SZJG folytatás |BEFEJEZETT|

2037. január 17.

Zsófi szemszöge
Utolsó napom az iskolában. Péntek van. A suliban nem igazán történt semmi, kivéve az utolsó óra előtte szünetben. Az rendesen kiakaszott.
- Vártad már ezt a napot, nem? - kérdezte Csepke, nem válaszoltam.
- Kinek képzeled magad, hogy nem válaszolsz nekem? Én elmondom ki vagy te! Egy utcasarki lány. Először összejöttél Vencellel. Ezt még okénak is mondanám. De nem mondom, mert ő az enyém. Majd összejöttél konkrétan az ikertestvérével. Nem nézel te semmit, csak a külsőt. Ha a belső érdekelne akkor rögtön Zéténnyel jöttél volna össze. Na de ezeken kívül vajon hány pasid volt még? Még két kezemen sem tudnám megszámolni. - nevetett fel. - Na és most hol a szőke herceged fehér lovon? Tuti nem is szeret, csak az estékért kellesz neki. Meg mert nem akarja magát az anyjáék előtt beégetni, hogy magadra hagy, amikor a gyerek már ott van. Felejtsd el őt inkább, jobban jársz. Ne mondd, hogy nem vagy sarki, akkor nem is lenne gyerek. Legalább védekeztetek volna. - mondta, hátradobta a haját és elment.
Én pedig ott maradtam. Erős akartam maradni, de nem ment. A lány mosdóba mentem, ekkor már sírtam. Leültem a kőre, ami mellesleg hideg volt, de ott és akkor nem érdekelt. Mint ahogy az sem, hogy becsengettek. Én csak ültem a kövön és sírtam. Hogy mondhatta ezt? Hogy én kinek képzelem magam? Inkább ő kinek képzeli magát. Amúgy tényleg rengeteg pasim volt, összesen 3, abból az egyik óvodában. Meg hogy ikrek, és csak a külsőt figyelem. Épp ellenkezőleg. Ikrek, vagyis belső alapján lehet leginkább választani. Ja és mellesleg a fiúk (értem itt Zétényt és Vencelt) pár év alatt belsőleg is rengeteget változtak.
Összeszedtem magam, de semmi erőm nem lett volna most bemenni az osztályteremben hogy lássam Csepke idegesítő arcát. Kicsit gondolkodtam, majd elmentem a büfébe. Vettem magamnak egy tábla csokit valamint Fantát, azzal tértem vissza a mosdóba. Szerencsére a büfénél senki nem kérdezett semmit, az eladót csak az érdekli hogy kifizesd amit vettél. Mivel volt rajtam karóra, folyamatosan tudtam figyelni az időt, majd óra vége előtt 1 perccel elindultam a kapu felé. Onnan Zétény kedvenc helyére mentem, ami már az én kedvenc helyem is. Ott tovább gondolkodtam. Nem tudom hogyan tovább, van-e értelme az életemnek. Még az öngyilkosságot is egy opciónak felvetettem, de aztán eszembe jutott a Kis manó, így azt inkább elvetettem. Valamikor 3 óra után indultam haza, ahol egy gyors és halk "Sziasztok" után a szobámba futottam. Bezártam az ajtóm. Kinyitottam a tolltartómat. Elővettem a körzőmet. Más tárgy nem állt rendelkezésre. A körző tű részével karomra "írtam" leendő lányom nevét. Illetve még nem biztos, hogy így fogjuk hívni, de még nem döntöttünk. Sophia. Kezemből folyt a vér. Nem annyira, de láthatóan. Sosem akartam ilyen tinédzser lenni, aki vagdossa magát, vagy karcolja. De most mégis megtettem. A nagy tömeggel szemben viszont én nem egy fiú miatt. Ellenkezőleg. Egy lány hozta ki belőlem ezt. Mert mindent mondott rám. És ezt nem vagyok képes feldolgozni. És inkább fájjon fizikailag, mint lelkileg. A fizikai fájdalom elmúlik, a lelki nehezebben.
- Zsófi nyitsd már ki, az ég szerelmére. - hallom Zétény hangját.
Gyorsan felvettem egy hosszú ujjú pólót, majd kinyitottam.
- Na végre. Már vagy egy órája itt vagyok. - mondta. - hol voltál utolsó órán? - nem válaszoltam.
- Zsófi, mondj már valamit. Valami baj van? Fáj valami? Rosszul vagy? Bármi? Mondd el, mert máshogy nem tudok segíteni. És Zsófi, az... az ott vér? - nézte a pólóm ujját. Átázott. Ilyen hamar.
- Nem. Ilyen a mintája. - hazudtam.
- Tudom hogy nem ilyen, minden ruhádat ismerem. - ekkor odalépett hozzám és felhúzta a pólót. - Sophia. - olvasta le az írást. - Ez. Nehogy az legyen amire gondolok. Zsófi, ugye nem?
- Nem tudom mire gondolsz. - mondtam.
- Ugye nem vesztettük el őt?
- Nem. - mondtam röviden.
- Akkor? Zsófi, mi baj? - kezdett aggódni.
Kitört belőlem a sírás.
- Nem, nem érdekel. És most menj ki. - sírtam.
- Kérlek, menj ki. - kértem mégegyszer, mert nem ment.
- Nem megyek. Még ártasz magadnak. - ellenkezett.
- Nem fogok. Ígérem. De menj ki.
- Jó. De nem árts magadnak. Egy óra múlva jövök. - mondta, majd távozott, én pedig lefeküdtem az ágyba majd elnyomott az álom.

