𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 64

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

- Ma délután találkozok Leevel. - mondtam Danielnek.

- Jöhetek? - nézett rám nagy szemekkel.

- Most nem. - ingattam meg a fejem.

- De miért? - biggyesztette le az ajkait.

- Mert csajos napot tartunk és tudtommal nem vagy lány. - hazudtam. Michaellel megyek megvenni a karácsonyi ajándékát ennek a birkának, de ha azt mondanám neki, hogy a másik felével megyek valahova egyből rájönne.

- Hát jó. - sóhajtotta, majd Momot az ölébe vette. - Na mizu haver? Jó helyed van itt, igaz?

- Nem vagyunk itthon 2 napja, de már most elkényezteted. - forgattam meg a szemem mosolyogva.

- Ez van. Momo egy kis csoda. Megérdemli. - simogatta a cicát, aki ezt dorombolva fogadta.

Mosolyogva néztem Danielt, aki továbbra is Momohoz beszélt.

- Éhes vagyok. - löktem meg az ausztrál karját, mire csak unottan pillantott rám.

- Nem akarok most főzni Liv.

- Akkor neked nem csinálok kaját. - húztam fel az orrom.

- Túlélem. - vigyorgott, mire csak felálltam és a konyhába indultam. - Mellesleg jó ez a nadrág Livi. - kiáltott utánam, mire csak felmutattam a középső ujjam. Bolond ausztrál.

A konyhába belépve tétlenül néztem körbe, mert lövésem sem volt, hogy mit ennék szívesen. A hűtőben és a szekrényekben jó formán semmi nincs, mert még lusták voltunk Daniellel bármilyen boltba is menni mióta itthon vagyunk, ezért szomorúan ballagtam vissza a nappaliba.

- Na mi az? Mi ez a búbánatos kép?

- Nincs itthon semmi. - motyogtam csüggedten, majd az órára néztem és sóhajtva vettem tudomásul, hogy indulnom is kell. - Nem hiszem el! - csaptam a combomra mérgesen.

- Ennyire csak nem lehetsz pukkancs, mert nem tudsz mit enni.

- Nem is vagyok, de indulnom is kell, ha nem akarok késni.

- Mindent értek. - mosolygott, majd Momot kivette az öléből és elém lépkedett, majd átkarolta a csípőmet. Vigyorogva nyomott egy puszit a fejemre, majd a fejét a nyakamba fúrta és úgy szorított magához.

- El fogok késni. - motyogtam az ausztrál mellkasába percekkel később mikor még mindig nem engedett el. Válaszként csak morgott valamit, majd engedett a szorításán, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Vigyázz magadra, okés? - vezette az egyik kezét az arcomra.

- Mint mindig. - bólintottam egy nagy mosollyal az arcomon.

- Nem, komolyan mondom. Rossz megérzésem van. - ingatta meg a fejét.

- Nyugi, nem hiszem, hogy el akarna rajtad kívül bárki is adni egy kenguruért vagy koaláért. - mondtam, mire elnevette magát.

- Te sem vagy százas. - ingatta meg a fejét.

- De így szeretsz. - vigyorogtam, majd lábujj hegyre állva egy csókot nyomtam az ajkaira.