𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 45

𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜

- Daniel kész vagy már? - jött be a fürdőbe Livi. Nagy szemekkel néztem rá, miközben a fogkefém félig kilógott a számból.

- Nem? - kérdeztem érthetetlenül.

- Nem hiszem el! Köpd ki, ezt meg vedd fel. - nyomott a kezembe egy szürke pólót.

- De még meg sem borotválkoztam. - dünnyögtem.

- Volt rá elég időd, nem? Most meg ne idegesíts, hanem vonszold ki a kocsiba a nagy segged vagy itt hagylak. - mondta, mire csak kikerekedett szemekkel néztem rá.

- De még van egy óránk oda érni. És a reptért 15 percre van!

- Daniel. - nézett rám szikrákat szóró szemmel.

- Jó, oké már megyek is. - tartottam fel a kezem.

- Néha rosszabb vagy, mint egy gyerek komolyan mondom. - motyogta. 

- De a gyerekek legalább aranyosak. - vigyorogtam.

- Kivéve te. Te most nem vagy az. - morogta. 

- Ne már drágám, most mi bajod van velem? - kérdeztem.

- Semmi, semmi. - ingatta a fejét. 

- Na, ne már. - mondtam.

- Tényleg, olyan vagy, min egy gyerek. Akaratos is vagy, durcizol és hisztizel, ha valamit nem kapsz meg. 

- Te most kötekszel velem? - húztam fel a szemöldököm. 

- Nem. - ingatta meg a fejét. 

- Biztosan? - léptem közelebb hozzá.

- Nem. - vigyorgott rám. 

- Nem gondolod, hogy szemtelen vagy? - húztam közelebb magamhoz őt a csípőjénél fogva. A hirtelen lendülettől kis kezeivel a mellkasomon támaszkodott meg. 

- Én? Ugyan már, én soha. Csak megemlítem, hogy egy kicsit neveletlen vagy. - nézett rám csintalanul. Erre már nem reagáltam semmit csak nevetve ráztam meg  a fejem és hívtam őt csókba. A szokásos melegség és bizsergés áradt szét bennem, miközben Liv kis ujjait a hajamba vezette, ami miatt kirázott a hideg. Hihetetlen nagy hatással van rám a lány, de ahogy észre vettem én is rá. Csókunkba bele mosolygott, ezért az alkalmat kihasználva csúsztattam át a nyelvem a szájába. Kezemet lejjebb vezetve markoltam a fenekébe, mire egy pillanatra feljebb emelkedett. Csalódottan néztem rá, amikor elvált tőlem. 

- Látod, most is neveletlen vagy. - kuncogott.

- Erre inkább nem mondok semmit. - forgattam meg a szemem mosolyogva. - Gyere menjünk. - nyomtam egy puszit a homlokára. 

- Elhiszed ezt? Kevesebb, mint egy óra múlva itt lesznek. - fészkelődött az autóban ülve már. 

- El, de azért beköthetnéd magad. - indítottam be a kocsit. 

- Most már mehetünk. - mondta izgatottságtól csillogó szemekkel. 

- Gondoltam. - kuncogtam. 

***

- Itt vannak, hallod Daniel itt vannak! - rángatta a karom Livi. 

- Látom Kicsim. - nevettem fel. Sorra szálltak le a katonák és fáradt tekintettel néztek körbe, hogy a családjukat vagy épp azt a személyt keressék, aki kijött eléjük. A rajtuk tükröződött kimerültség ellenére még a maszk alatt is látni lehetett, hogy hatalmas mosollyal az arcukon ölelték magukhoz az embereket.

- Látod valahol őket? - pipiskedett mellettem. 

- Nem . - nyújtogattam én is nyakam.

- Nézd ott. - mondta és már el is engedte a kezem. Nagy szemekkel néztem utána, majd felfogva a történteket siettem utána, de hiába, mert a tömeg elnyelte. 