Valamikor este

Amikor felkeltem, már este volt. Zétény ott feküdt mellettem. Nem nyitottam ki a szemem, mert beszélt, közben pedig a hasamat simogatta.
- Szofi. Így foglak hívni. Meg persze kis csajszinak. - nevetett - Te tudod mi a baja anyának? Nekem nem mondja el.
Ugye nincs semmi bajod? És anyukádnak sem? Csak tudnám mi a baj? De nem mondja el. Ha elmondaná, ketten megoldanánk. Bármiről is van szó. De ő inkább alszik. Nem baj. Hadd aludjon. Ha te megszületsz, úgyse fog sokat aludni, ahogy én sem. De mindegy. Majd ha felkel elmondja. - ekkor döntöttem úgy hogy elárulom hogy ébren vagyok.
- Elmondjam? - kérdeztem halkan.
- Igen. Kérlek.
- Röviden annyi, hogy Csepke utolsó óra előtt mindent mondott rólam. Rólad. És Szofiról. Róla keveset, de őt is szóba hozta. Rosszul esett minden.
- Egyszer még megölöm azt a ... lányt. Majdnem mondtam valami mást.
- Ne csináld ezt. Egyébként tetszik a név?
- Igen. De titkon én Emmát akartam neki adni. Nem lehetne az a második utóneve?
- Nem hiszem. És nem azért, mert én nem akarom, hanem mert szerintem nem lehet. Gondolj csak bele. Antai-Kelemen Sophia Emma. Még kimondani is hosszú, nem hogy leírni. Ne szivassuk őt ezzel.
- Igazad van. Akkor marad a Szofi. Antai-Kelemen Sophia. Jó kimondani. A legkisebb Antai-Kelemen. - mosolygott.
- Egyébként... Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Mindjárt 10 óra.
- Oké, mindjárt jövünk.
- Jó. Itt leszek.

Elmentem, illetve elmentünk zuhanyozni, majd visszatértem a szobába.
- Na és most? - kérdezte..
- Hogy érted?
- Mit csináljunk? Én most keltem fel.
- Háááát, lenne ötletem. - húzta el az Á betűt.
- Nem.
- Naaa! - nézett rám aranyosan. Tudja hogy ennek a nézésnek nem tudok ellenállni, de most muszáj lesz.
- Nem. És ez az utolsó szó.
- Jó na. De most miért nem?
- Zétény!
- Most komolyan. Miért nem nézünk filmet? Én végig arra gondoltam.
- Aha, persze. Egyébként filmet nézhetünk. - mondtam.
- Na ugye!

Hoztunk a szobámba Nutellát és uborkát ( ezt csak nekem. Dehát olyan finom!), popcornt, csokit, Reni sütött ma sütit, abból is hoztunk, valamint üdítőt is hoztunk. Miután a minimum 2 napra elegendő kalória tartalmú ételek itt voltak, kiválasztottunk egy filmet és megnéztük. Valamikor hajnalban aludtunk el.

Egyébként lehet írtam (más) dátumot hogy mikor lesz félév, de mostmár így marad.