SZJG folytatás |BEFEJEZETT|

2037. június 10.

Zétény szemszöge

Az első éjjel, amikor nem aludtunk. Egyrészt: Szofi többször is felkelt, hogy ehessen, vagy éppen pelenka cserére volt szükség, vagy Másrészt: amikor Szofi aludt, mi nem mertünk aludni, mert ő ott aludt köztünk a kicsi, törékeny testével és féltünk, nehogy ráfeküdjünk, megüssük őt. Illetve a lélegzetvételét is figyeltük, mert olyan kicsiket lélegzett, hogy azt nem is lehetett látni.

Nem is tudom, mikor kezdtük a napot, ami biztos, hogy valamikor napközben.

Míg Szofi aludt, mi felöltöztünk, és a reggel legfontosabb részeit megcsináltuk, ahogy az óra mutatta 10 órakor. Nem sokkal később Szofi is felkelt, majd miután evett és kapott új pelust is, Zsófi rávett, hogy próbáljam meg felöltöztetni. Nem igazán ment, mert féltettem őt, de majd hátha legközelebb sikeresebb leszek.

Ezután a melegben gyalog indultunk el anyuékhoz. Eredetileg Szofi a babakocsiban utazott volna, de mivel neki az nem tetszett, ezért Zsófi végig a karjában fogta.

Nem olyan sokkal később kopogtunk be a ház ajtaján, ahol pár másodperc múlva Napsi nyitott ajtót.

-Sziasztok! -mondta, miközben beljebb engedett minket. A nagy melegből jó volt a hűvös házba belépni.
- Szia, apuék? - kérdeztem.
- Nappaliban. - felelte, majd Zsófi felé fordult. - Megnézhetem? - kérdezte.
- Persze, csak előbb menjünk a nappaliba. - mondta Zsófi, majd bementünk.
- Sziasztok! - köszöntünk. A nappaliban anyu, apu és Vencel ült.
- Sziasztok! - köszöntek ők is. - üljetek le. - mondta anyu. - Hogy van az én kis unokám? - kérdezte.
- Most alszik. - mondtam, de mire a végére értem Szofi elkezdett sírni. - aludt. - helyesbítettem.
- De aranyos hangja van! - szólt Napsi. Persze, ő még nem tudja, milyen érzés amikor egész éjjel nem alszik a sírás miatt. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz hogy ott van Szofi, de nem hazudok, ha azt mondom, alig aludtam. Illetve én ezt már kétszer élhettem át, bár először még kicsiként. Napsinak nincsen kisebb testvére, így nem tudhatja. És ekkor jutott eszembe, hogy mi Vencivel ketten voltunk. Vajon mi milyenek lehettünk! Illetve anyuéknak milyen lehetett. Átértékelem a helyzetet.
- Átveszem. - mondtam Zsófinak.
- Biztos?
- Egészen.
- Ebben az esetben a babakocsi aljánál vannak a pelenkák. - mondta Zsófi, majd sóhajtottam egyet.
- Jó.
- Te mondtad, hogy átveszed.
- Igen. - mondtam, odamentem Zsófihoz és átvettem Szofit.
- Hol lehet? - kérdeztem anyutól.
- Fürdőszobában.
- Jó. - mondtam, majd Szofival együtt elindultam először a babakocsihoz, ahonnan kivettem egy pelenkát, majd a fürdőszoba felé indultam. Ott levettem Szofi ruháját, majd kicseréltem a pelenkáját. Igaz, utóbbi hosszas szenvedéssel járt, de sikerült!

A nappaliba visszamentem és leültem Zsófi mellé a kanapéra.
- Na és, milyen volt az első éjszaka? - kérdezte apu.
- Nem aludtam. - mondtam.
- Én sem sokat. - felelte Zsófi.
- Emlékszem mikor velünk is ez volt. Még egy ideig ez lesz. - mondta apu.
- Köszi a biztatást. - mondta.
- Szívesen. - mosolygott. - De nektek legalább nem ikrek. - tette hozzá.
- Ja.
- Amúgy - kezdte Vencel - le sem tudnád őt tagadni. Hihetetlen mekkora a hasonlóság köztetek.
- Mondtad már. - nevettem.
- És még fogom.
- Napsi! - szólalt meg Zsófi.
- Igen?
- Van kedved megfogni őt?
- Ha lehet. - jött a válasz.
- Persze hogy lehet, most úgysem alszik még. - mondtam, majd odasétáltam Napsihoz, és kezébe adtam. Visszaültem, és láttam hogy szemét végig rajta tartotta.

- Kinek a személyiségét örökölte? - kérdezte apu egy kis idő múlva.
- Zsófi. - feleltem rögtön.
- Zétény. - mondta Zsófi is, miközben én mondtam az ő nevét.
- Akkor most döntsük el. - nevetett Vencel.
- Aha, nyugodtan. - feleltem.
- Zétény... Zétény. - hallottam Napsi hangját.
- Hm? - kérdeztem.
- Visszaadhatom neked Szofit?
- Nem. - mondta Vencel, mielőtt bármit reagálhattam volna.
- He?- kérdeztem tőle a tökéletes módon.
- Most én jövök. Elvégre Szofi az én unokahúgom is. - mondta.
- Oké. Tudod hogy kell fogni?
- Persze, egy 12 évesnek simán odaadod, tőlem meg megkérdezed hogy tudom-e fogni.
- Jobban bízok benne. - szivattam.
- Ha-ha, vicces. - mondta, majd átvette Szofit Napsitól.
- Ne úgy! - fojtottam vissza nevetésem.
- Jajj, hagyjál már. Zsófi, ugye hogy így kell fogni? - fordult Zsófi felé.
- Igen.
- Most miért? - kérdeztem tőle.
- Ha látnád hogy 18 évesen, állítólag érett felnőttként hogy viselkedtek!
- De nem látom. - mondtuk egyszerre Vencellel.
- Ez a baj. - mondta mindenki más.