SZJG folytatás |BEFEJEZETT|

2037. november 7.

Vencel szemszöge

Messenger üzenet hangjára keltem, Rebi volt.

Szia! Amint tudsz, gyere
be a kórházba!

Rövid, lényegre törő üzenet volt. Nekem se kellett több, 1 perc múlva már fel voltam öltözve, a többi (pl. fogmosás) nem érdekelt. A lépcsőn lefutottam, a nappaliba 5 másodpercet időztem, ami alatt hadarva elmondtam a fontos dolgokat.
A garázsba beléptem és előszedtem gyorsan a régi biciklimet, azzal tekertem gyorsan a kórház felé.

- Jó napot, Pósa Rebekához szeretnék menni. - mondtam.
- Jó napot, maga hozzátartozó?
- A barátja vagyok. - feleltem.
- Biztos?
- Teljesen. Engedjen már, vagy mondja el mi van vele. - türelmetlenkedtem.
- Első emelet, 67-es szobában fekszik.

Rohantam az előbb említett szobához. A kilincset megfogtam, vettem egy mély levegőt, és benyitottam. Rebi ott feküdt, szinte magánál sem volt.
- Szia! - köszöntem neki, eddig számomra is idegen, halk hangon.
- Vencel? - nézett fel.
- Igen. Szia.
- Szeretlek! - intézte hozzám szavait.
- Én is! Mi történt? - néztem rá kérdőn.
- El kell távolítani, amihez egy műtét szükséges. - mondta. - De közben bármi történhet.
- Erős vagy, túl leszel rajta, és utánna te is ugyanolyan életet fogsz élni, mint eddig.
- Igen, de...
- Nincs de. Túléled, teljesen rendben leszel. Mikor lesz?
- December. Előbb nem tudják elvégezni. Ez is sürgős esetként került előre.
- Ennyire nagy lenne a baj? De úgy volt, hogy jóindulatú.
- Az, de nagyon rossz helyen van. És ha csak lassan, keveset is nő, akkor is nő. - mondta.
- Semmi baj. Megleszel. Én pedig itt leszek veled, ha kell. - öleltem meg, már amennyire tudtam.
- És, ki fognak addig engedni? - érdeklődtem.
- Nem valószínű.
- Kérsz valamit?
- Nem. De figyelj!
- Mondd.
- Bármi is lesz, én szeretlek! Csak... csak szeretném, hogy ezt tudd. És sajnálom hogy most itt kell lenned.
- Nem baj, engem nem zavar. Tudom hogy szeretsz. Én is szeretlek téged. És kérlek ne beszélj úgy, mintha az utolsó napjaid lennének. Oké?
- Ki tudja. Még az is lehet.
- Nem lehet.
- Olyan pozitív vagy még ilyenkor is.
- Valakinek annak is kell lennie.

Ezek után még órákig beszélgettünk, és csak akkor mentem haza, amikor muszáj volt. Megígértem neki, hogy minden nap suli után be fogok hozzá jönni. Örült neki, nagyon örült.

Tudom, szomorú rész, de lesz majd vidám is! Ma dupla részt hoztam, de nem tudom a következő rész mikor lesz kész.