Áron ült. - Sziasztok. - szóltam halkan. - Szia. - köszönt Virág. - Csá. - köszönt Ricsi és Áron is. Nem kellett kérdeznem, maguktól is elmondtak mindent. - Már vége, de nem mehetünk be. - közölte Virág. - Értem. - ültem le egy székre. Ez után már senki nem mondott semmit. A váróban érezhető volt a nyomás. Minden lélegzetvétel hangos volt, amikor pedig egy orvos sétált el, az még hangosabb volt. Óráknak tűnő percekig várakoztunk, amikor végre kijött egy orvos Rebitől. - Mi van vele? - ment oda rögtön Virág. - Egyenlőre gyenge, de nagy valószínűséggel meg fog erősödni napokon belül. Egy ember bemehet hozzá. A legjobb az lenne, ha egy Vencel nevű ember menne, mert az ő nevét mondogatja. - szólt az orvos, mire mindenki egy emberként fordult felém. - Menj! - mosolygott Virág. - Biztos? Nem akartok inkább ti bemenni? - kérdeztem inkább meg. - Nem. Hallottad hogy téged szeretne. - Hát jó. - mondtam, majd bementem a szobába. Az ágyon Rebi csukott szemmel pihent, néha kimondva a nevem. - Rebi! - szóltam hozzá. - Vencel! - nyitotta ki a szemét. - Szia! Ne erőltesd meg magad! - Jó. Köszi hogy eljöttél. - Természetes. Amúgy hogy vagy? - Nem tudom. Így is, úgy is. - Nem baj. Minden rendben lesz. - Remélem. - Én tudom.
Még beszélgettünk, amíg én ki, Virág pedig be nem ment.
Csak este mentem haza Virágékkal együtt.
Zétény szemszöge Reggel Szofi keltett, de mivel éreztem hogy Zsófi már odament hozzá, én tettettem hogy alszok. Ez ment is, majd a lányok lementek, egyedül maradtam. Megpróbáltam elaludni, de nem sikerült. Ekkor lépéseket hallottam (na meg Zsófi hangját, ahogy Szofinak meséli hogy felkelt engem), ezért úgy tettem, mintha aludnék. - Jó reggelt! - szólt Zsófi, majd megpuszilta az arcomat. Mivel erre "nem keltem fel" mégegyszer megtette. Ez után inkább odatette mellém Szofit (a fél éves nagylányt), akit persze rögtön átöleltem. - Tudtam én, hogy ébren vagy! - mondta Zsófi, és bár nem láttam, éreztem hogy mosolyog. - Ja, ébren. Már rég. - Kis hazug! - nevetett, majd az ágy túloldalára ment, és lefeküdt mellém. Szofit gyengéden megfogtam és közénk tettem. - Féléve egy szépség született. - mondtam. - Na igen, fél éves lett a nagylány. Nagyon halad az idő! - Fél éve nem aludtunk! - nevettem. - Ne túlozz, az utóbbi időben jók az éjszakák. - Inkább csak jobbak. - Kell a telefon? - vette észre Zsófi hogy Sophia a telefonját fogja. - De azért ne edd meg! - Imádom ezt a lányt. - mondtam. - Hát még én! Még kicsit beszélgettünk, aztán kezdődött a nap, melyben Szofi úgy döntött, előadást tart, ami magyarul annyit tesz, hogy minden hangot kiadó játékát használta. Mert ugye persze vannak rajta gombok, ami most nagyon érdekli őt.
Délután meghallottuk a csengőt. Nos, én már tudtam mi lesz az, Zsófit ebbe se avattam bele. Mentem is ajtót nyitni, és valóban a futár érkezett meg, a vártnál sokkal nagyobb dobozzal. Miután az előszobába letették a dobozt, távoztak is. - Ki volt az? - kérdezte Zsófi, de közben már oda is ért. - Ez mi? - változtatta meg kérdését. - Titok. - feleltem. - Most az a kérdés, hogy ezt hogy fogom bevinni a nappaliba. - Segítsek? - kérdezte Zsófi. - Igen, ha tudsz. - Jó, egy pillanat. - Oké. - Zsófi egy perc múlva már vissza is ért.
Hamarosan már a nappaliba volt a csomag. - Ne csináld már ezt, mi van benne? - kérdezte Zsófi. - Majd meglátod. - mondtam, majd egy olló segítségével kinyitottam a kartondobozt. - Most komolyan, ez mi? - Majd meglátod! - ismételtem. - Ne már! - De. - mondtam. - Ne már, ezt még meg is kell csinálni? Nehogy készen adják, még véletlenül se! - láttam meg hogy nem annyi az egész, hogy kinyitom a doboz, és ott van. - Jó munkát! - szólt Zsófi. -Hova mész? - Majd meglátod. -mondta a mondatot, melyet én mondtam pár másodperce.
1 órán belül már kész is voltam, és beleugrottam. - Kész! - kiálltottam, Zsófi pedig lejött a szobából. - Jézusom. Ez minek? - kérdezte. - És egyáltalán mit kellett ezen megcsinálni? - Első kérdésedre válaszolva, mert miért ne, másodikra pedig bele kellett tenni ilyen pamutot vagy mit. Gondolom hogy ezt - mutattam a külsejére - ki lehessen mosni. - Hát jó. De tényleg, minek? - Mert itt üres volt a hely, így már nem az, és mellesleg tök kényelmes. Próbáld ki! - hívtam magam mellé. - Köszi, most inkább nem. - Naaa, most miért? - néztem rá. - Ugye tudod hogy utálom mikor így nézel? - Honnan tudnám? - Jó, akkor kipróbálom. - jött oda, de ő nem beleugrott, mint én, hanem normálisan feküdt bele. - Szofi? - kérdeztem. - Alszik. - hangzott a válasz. - Ez tényleg kényelmes. - bújt oda mellém. - Na ugye! Igazam volt. - Az.
Egy ideig itt időztünk, de aztán folytattuk a napot, hiszen még mindig sok idő volt, de már dél elmúlt.
Délután úgy gondoltam, használom kicsit a konyhát (nem kell félni, nem fogom felgyújtani a házat, tudok főzni és sütni is, csak nem szoktam sűrűn), és összedobtam néhány palacsintát, amit aztán meg is ettünk filmezés közben.
Az idő viszonylag hamar telt, már csak azt láttuk, hogy este lett.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Új (egyik) kedvenc hely a házban. #kenyelmes A_K_Napsi és további 1633 ember kedveli.
A_K_Napsugi: Biztos kényelmes! A_K_Zétény:Az!
Brian_Lewis: De közel sem a best! Ha érted 😏 A_K_Zétény: Egyik kedvenc ez. Amúgy értem, de miért itt? Mindenki látja.
Ennél a posztnál korlátozták a hozzászólások számát.
