𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 20

𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜

Kissé ideges mozdulattal túrtam a hajamba. A ruhák, amiket Livi kivasalt nekem már rajtam voltak. Egyedül nyakkendőm hiányzott, de ha így folytatom akkor azt nem fogom felvenni, mert nem tudtam megkötni. Egy sóhajt eleresztve feladtam és inkább magamhoz vettem a zakóm, majd az órára néztem. 17:08. A kabátommal, telefonommal és kulcsommal a kezemben hagytam el a szobám, majd indultam el Livihez és csak reménykedtem, hogy már kész van.

- Nyitva! - kiáltotta ki, miután kopogtak az ajtaján.

Belépve a szobába megcsapott az illata, mire hevesebben kezdett verni a szívem.

- Kész vagyok. - lépett ki egy szobából.

A lélegzetem elakadt, ahogy végig néztem rajta. Egy fekete ruha volt rajta, ami a mellkasára, mint a bőre tapadt, de egy idővel már lazább volt az anyag. A jobb lábánál fel volt vágva, ezért kecses lába látható volt. Csodálatosan nézett ki.

- Gyönyörű vagy. - mondtam nagyot nyelve.

- Köszönöm. - pirult el. - Te is jól nézel ki.

- Köszönöm, hogy eljössz. - néztem rá hálásan.

- Nincs mit. - legyintett, majd közelebb sétált. - Nem gondoltam volna, hogy egy Forma 1-es pilótával pont egy nyakkendő fog kifogni. - kezdte megkötni.

- Ez az egy dolog nem ment ma. - vigyorogtam le rá, mire csak nevetve forgatta meg a szemét.

- Hozom a táskám és a kabátom, aztán felőlem mehetünk. - fordított hátat, mire az ajkaim elnyíltak egymástól. A ruhának konkrétan nem volt háta. Miután eltűnt a szobába vettem egy fordulatot és inkább bejárati ajtót nézegettem, hogy kiűzzem az ide nem illő gondolatokat Livivel kapcsolatban. Ha már csak arra gondoltam, hogy nem én leszek ott az egyetlen férfi, aki így fogja őt látni befeszültem.

- Felőlem mehetünk. - lépett mellém.

- Rendben. Nem fogsz fázni? - tettem a kezem a hátára, mire libabőrős lett. Magamban jót mosolyogtam ezen és elkönyveltem félsikernek.

- Nem. - fordult meg a kezem alatt.

- Nem lenne jó buli, ha lebetegedne a fotósom. Igazán profi abban, amit csinál és ezért nehéz lenne helyettesíteni.

- Nem fogok nyugi. Elég, hogy Mich beteg. - mosolygott rám.

- Úgy legyen. - hintettem egy apró csókot a szájára, majd magamhoz öleltem. Apró kezeivel a nyakamat karolta át és most kivételesen nem kellet lábujjhegyre álljon a cipője miatt. Kellemes illata mindent körbe lengett és annak ellenére, hogy nem akartam elengedni őt muszáj volt.

- Na induljunk. - mosolyogtam rá.

- Messze van ez a hely, ahova megyünk? - szállt be az autóba, mellém.

- Annyira nincs. Elvileg fél óra lesz az út. Az egész pereputty félhét és hét között fog kezdődni csak a láz mérőzés és ilyenek miatt korábban kell ott lenni. - mondtam.

- Rendben. - biccentett. - Amúgy a jövő héten azt hiszem hétfőn lesz egy fotózásod, amire nem tudok eljönni, ezért vagy Ocon fotósa vagy a csapat fotós fog elkísérni.

- Miért nem fogsz jönni? - kérdeztem kíváncsian.

- Egész nap nem leszek.

- De miért? - faggattam továbbra is őt.

- Mert dolgom lesz Dan.

- Ne már, miért nem mondod el? - vinnyogtam.

- Mert megsértődnél. Esetleg, miután végeztem akkor elmondom.