SZJG folytatás |BEFEJEZETT|

2034. október 19.

Zsófi szemszöge

Reggel az ablakon besütő napfényre ébredtem. A madarak csicseregtek, a konyhából finom illatokat éreztem.
Aha, persze! Jó is lett volna!

Reggel hangos kiabálásra ébredtem ami a fiúk szobájából érkezett. Amióta Venci és én szakítottunk (bár még mindig nem mondtuk ki), a fiúk nem igazán beszélgetnek. Ha mégis, azt néhány szóval elintézik. Ma viszont ahogy hallom elszabadultak az indulatok, és mindent egymáshoz vágnak.
- Miért tetted ezt vele, mit ártott neked? - hallom Zéti hangját.
- Nem mindegy az neked? - vág vissza Venci.
- Nem. Mondd csak.
- Semmi közös hozzá, de ha már ennyire érdekel, hidd el Csepke jobb csaj. - ez rosszul esett, de túl esek rajta.
- Lehet. De te csak a külsőt nézed.
- És? Most pont ebben a korban vagyok hogy nyugodtan nézhetem csak a külsőt. Kit érdekel a belső?
- Több embert, mint gondolnád. - mondja nyugodtabban Zéti.
- Hát legyen. De téged az miért is érdekel ennyire? - tér vissza Venci.
- Az mindegy. De nincs igazad. Kicsit sem. Annyit tett érted. Így hálálod meg? Hát gratulálok! Nem azzal van baj, hogy szakítottatok, hanem azzal hogy eltitkoltad előle. És még csodálkozol hogy nem akar veled beszélni. Én sem akarnék. - mondja Zéti.
- Fiúk, állj! - hallom meg Reni hangját. - Vasárnap reggel van, ti pedig itt kiabáltok egymással. Ha meg akarjátok ezt beszélni, akkor azt ne ilyen hangosan tegyétek. A szomszédságot ez nem hiszem hogy érdekli. Ha Zsófiról van szó, menjetek át hozzá, beszéljetek vele. Már biztos ő is felkelt, mint Napsi és mi is.
- Jajj már anya, ezt nem értheted. - mondja Venci majd egy ajtócsapódást hallok.

Két perc múlva Reni lép be az ajtómon.
- Jó reggelt, gondolom te is a fiúkra keltél. - köszöntött.
- Neked is. Igen, a kiabálásukra keltem fel. - mondtam. - és ahogy hallottam te, illetve ti is.
- Igen. Beszélned kéne velük.
- Tudom. - mondtam egy műmosollyal az arcomon.
- Nézd, tudom hogy nehéz lesz, de muszáj hogy tisztázd velük a dolgokat. Ezt nem csak azért mondom mert a fiaimról van szó, miattad is.
- Tudom. - feleltem röviden.
- Rendben. Látom most nem szeretnél senkivel sem beszélni. Akkor majd később jövök, jó?
- Jó. - mondtam, majd kiment.

Igaza van. Beszélnem kell velük, ez így nem mehet tovább. Ők sincsenek jóban egymással, én pedig inkább Zétivel vagyok, vagy Rebivel. Vencivel is meg kéne beszélnünk a dolgokat. Jó. Akkor most elhatározom, hogy ma délután beszélek velük. A délelőtt folyamán a tervemben bele avattam Renit is, aki örömmel fogadta hogy beszélek a fiúkkal.

Délután

- Tudjuk hogy miért akarsz velünk beszélni. - kezdi Vencel.
- Oké. - mondtam. - Akkor mondjátok el EGYSZERRE CSAK EGY hogy mi volt az a reggeli vita. - emeltem ki hogy egyszerre csak egyikük beszéljen.
- Jó. Az egész már nem ma kezdődött, de ma jött ki minden. Elég régóta tart ez a feszült állapot. Úgy egy hónapja. Ma pedig mindent egymáshoz vágtunk. Iskolát, Csepkét, téged, Napsit, apuékat illetve jelentéktelen dolgokat, mint hogy például kinek jobb a telefonja vagy hasonló. - mondta el röviden Venci.
- Jó. - mondtam, majd Zéti felé fordultam hogy ő is elmondja a véleményét.
- Tényleg így volt. - mondta röviden.
- Rendben, akkor ennyi. Nem tudom mit kéne még megbeszélnünk. - mondtam.
- Például azt, hogy mi van illetve volt köztetek. - szólalt meg Zéti.
- Volt egy kapcsolat, mostmár nincs. - mondtam.
- Nem tudom. Én szeretném hogy legyen valami. Azt mondják, nincs fiú-lány barátság. Bizonyítsuk be, hogy van. - mondta Venci.
- Jó, legyen. - mondtam. Ez úgy hangzik mintha én nem akarnám, de ez nem így van. Én is szeretnék Vencivel valahogy is kapcsolatban lenni. És hát akkor ez egy baráti kapcsolat lesz.
- Rendben. Akkor mindent tisztáztuk. - mondta Venci, majd elment. Zéti követte őt.

A nap hátralévő részében nem igazán voltak történések, se feszültség.