𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 51

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

- Jó, oké beszéltem Robinnal, mert Jade dolgozik.

- És mit mondott? - nézett rám türelmetlenül, miközben kezében a slusszkulcsot szorongatta, indulásra készen.

- Hogy sokkal jobb lenne, ha orvos is látna. - sóhajtottam.

- Ennyi, akkor megyünk. - állt fel a kanapéról, majd behozta a cipőm az előszobából.

- Te mit csinálsz? - ráncoltam a homlokom.

- Segítek felvenni, mert nyilván nem lenne kellemes, tekintve, hogy még akkor is fáj, ha fekszel. - bújtatta az egyik lábam a cipőmbe.

- Komolyan, nem érdemellek meg. - ingattam a fejem.

- Dehogynem Kicsim, a legjobbat érdemled és meg is kaptad. - kacsintott rám, mire felkuncogtam és közben a kezemet a hasamra szorítottam, hogy enyhítsem a fájdalmat.

- Gyere ide. - nyújtottam ki felé a karjaimat még mindig mosolyogva. Egy nagy vigyorral az arcán fonta körén a karjait.

- Induljunk. - húzott magával.

- Egyáltalán lesz olyan hely, ahol este nyolckor szívesen fogadnak turistákat? - kérdeztem kétkedve.

- Ha nincs ilyen hely, hidd el megoldom és lesz. - terelt ki.

- Biztos muszáj ezt?

- Igen. - bólintott határozottan. Reakcióként csak egy halk puffogást váltott ki belőlem, majd az e hétre bérelt autóba beszállva csatoltam be magam.

- Van egy kórház innen 8 percre, oda megyünk. - indította be a kocsit.

- Csodás. - morogtam.

- Most mi a baj?

- Csak nem akarok orvoshoz menni.

- Miért nem?

- Mert... - kezdtem bele, majd egy kis habozás után lehunyt szemekkel befejeztem a mondatot. - Mert félek az orvosoktól.

- Ezt komolyan mondod?

- Igen.

- De miért? Csak segíteni akarnak, nem bántanak. - mondta értetlenül.

- De lehet, hogy csak úgy tudnak segíteni, hogy fájdalmat okoznak azzal. - érveltem ellene. Erre már nem mondott semmit csak összefűzte az ujjainkat.

- Nem lesz baj. - felelte végül.

- Dan, szerintem forduljunk vissza. Holnap időmérőd van. Pihenned kéne már. - mondtam, amikor leparkolt.

- Francot se érdekel most az időmérő Liv! - mondta mérgesen. - Rosszul vagy és egyikünk se tudja miért szóval kérlek fejezd be és menjünk be. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, mire megszeppenve néztem rá. Egy szó nélkül vettem a kezembe a táskámat, majd szálltam ki az autóból. A maszkomat felvéve nyúltam a táskám oldalsó zsebébe, hogy kivegyem az irataim, hogy kéznél legyenek.