𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 62

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

- Mit csináljunk, majd a szünetben? - kérdezte Dan átkarolva a derekam.

Már Abu-Dhabiban voltunk és túl voltunk az első két szabadedzésen, ahol Dan elég kilengően teljesített. Az első szabadedzésen csak 3 kört tudott menni, mert rosszalkodott az autója. A második szabadedzésen viszont kilencedik lett, aminek sokkal jobban örültünk, mint egy újabb huszadik helynek, főleg, hogy ez az utolsó hétvégéje a Renaulttal. Nehéz szívvel vágtunk bele a hétbe és mindannyian tudjuk, hogy még nehezebben fogjuk befejezni, de egyszer minden jónak vége ér és Dannek a Renaulttal itt jött el ez a pillanat. 

- Pillanat. - motyogtam, miközben a nyakamban lógó fényképezővel babráltam, mert nagyon sötét képeket csinált. - Vigyorogj. - fordultam hátra. - Most már jó. - mondtam elégedetten. - Nézd milyen hülye fejed van. - mutattam Danielnek, aki felnevetett, mikor meglátta a képet.

- Szerintem ezt kirakom Instara. - vigyorgott idiótán továbbra is.

- Gondoltam. - nevettem fel a bolondosságán. - Mit is kérdeztél amúgy? - vezettem rá a tekintetem.

- Azt, hogy mit csináljunk, majd a szünetben?

- Nem tudom. Van valami ötleted? - akasztottam le a nyakamból a gépet, amit elkezdtem összekötni  a laptopommal. 

- Még semmi, de ha gondolod akkor elmehetünk valahova. - mondta. 

- Mármint valahova más országba? - ráncoltam a homlokom kissé értetlenül.

- Igen, de Los Angelesbe és Wokingba nem egy utunk lesz az biztos, szóval előbb lehet jobb lenne, ha mind ketten a családunkkal lennénk és csak utána mennénk valahova, ha benne vagy. Mondjuk valami havas helyre. - mondta elgondolkozva.

- Később megbeszéljük, okés? Most Cyrillel kell beszéljek meg a képeidet kell megcsináljam. - fordultam felé.

- Nem is zavarok akkor. - vigyorgott, majd egy puszit nyomott a homlokomra és az asztalom előtti székre ült. Nevetve csóváltam meg a fejem.

***

- Miért nem alszol? - fonta körém szorosabban a karjait Daniel.

- Nem tudok. - motyogtam és közben apró köröket rajzoltam a karjára.

- Mi a baj? - támaszkodott meg az alkarján és az eddig átkaroló kezét az arcomra vezette.

- Nincs semmi baj, csak nem tudok aludni. - simultam a tenyerébe.

- Na ezt próbáljuk meg még egyszer. - nevette el magát. Egy halvány mosollyal az arcomon fordultam az oldalamra és néztem Danielre.

- Aludjunk. - bújtam a mellkasához.

- Liv, Kicsim. Mond el a mi a baj, kérlek. Ne zárj ki.

- Csak a szüleimen gondolkoztam. - feleltem végül alig hallhatóan. Egy sóhajt elengedve nézett rám és ujjaival továbbra is az arcomat simogatta.

- Miért?

- Nem tudom. Csak eszembe jutottak és nem kéne, hogy fájjon főleg nem ennyi idő elteltével, de egyszerűen csak ezen kattogok és nem tudom kiverni a fejemből. - mondtam. 

- Csak ők veszítenek ezzel Liv. Ne rágódj ezen. Ha így állnak hozzá akkor eleve meg sem érdemelnek. - mondta.

- Tudom. Tudom, de...de folyton az jár az eszemben, hogy mi lett volna, ha... - karoltam át az oldalát.

- Ne, ezt ne. Ebbe bele fogsz őrülni Livi. Ne keresd ezeket. Ez csak téged fog tönkre tenni.

- Annyival jobb lett volna, ha nem nyitom ki azt a cseszett borítékot. - mondtam mérgesen.

- Livi most már kár ezen bánkódnod. Te mondod mindig, hogy semmi nem történik ok nélkül. - mondta halkan.

- És akkor ennek mi volt az oka? Mert nekem lövésem sincs mi lehetett. - vékonyodott el a hangom, mert a torkomat már a sírás fojtogatta.

- Nem tudom Kicsim, de ne sírj. Túl leszünk rajta, okés? - kérdezte biztatóan.

- Persze. - biccentettem egy aprót. - Köszönöm. - suttogtam.

- Érted bármit. - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek.

- Magamtól keltem, de gyere. Neked is pihenned kell és szerintem sokat még nem aludtál. - fordult a hátára, majd a mellkasára húzott. Szótlanul gyűrtem a pólóját a markomba és közben a lábammal átkaroltam őt.

***

- Mich. - szóltam Dan edzőjének, mielőtt kilépett volna a garázsból.

- Igen? - nézett rám kíváncsi szemekkel.

- Kérhetek tőled egy szívességet? - kérdeztem kicsit félénken.

- Persze, mond csak. Figyelek.

- Ha vissza jössz velünk Ausztráliába akkor eltudnál jönni velem Danielnek venni valamit karácsonyra? 

- Persze nagyon szívesen. Ezen ne múljon. Kedden vagy szerdán azt hiszem mehetünk is haza. - gondolkozott el. - Ha gondolod akkor csütörtökön, pénteken el is mehetünk. - tervezgette. 

- Nekem jó. Majd lerázom valahogy Dant is. - nevettem el magam. - Köszönöm. - mondtam hálásan.

- Ha már itt tartunk azt hiszem szeretnék én is kérni egy kis szívességet. - vakarta meg  a tarkóját zavartan. 

- Igen? 

- Ha már Borzinak megyünk venni valamit segítenél keresni valamit Raylenak is? - kérdezte félénken. 

- Tessék? Ezt jól hallottam? - kúszott egy nagy mosoly az arcomra.

- Igen, de ne már Oli. - lökte meg a vállam. - Így is zavarban vagyok. - szántotta végig ujjaival a rövid haját. 

- Mi van köztetek? Nekem nem mondott semmit rólatok, pedig szinte minden nap beszélek vele. - pörögtem be. 

- Először is nem vagyunk együtt. Rayle sokkal keményebb dió, mint gondoltam. - mondta és látszott rajta, hogy elmosolyodik. - A nagydíj után elviszem randizni a hétvégén, mert akkor otthon lesz. Eléggé huzakodva ment bele szóval muszáj lesz rendesen összekapnom magam, hogy lenyűgözzem. - mondta.

- Nehogy valami pereputtyos étterembe vidd, mert akkor minden esélyednek lőttek. Sokkal jobban szereti az ilyen nyugodtabb és régiesebb éttermeket. De, ha elviszed piknikezni vagy valami természeti helyre akkor az pluszpont, mert azokat nagyon szereti. - mondtam neki.

- Oké, megjegyzem. Köszi Oli.- bólogatott. 

- Bármikor. 

- Miről folyik a nagy bájcsevej? - lépett mellénk Daniel.

- Hogy Mich mit tervezett a szünetre, vagyis csak bele kezdett volna. - vágtam rá, mire hálásan pillantott rán az edzője.

- Mich tervezett?

- Ne kötekedj Borzi, mert tetszett az edző terem itt és lehet több időt fogsz ott eltölteni, mint ahogy azt te gondolod. - tartotta fel fenyegetően az ujját Micahel.

- Jó, jó oké. Nem mondtam semmit. - tartotta fel a kezét.

- Helyes. - biccentett.

***