- Ricciardo! - hallottam meg egy határozott hangot mellőlem.

- Rickson ezredes! 

- Hogy van? - nyújtott kezet.

- Azt hiszem elveszítettem Oliviat ebben a kavalkádban. 

- Ez rá vallana. - nevetett fel jó ízűen. - Várjon itt. Biztos vissza jönnek, majd. Bár azt hiszem vár rá egy kis sokkoló tény. Szóval csak hidegvérrel fiam. - csapott a vállamra.

- Mi történt? - kérdeztem egyből.

- Jacksonnak lett egy komolyabb sérülése, ami miatt ideiglenes toló székbe kényszerült.

- De jól van?

- Erős katona és ember is. Minden rendben lesz és jobban lesz, mint eddig valaha. - válaszolta.

- Rendben. - bólintottam.

- És ott is vannak. - mutatott srégen előre.

- Sziasztok! - köszöntem, mikor ide értek.

- Daniel, drágám végre. Látom a hülye fejed. - vigyorgott rám Jackson.

- Ahwe, ennél szebbet még soha nem mondtál. - tettem a kezemet az arcomra.

- Megölelnélek, de egy kissé komplikált lenne. - tárta szét a kezét.

- Ugyan már, megoldjuk. - vigyorogtam, majd lehajolva magamhoz öleltem a velem együtt nevető férfit.

- Tudjátok mit szeretnék most nagyon, nagyon? - nézett ránk kérdőn Gabe.

- Mit? - kérdezte Liv, miközben mellém lépett.

- Végig aludni egy teljes napot. - mondta, mire felkuncogtunk.

- Magára is fér Lawson. November elejéig még csak a bázis közelében sem akarom látni. Nélkülözzük a hátra lévő időben.

- Köszönöm uram. 

- Maga meg gyógyuljon, majd jelentkezem, de vár a fiam és a nejem. - mondta, majd elköszönt és elment.

- Kihez menjünk? Hozzám vagy hozzátok? - kérdezte Livi.

- Momozni akarok. - vágta rá egyből Jackson, mire felnevettünk.

- Én is. Mindenképp látni akarom a kis bestiát. - mondta Gabe.

- Akkor ez eldőlt. Hozzám lesz a fuvar. - nézett fel rám, mire egy nagy mosollyal bólintottam.

- Induljunk.

***

- Na mi újság? - néztem fel mosolyogva Livre, miután belépett a szobájába. Én Momoval feküdtem az ágyában, miközben sorozatot néztünk. 

- Jacks elaludt. - dőlt az ajtónak, majd az mentén lecsúszott és hunyta be szemeit. 

- Minden oké? - ültem fel, mire kinyitva zöld szemeit láttam, hogy könny fátyol lepi el őket. - Hé. - keltem fel azonnal és pár lépéssel előtte termettem, majd térdre ereszkedtem, hogy nagyjából egy szinten legyünk. 

- Csak annyira nehéz volt szinte egész nap tartani magam. Én... Meg is halhatott volna és... - gördült le egy kövér könnycsepp az arcán. A kezemet az arcára téve, a hüvelykujjammal töröltem le azt, majd egy halvány mosollyal az arcomon pillantottam rá.

- De itt van és él. Lehet, hogy nincs teljesen jól, de itt van. Haza jött, ahogy megígérte, nem? És ez a lényeg nem? 

- De, igazad ez van a lényeg. Csak bele gondoltam és nem tudom mi lenne velem Jackson nélkül. - rázta meg a fejét.

- Nem is kell megtudnod még jó hosszú ideig, ahogy őt ismerem, szóval ne sírj Liv, rendben lesz Jackson. 

- Köszönöm. - karolta át a nyakam, mire egy nagy mosollyal az arcomon fontam a kezeim vékony csípője köré. Azt hiszem meg van milyen irányba viszem az adományozós, alapítós ötletem. 

***