𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 1

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎  𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

Egész eddigi életemben mást sem tettem csak kutattam és kerestem, de mind hiába, mert eddig semmit nem értem el vele. A legjobb barátnőm, Rayle szerint semmi értelme és csak tönkre teszem magam vele. De nem adhatom fel, még nem. Tudnom miért kellett éveken át árvaházban élnem család nélkül, hogy miért lettem kidobva.

- Nagyon sokkal jössz nekem baby. - huppant le mellém Jackson győzedelmes vigyorral.

Jackson Thompsont gimis éveim elején ismertem meg. Fekete bőrével és rövid göndör hajával már első nap nagyon sok ember figyelmét felkeltette, de még akkor is más volt. Különc volt a többi hormonoktól túlfűtött fiútól. Másfél évvel később vallotta be nekem, hogy meleg. Elsőre nem értettem miért titkolta ilyen sokáig, de aztán elmesélte, hogy a szülei homofóbok és magának sem merte beismerni. Miután megnyílt nekem szinte elválaszthatatlanak lettünk. Azonban az élet számunkra más életet írt és Jackson 11-ik elején bevonult a seregbe. 2 évig volt távol. Amikor volt időnk beszéltünk egymással, de rettentően nehéz időszak volt. 2 hosszú év után miután visszatért elmesélte, hogy megismerkedett valakivel és olyan beosztást és rangot kapott, amivel innen Ausztráliából is dolgozhat.

- Találtál valamit? - kérdeztem felcsillanó szemekkel, miközben egy ásítást nyomtam el.

- Igen, de elég borsos áron. Tartozom most egy idős hölgynek azzal, hogy segítek megkeresni a macskáját még a héten. - rázta meg bosszúsan a fejét. A szívem fájdalmas dobogásba kezdett, mert tudtam, hogy ez Jackson és Gabe utolsó hete mielőtt egy hosszabb bevetésre megy a fiú párja. Gabe szőke hajával és csillogó kék szemeivel hamar magába bolondította a kis fürtös barátom. Elképesztő örömmel mutatott be minket egymásnak és azóta is jó kapcsolatot ápolunk. Gabet 6 hónapra Afganisztánba vezényelték, de én erről persze nem tudok, mert bizalmas információ.

- Vállalom helyetted Jacks, ne vesztegessetek a közösen eltölthető időtöket. - simítottam a kezem a fiú vállára. Katonai egyen ruhája most is kifogástalanul állt rajta.

- Nem kell Via, majd megbeszélem vele. Sőt még az is lehet, hogy segít amilyen macska bolond. - bazsalygott.

- Igen, őt ismerve van benne valami. - nevettem fel halkan.

- Hocky, maga már megint itt? - kérdezte Jackson felettese, mire a fiú vigyázz állásba vágta magát, én meg csak kezet ráztam a fickóval.

- Igen uram. Nincs most munka és otthon unatkoznék, de drága bárányunk felajánlotta, hogy tengethetem itt az időmet, de ha ez önnek problémát okoz, akkor már itt sem vagyok uram. - mondtam.

- Ugyan, nem kell maradjon csak, amíg nem zavar senkit. Lassan törzsvendégünk lesz ön Hocky. - veregette meg a vállam. Az előbbi mondatára csak félszegen elmosolyodtam. - Intéznem kell egy-két dolgot, de remélem még látom magát. Viszontlátásra. - tisztelgett, majd lelépett.

- Nem tudom mivel érted el, hogy tiszteljen és kedveljen téged ő Via, de hatalmas nagy mázlid van. - ült vissza a székébe Jackson.

- Az biztos. Alapból szerintem itt sem lehetnék. - nevettem fel kissé idegesen.

- Őszintén elvileg most sem lehetnél, de kivételes vagy, mert ugye van egy ilyen szuper haditudósító és kiváló taktikázó barátod. - vigyorgott, kivillantva mind a 32 fogát.

- Igen, igen pontosan. - nevettem vele együtt. - De mond mit találtál. Már megöl a kíváncsiság. - sóhajtottam.

- Ma megint beszéltem az árvaházas hölggyel, aki ugye hozzá fér a biztonsági kamerákhoz és láss csodát. Hónapokig tartó könyörgés és küzdelem után kiadta a felvételeket, de csak azzal a felvétellel, hogy a héten még meg lesz a macskája. - mesélte büszkén.

- Lehet, ha előbb tűnik el a macska akkor hamarabb is megkapjuk. - mondtam, mire a vállamba bokszolt.

