SZJG folytatás |BEFEJEZETT|

2037. február 7. és február 8.

Zsófi szemszöge

Jó, eldöntöttem. Nem érdekel semmi, és senki. Itt vagyok egy út mellett, egy autót várok.
Pár perc múlva érkezik is egy, amikor azonban elé akarok ugrani...

Valaki megfogja a karomat.
- Zsófi! Ezt miért akartad? - kérdezte Zétény kétségbeesetten.
- Miért kellett megfognod a karom? - tettem fel én is egy kérdést.
- Hogy ne legyél öngyilkos. Miért akartad ezt? - még mindig fogta a karom.
- Elegem van mindenből. Nem akarok élni. Elegem van abból, hogy terhes vagyok, elegem van abból, hogy nem járok iskolába, elegem van abból hogy nincsenek normális kapcsolataim, csak pár, elegem van abból, hogy nincs velem anyu, elegem van abból ebben a városban élek, sőt leginkább abból van elegem hogy élek. Elegem van mindenből. Egyszerűen csak meg akarok halni. - mondtam hangosan.
- Mi váltotta ki ezt belőled? Tegnap még olyan nyugodt voltál. És boldog.
- Nem voltam. Sosem voltam.
- De. Mi a baj?
- Semmi.
- Zsófi, tudom hogy valami bajod van. Mondd el, hátha tudok segíteni. Velem van baj? Vagy mivel?
- Nem tudsz segíteni, nem te vagy a baj. És ha megengeded. - próbáltam kirántani karom a keze közül, de szorítása erős volt.
- Zsófi, ne csináld ezt! Legalább Szofira gondolj!
- De csinálom. És nem érdekel Szofi, legalább neki sem kell két tinédzser gyereke lenni.
- Zsófi, kérlek.
- Neked is könnyebb lesz. Nem kell egy gyerekedre figyelned, mehetsz csajozni, mert ha én nem leszek, akkor nem tart vissza semmi és senki... - folytattam monológomat, de Zétény félbeszakított.
- Nem Zsófi, nem. Nekem igenis rád és Szofira van szükségem. Engem más csaj pedig nem érdekel rajtad kívül. Nekem te és Szofi kellesz. A többi nem érdekel.
- Nem baj, nem érdekel. Én nem akarok már élni. Ez a 17 év elég volt. Sok is volt hogy ennyit éltem, nem is kellett volna megszületnem.
- Zsófi, ne csináld már ezt az ég szerelmére! Nagyon jól tudom hogy valami nagyon nincsen rendben, csak azt nem tudom hogy mi.
- Jó, ha ennyire tudni akarod, tessék. - nyújtottam felé telefonomat.

Zétény szemszöge
Megnyitottam telefonja galériáját, semmi. Megnéztem SMS-eit, semmi. Megnéztem Instagramját, semmi. Végül megnyitottam Messengerét, ott találtam egy üzenetet. Csepkétől.

Jó éjjelt, Zsófikám! Szoktak így köszönni? Ha nem, az sem baj.
Én megmondtam hogy felejtsd el Zétényt, nem tetted. Nekem mindegy. Akkor majd megoldom egyedül. Egyenlőre csak egy dolog van, amit kérek. Reggel pontban 6-kor gyere a "helyetekre", ha nem akarod hogy egyik szerettednek baja essen. Tudod te, mit értek a "helyetek" alatt.

- Mi történt ott? - kérdeztem miután elolvastam az üzenetet.
- Megfenyegetett. Röviden ennyi.
- Mivel?
- Ne, kérlek ne beszéljünk erről. De nekem meg kell halnom. Bármi áron.
- Nem kell. - rossz hallani ezeket a mondatokat.
- De.
- Zsófia, nem. - mondtam direkt a teljes nevét.
- Csak én tudhatom, mit akarok az életemmel. És én ezt szeretném. Véget vetni neki.

