𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 48

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

" Lassan több, mint egy hete, hogy tudom az igazat. A teljes igazságot és már azt kívánom bár ne tudnám, mert a contraknak volt igazuk és mindent elrontottak. Vagyis nem a contrak, hanem én. De egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy valóban, azért kerültem az árvaházba, mert... "

Sokszor nem tudjuk mi fog történni, de a megérzéseink súgnak nekünk. Lehet néha tévesek, de legalább tesznek valamit értünk. Aznap is a megérzéseimre hagyatkoztam és őszintén, semmi jó megérzésem nem volt, mégis hittem abban, hogy ez jól fog elsülni.

***

A kanapén ülve feszengve néztem rájuk és vártam, hogy mondjanak valamit vagy hogy egyáltalán rám nézzenek. Mindent, de tényleg mindent elmondtam nekik részletesen és már a kis történetem eleje óta a földet vagy épp a mögöttünk lévő falat bámulták.

- Mire lennél kíváncsi? - kérdezte végül Dave, miközben ideges pillantásokat küldött Maya felé.

- Hogy pontosan miért is kerültem akkor oda és miért idegenem vittek be. - mondtam halkan, mert a könnyek csípték a szemeimet félelmemben.

- Figyelj, ez nagyon, nagyon bonyolult. - sóhajtotta a nő és érződött rajta és a férfin is, hogy nem akarnak erről beszélni, ezért kezdtem még inkább kényelmetlenül érezni magam.

- Amikor meg tudtuk, hogy terhes vagyok veled úgy éreztük miénk a világ. Hihetetlen boldogok voltunk egy ideig, aztán jött mindennek az elrontója. - kezdett bele végül Maya. - Akkoriban még gyárában dolgozott Dave, én meg a piacon. Nem mondom, hogy nem éltünk meg jól, de a világ másik felére nem tudtunk volna elutazni. Egy baleset miatt a gyárban, ahol ugye Dave dolgozott rengeteg embert leépítettek és ő pont bele tartozott abba a csoportba, akiket elbocsájtottak. A munkáltatói tudták, hogy várandós vagyok, mégis kirúgták őt. Sehol nem kapott munkát, ezért hitelt vettünk fel, hogy felkészítsük a lakást, mire megérkezel és hogy minden szükséges dolgod meg legyen. Ekkor már nagyon szűkösen éltünk. Dave szülei nem tudtak segíteni, az enyémek meg nem akartak, mert szerintük túl hamar vágtunk bele a gyerek nevelésbe. - mondta Maya és mi figyelmesen hallgattuk őt. Ezután a szót Dave vette át:

- Anyám rákkal küzdött és amikor Maya a 7-ik hónapba lépett már nem tudott tovább harcolni. Legyőzte őt a rák. Apám beleroskadt, de folyton csak azt hajtogatta, hogy ő addig élni fog, míg le nem rendezi a kórházi számlákat, amik megint nem voltak olcsó mulatságok. A születésed előtt egy hónappal már nagyon rosszul volt. Szívbeteg volt és szívrohamban is halt meg, mikor a frászt hozta rá egy dudáló autó, de lényeg a lényeg, hogy az ő tartozása is ránk szállt. Ekkor még mindig nem volt munkám és a mi hitelünk a kamat miatt csak nagyobb és nagyobb lett. - mondta  majd megköszörülte a torkát. - Eleinte úgy volt, hogy ha megszületsz egy rendes családhoz kerülsz, akik felnevelnek majd, de visszamondták az utolsó pillanatban. Fogalmunk sem volt, hogy mit kellett volna tennünk, de abban biztosak voltunk, hogy abban az anyagi helyzetben nem akarunk gyereket nevelni. Egy utolsó vizsgálatra mentünk vissza, amikor Maya nőgyógyásza azt mondta, hogy találtak mást, akik szívesen örökbe fogadnának téged, ezért úgy éreztük lehet még normális életed. - ekkor már nem tudtam visszatartani a könnyeim. Patakban csurogtak le az arcomon, miközben Daniel próbált nyugtatni.