- Ne legyél már ilyen rosszindulatú. - csóválta meg a fejét, miközben a gépén pötyögött.

- Ne haragudj csak olyan régóta várunk már erre, hogy szinte feladtam, hogy valaha is hozzá juthatunk a felvételekhez. - dörzsöltem meg az arcom, majd a már rég kihűlt kávémba kortyoltam.

- Jaj Istenem, ne idd már azt a mérget! - kapta ki a kezemből morogva. Jackson mindig is dühös volt rám, ha kávézni, energia italt inni vagy nagyon, de tényleg nagyon ritkán cigarettázni látott, mert szerinte csak felesleges méreg a testnek és tönkre tesz minket.

- Hé, nekem arra szükségem van! - kaptam utána, de már késő volt, mert az ócska kávé a kukában landolt.

***

- Megjöttem! - kiáltottam, amikor beléptem a legjobb barátnőmmel közös lakásunkba.

- Na végre, azt hittem megint csak késő este esel be. - jelent meg Rayle. Mosolyogva öleltem magamhoz a lány karcsú testét.

- Jackson is haza mehetett és nem is akartam feltartani, meg nem találtunk semmit, pedig annyira biztos voltam, hogy ma fogunk. - sóhajtottam csüggedten.

- Gyere, van Hawaii és sonkás kukoricás pizza. - invitált a konyhába.

- Egy pillanat, csak lepakolok. - emeltem fel a kezemben tartott cuccaim. Válaszul csak bólintott.

A szobámba belépve egy nyugodt érzés kerített hatalmába. Négy falból egy üveg volt és a teraszra vezetett. A falak Rayle által voltak díszítve. Barátnőm a szürke falra különböző mintákat rajzolt és festett nekem, de ezek mellet az általam készült fényképek is helyet kaptak. Ügyvédként dolgozott, de ez mellett imádott a közeli tetováló szalonban tengeni és az emberek bőrére különböző mintákat varrni. A tetoválásaim 90-95 százalékát ő csinálta nekem, amiért nem tudok elég hálás lenni neki. Az ágyamon Momo fetrengett.

Momo egy nyomott orrú perzsa cica és lassan másfél éve az életem része. Rayletól kaptam a születésnapomra. A táskámat az íróasztalomra tettem, majd a fehér rövidragágom és csíkos pólómat levettem. Egy fekte, kissé már elnyűtt pamut rövidnadrágot és lila trikót vettem fel. Miután ezzel kész voltam Momoval és a telefonommal a kezemben andalogtam ki a barátnőmhöz a konyhába, aki feszülten ült a pultnál.

- Minden rendben? - kérdeztem levéve két tányért.

- Persze. - nézett rám egy erőltetett mosollyal.

- Hogyne. - motyogtam.

- Mi volt ma Jacksonnal? - kérdezte a témát terelve.

- Végre megkaptuk a felvételt arról a napról, amikor az árvaházba kerültem. Igaz, hogy ismeretlenek vittek be, akik azt állították, hogy nem a szüleim, akkor sem mentünk vele sokra. Nem voltak benne az adatbázisban és másikban meg nem kutakodhattunk, szóval semmi értelme nem volt. Feleslegesen bámultuk a felvételt közel két órán át. - dünnyögtem.

- Kár, ha meglett volna a név én is körbe nézhettem volna meg megkérdezhettem volna a kamara tagjait. hogy nem-e ismeri őket valaki. - mondta szomorúan, majd a kezemért nyúlt. - De ne add fel. Lehet csak egy kicsit több idő kel és meg lesznek azok a nevek. - szorította meg bíztatóan a hideg kezem, mire csak rámosolyogtam és lemondóan megráztam a fejem. Rayle annak ellenére, hogy ellenzi ezt az egészet, ha bukkantunk valamire mindig felajánlotta, hogy körbe kérdezgeti az embereket.

- Kérdeztük az árvaházat és nem adhatják ki a neveket, de még csak az aktámban sincs benne. - dőltem hátra.

- Sajnálom. - motyogta.

Ezután csak csendben eszegettünk, de rajta továbbra is érezhető volt, hogy rettentően feszült és ideges, illetve a pizzájából sem vett sokat. Aggódva pillantottam rá, mert nem szokott ilyen lenni.

- Na jó. - elégeltem meg és felé fordultam a székkel. - Mi történt Lee? - kérdeztem őt a becenevén szólítva.

- Ahj istenem meg fogsz ölni ezért. - mondta, de közen szemei csillogtak.

***