𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 67

𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜

- Egy kicsit hideg lesz a zselé. - figyelmeztette a doki Livet, aki csak biccentett. Fülig érő mosollyal fogtam meg a kezét, mire ő is mosolyogva pillantott fel rám. - Rendben, nézzék. - mutatott egy pontra a kijelzőn. - Látják ezt a kis foltot? - kérdezte.

- Igen. - mondtuk szinkronban és éreztem, ahogy enyhe könnyfátyol lepi el a szemeimet.

- Minden rendben van vele. - mosolygott a nő. - Nagyjából most hat hetes. Hülyén hangzik, de akkora, mint egy Tic Tac cukorka. Az elhelyezkedése is jó és minden rendben van. 

- De, hogy lehet semmi tünetem nem volt? Ez normális? - kérdezte egy kicsit aggódva.

- A szokott tünetek biztosan meg voltak csak nem biztos, hogy feltűnt.  A menstruáció kimaradása, az étvágy megnövekedése vagy épp csökkenése egy-egy étellel szemben, fáradékonyság és esetleg többet járt pisilni, meg persze nem utolsó sorban a mellek is megduzzadnak, már a negyedik hétben. - sorolta a doki. - De ez nem zárja ki, hogy nem lesz a későbbiekben hányingere vagy ilyenek. Érti mikre gondolok, nem? 

- De, persze értem. - bólogatott hevesen. 

- Árulkodó jel lehet még az is, hogy az alhas már nőtt, de még csak alig észrevehetően.

- Őszintén, nem is figyelem erre, mert az elmúlt hetek nagyon zsúfoltak voltak és az csoda, hogy a fejünket nem hagytuk el. - mondta, mire muszáj volt elnevetnem magam, mert tényleg így volt.

- Értem. - nevetett halkan a nő. - A magzat hétről hétre nagyon sokat fejlődik. Most, a hatodik hétben már hallani lehet a szívverését is, szóval szeretnék hallani? 

- Igen. - vágtam rá, mire csak elmosolyodott, majd valamit nyomogatni kezdett a gépen és utána meghallottuk a kis szívveréseket. Egy könnycsepp gördült le az arcomon és közben szorítottam egyet Liv kezét. Rá nézve láttam, hogy neki is könnyes volt a szeme és mosolygott.

- Kinyomtatom az képeket és írok fel vitaminokat. Van még kérdésük?

- Azt hiszem most nincs. - mondta Liv.

- Rendben, ezzel letörölheti a hasát. - adott neki egy zöld papír törlőt.

- Maga a terhesség 40 hetes. Próbálja kerülni a sok stresszel és izgalommal járó dolgokat. Alkoholt, drogokat ne fogyasszon és ne dohányozzon. Kávézni lehet, de én nem ajánlom. Helyette fogyaszthat sok zöld teát...

- Nem tudom mit mondjak. - néztem Livre egy hatalmas mosollyal és könnyes szemekkel, mikor vissza értünk a szobájába.

- Én sem. - rázta meg a fejét.

- Nagyon boldog vagyok. El sem hiszed mennyire. - nyomtam egy puszit a kezére.

- De eltudom hinni. - nevetett fel.

Sóhajtva fektettem a fejem a lábára és a bal karomat átdobtam azon, majd végül a hasán állapodott meg. Pici köröket írtam le rá, majd Livre néztem, aki könnyes szemekkel figyelt engem.

- Mi az?

- Semmi. - mosolygott rám a lehető legédesebben.

- Kérsz valamit? Enni, inni? - kérdeztem.

- Nem. Most nem.

- Biztos?

- Igen. - bólintott. - Csak fáradt vagyok, ennyi az egész. 

- Akkor hagyjalak piheni? - tettem fel egy újabb kérdést.

- Ennyire le akarsz lépni?

- Szó sincs róla. - ráztam meg a fejem hevesen. 

- Akkor gyere ide. - csúszott arrébb az ágyon és megütögette a maga mellett lévő helyet.

- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet. - húztam el a szám.

- Ahhjj Ricciardo. Csak fogd be és gyere ide. - nevetett, mire a cipőmet lerúgva magamról másztam fel mellé. 

- Szeretlek. - mosolygott fel rám, mikor már mind a ketten elhelyezkedtünk. Kijelentésére a pulzusom az egekbe ugrott.

- Én is szeretlek Liv nagyon. És a kis törpét is. - mondtam mosolyogva, majd egy csókot nyomtam az ajkaira. 

***

- Liv ne idegesíts kérlek. Konkrétan elmondta az orvos, nem is egyszer, hogy pihenj. Nem hiszem, hogy ez alatt azt értette, hogy pakolgass. - masszíroztam az orrnyergem, mikor a többszöri kérésem ellenére sem tudott leülni és nyugton maradni.

- De soha nem leszünk kész, ha most nem fejezem be. - pillantott hátra rám, majd pipiskedve egy újabb könyvet tett a polcra.

- Akkor legalább azt mond, hogy mit segítsek. - sóhajtottam.

- Nem tudsz. - mosolygott rám.

- Komolyan nem hiszlek el! - nevettem el magam.

- Ezt már sokszor mondtad. - nyúlt egy másik könyvért, de gyorsabb voltam és elvettem előle. Válaszként csak csúnyán nézett rám, majd megpróbálta elvenni, de a hátam mögé tettem.

- Daniel, ne legyél gyerekes. - mondta összeszűkített szemekkel.

- Nem vagyok az. Pihenned kell Liv. Mond, hogy mit hova tegyek és megcsinálom, de csak egy, egy kicsit pihenj, oké? - kértem tőle.

- Most nagyon nem szívlellek. - morogta.

- Éreztem, hogy ezt fogod mondani. - vigyorodtam el diadalittasan. 

- Idióta Borz. - motyogta, de nem elég halkan, így meghallottam.

 - Árad belőled a jó indulta ma drágám.

- Kuss és inkább pakolj, ha már ennyire akartál. - forgatta meg a szemét, miközben leült a kanapéra. 

- Hihetetlen. - csóváltam a fejem és a másik könyv mellé raktam a másikat.

- Amúgy, gondolkoztam és szerintem, ha te is benne vagy akkor karácsonykor elmondhatnánk a többieknek is, mármint a családjainknak, hogy kevesebb, mint 9 hónap múlva már nem csak ketten leszünk. - mondta, mire egy nagy mosoly kúszott az ajkaimra, miközben sorra pakolgattam a könyveket, amikről fogalmam sincs miről szólnak. Nem mintha amúgy annyit olvasnék, de igen.

- Nem lesz unalmas karácsonyunk akkor. - mondtam, mire csak elnevette magát.

- Mire számítottál? Nem tudom neked feltűnt-e, de nagyon, nagyon ritkán van olyan, hogy valami unalmas dolog történik velünk. - jegyezte meg cinikusan.

- Ebben teljesen egyet értek. - bólogattam. - Kíváncsi leszek mit fognak reagálni. 

- Videóra kell venni, mindenképp. - vágta rá, ezzel újra megnevettetve engem.

- Azért egy kicsit parázok. - mondtam, amikor már az utolsó könyvet is a helyére tettem.

- Én is, de tudjuk kikről van szó, szóval igazából nincs miért aggódnunk.

- Igazad van.

- Viszont Jaccel szeretnék még előtte beszélni erről. - mondta, mire csak értetlenkedve pillantottam rá...

***