Ezt nem hallgattam tovább. Határozott lépéssel indultam el, miközben Zsófi karját fogtam. Ő pedig csak jött utánam egészen hazáig. Mást nem tudott tenni. Ezt nem engedhettem meg neki. Igenis fontos hogy éljen.
Mikor hazaértünk mindenki meglepődött hogy Zsófi itt van. Mindenki kérdezgette hogy hol volt, mit csinált, de ő nem válaszolt. Amikor tudott, felfutott a volt szobájába, én pedig utánna, nehogy hülyeséget csináljon. Bármit meg tud tenni. Most ott kell lennem vele. Már zárta volna be az ajtót, de oda rohantam hogy ez ne történhessen meg, és bejutottam a szobába.
- Hagyjál már! - mondta Zsófi.
- Nem, nem foglak hagyni. Szeretlek, és ezt nem engedhetem meg neked.
- Én is szeretlek, épp ez az. Menthetetlenül szeretlek és... - sírni kezdett. Leült az ágyra, én mellé.
- Zsófi, nézd nem tudom mi történhetett, de próbáld meg elfelejteni. Nekünk senki nem tud ártani. - próbáltam nyugtatni, eredménytelenül.
Zsófi végül álomba sírta magát. Mellé feküdtem az ágyon, kezem hasán pihent. Szofi is érzi, hogy most valami nem oké, ugyanis nagyon nyugtalan. Zsófit azonban most ez sem érdekli.
Mielőtt elaludtam volna, az ajtót bezártam, a kulcsot eltettem, remélhetőleg az ablakot pedig nem akarja használni Zsófi, majd még mondtam pár szót Szofinak.
Szia kis csajszi!
Hogy vagy? Te is érzed hogy valami nem oké, ugye? Az a baj, hogy nem tudom mi történt. De valami nagy dolog történt, különben anyukád biztosan nem csinálná ezt. Holnap megpróbáltam kideríteni hogy mi történt, addig pedig aludj te is! - végezetül adtam egy puszit Zsófi hasára, ami már szépen gömbölyödik, majd magának Zsófinak is adtam egy puszit.

Másnap reggel
Zétény szemszöge
Amikor reggel felkeltem, Zsófi még aludt. Tudom, most kicsit betegnek fogok tűnni, de ellenőriztem hogy vesz-e levegőt. Miután erről meggyőződtem, lementem a konyhába és készítettem reggelit, amit aztán a szobába is vittem. Mivel Zsófi még aludt, ezért ébresztgetni kezdtem. Szinte rögtön felkelt. Nem mondott semmit, csak megölelt.
- Köszönöm! - mondta.
- Szívesen, de mégis mit? - értetlenkedtem.
- Hogy ott voltál és nem hagytad hogy meghaljak.
- Kötelességemnek éreztem.

Miután megreggeliztünk (ezt a témát inkább hagytuk, helyette más dolgokról beszéltünk), hazamentünk, mert anyuéknál már nincsenek ruháink.
Az út szerencsére nyugodtan telt, nem történt semmi. Én végig azon gondolkodtam, hogy tudnám kideríteni hogy mi történt tegnap. Nem jutottam sokra, meg kell tőle kérdeznem.
Amikor hazaértünk átöltöztünk és zuhanyoztunk (mert tegnap az nem jött össze), majd a nappaliba ültünk.
- Zsófi, tudom hogy nem akarsz róla beszélni, de fontos lenne hogy tudjam, mi történt tegnap. - mondtam. Zsófi sóhajtott egyet, majd elkezdte mondani:
- Azt már tudod, hogy ez reggel hatkor történt. Az üzenet pedig éjjel érkezett. Felkeltem rá, azt hittem ébresztő. Elolvastam, bla bla bla. Hatkor ott voltam, ahogy Csepke is.

Visszaemlékezés (Zsófi szemszöge)
Hat óra van, itt vagyok a helyen. Csepke is itt van.
- Szia angyalom, látom megérkeztél. Pedig már féltem hogy nem kapod meg az üzenetet. Fontosnak tartom, hogy te is tudd! Zétény az enyém! Nem a tiéd, meg azé a Borié, vagy kié.
- Szofi. - javítottam ki.
- Nem adtam szót. Szóval Zétény az enyém! Nem a tiéd. Vagy szakítasz vele, vagy azt Bori vagy valami O-I betűs gyerek fogja bánni. Rommá teszem az életeteket. Most pedig húzhatsz is haza. Ne felejtsd el, amit mondtam. Zéténynek pedig egy szót se!

Visszaemlékezés vége

Zétény szemszöge újra
- Ne félj, amíg én itt vagyok, se neked, se Szofinak nem eshet baja. Nem engedem meg. Csepkétől pedig amúgy se félj, nem meri megtenni.
- Nem tudom. Ő egy elmebeteg, kitudja mire képes?
- Semmi olyanra, amitől félned kéne. Megvédelek titeket!