𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 40

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

- Miért vagy ilyen szomorú? - kérdeztem Danieltől, mikor már túl volt egy pár interjún és a pihenőjében lustálkodott.

- Mert. - ült fel. - Nem gondoltam bele abba, hogy mennyire bele ásnak majd a magánéletedbe és tudom, hogy nem szeretsz róla beszélni, főleg nem ilyen nyilvánosság előtt. - motyogta.

- Dan. - guggoltam le elé, hogy a szemébe tudjak nézni. - Ellenkeztem? - kérdeztem, mire csak megrázta a fejét. - Akkor ne szomorkodj. Bele mentem, mert bele akartam. Vállalom a következményeit és minden egyebet is. - vezettem a kezem borostás arcára.

- Rendben. - bólintott. - Na igyekezzünk medencézni akarok. - vigyorgott, majd egy csókot nyomott az ajkaimra és felhúzott. 

- Emlékeztesselek, hogy addig még legalább van 2 vagy 3 óránk? - vettem fel a maszkom.

- Ne legyél már ünneprontó. - nézett hátra összeráncolt szemöldökkel. 

- Pedig én élvezem. 

- Hidd el fogsz te ma mást is élvezni. - kacsintott rám.

***

- Nem baj, ha jönnek még egy páran? - kérdezte már vissza úton a szállodába. 

- Kikre gondolsz? 

- Mich, Lando, Max meg Pierre. - mondta a francia a nevét érdekes hanglejtéssel.

- Még mindig féltékeny vagy Pierre? - nevettem fel.

- Nem. - vágta rá túl hamar.

- Akkor ugye nem fog zavarni, hogy bikiniben fog látni? 

- Muszáj mennünk? - fordult felém egy pillanatra szenvedő arccal.

- Te találtad ki, szóval igen.

- Szuper. - motyogta. 

- Miért vagy rá ennyire féltékeny?  - kérdeztem már kíváncsian. 

- Nem vagyok. - hajtott le a mélygarázsba.

- Dan, komolyan. 

- Megjöttünk. - szállt ki. Teljesen összezavarodva néztem rá. Nem értettem, hogy most miért kapta fel ennyire a vizet.

- Daniel. - kaptam el a karját.

- Érdekel, hogy miért vagyok rá féltékeny? - fordult felém szikrákat szóró szemekkel. - Azért, mert jobb nálam és sokkal kellemesebb és nyugodtabb természete van Liv. Sokkal inkább egy olyan személy Pierre, aki mellett elképzelnek téged az emberek. Pierre jobb nálam. - mondta halkan, de indulatosan.

- Daniel. - fogtam közre az arcát. - Szerinted engem érdekel Pierre? Megsúgom, hogy nem. Egyáltalán nem. Nem érdekel kivel tudnak elképzelni, mert nekem az számít, hogy én kivel tudom elképzelni és számomra ez a személy te vagy, nem Pierre. Ne aggódj ez miatt, oké? Pierre amúgy sem jobb semmiben nálad. - mondtam végig a szemébe nézve. 

- El sem hiszed ez mennyit jelent most nekem. - mosolygott rám.

- Az igazság mindenkinek jól esik. - kuncogtam, majd egy apró csókot nyomtam a szájára, de ő a derekamat átkarolva visszahúzott és mélyítette el.