- Teljesen egészségesen születtél és fájt, de hagytuk, hogy elvigyenek. Azt reméltük, hogy ezután minden rendben lesz, de nem kellett egy hónap és csörgött a telefon, hogy beadtak téged egy árva házba. Anyagilag még mindig sehol nem álltunk, ezért nem válaszoltunk a hívásokra. - mondta Maya, mire élesen szívtam be a levegőt.

- Mikor kezdtünk anyagilag jól állni bementünk az árvaházba, de azt mondták, hogy már nem vagy ott. Hogy örökbe fogadtak. Csalódottak voltunk. Akkor elhatároztuk, hogy nem harcolunk tovább a semmiért és soha többet nem kerestünk utána téged. Szinte már el is felejtettük, hogy mi lehet veled, mikor Maya újra terhes lett. Utána sem tettünk semmit. - nézett rám Dave, de a szemeiből semmit nem tudtam kiolvasni.

- Titkon reménykedtünk mind ketten abban, hogy egyszer, majd felbukkansz és vissza jössz hozzánk, de most, hogy ez megtörtént lehet nem a legjobb, mert csak a feltépted ezzel a régi sebeket. - éreztem, hogy az arcomból kifut minden szín és ha nem ültünk volna, biztosan összeestem volna. Most Danielen volt a sor, hogy élesen szívja be a levegőt.

- Elmondhatom mit gondolok erről az egészről őszintén Olivia? - kérdezte Maya, mire csak bólintani tudtam.

- Szerintem nem kellett volna ide jönnöd. A részünkről minden meg van, amire szükségünk van. Boldog család vagyunk. És én nem akarom ezt tönkre tenni. Van 2 testvéred. Szerinted, hogy reagálnának, ha megtudnák, hogy amúgy van egy nővérük, aki teljesen idegen még számunkra is? Biztos, hogy nem jól.

- Ezzel mire szeretnék kilyukadni? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Arra, hogy a legjobb az lenne, ha most elmennétek és elfelejtenénk a mai napot.

- Hogy tessék? - szaladt ki a számon, ezzel meglepve magamat is.

- Sajnálom. - mondták egy cseppnyi együtt érzés nélkül.

- Akkor ennyi? Ezért kerestelek titeket éveken át?! A semmiért? - akadtam ki.

- Kérlek értsd meg ezt. És tényleg az lenne a legjobb, ha most elmennétek, mert nem sokára haza érnem a gyerekek és nem akarom, hogy találkozzanak veletek. - mondta lenézően Dave.

- Már itt sem vagyunk. - mondta Daniel, majd a derekamat átkarolva húzott fel. - De mielőtt elmennénk. - fordult a vér szerinti szüleim felé. - Jó, ha tudják, hogy azzal, hogy most nem adnak egy esélyt Livnek és nem ismerik meg, csak maguk veszítenek. Büszkének kéne lenniük rá, hogy itt van és felkutatta önöket, nem pedig elküldeni, mert összehoztak egy másik családot. Nála jobb emberrel soha az életben nem fognak találkozni, mert már az első alkalommal levesz mindenkit a lábáról. Csodálatos személyisége van és hatalmas szíve. Szégyelljék magukat, hogy egy ilyen kihagyhatatlan lehetőséget eldobnak maguktól és ezzel egy lenyűgöző embert is. Ezeket nem, azért mondom, mert szerelmes vagyok belé és nagyzok hanem, mert ez így van. Bárkit megkérdeznének a barátai vagy munkatársai körében ezt mondanák, szóval a mai nap után gondolják át, hogy mit hogyan kellett volna tenniük a múltban és ma is. - mondta indulatosan. - A viszont nem látásra. - nyitotta ki a bejárati ajtót, amit egy hangos csapódással csukott be mögöttünk.

***