𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 8

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎  𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

Az elmúlt pár hónap megterhelő volt. Nem volt sok munkám csak Daniellel mentem el egy pár fotózásra és ennyi. Senkit nem kímél ez a vírus, de szerencsére nemsokára visszatérhetünk a pályára most már.

- Gyerünk már Olivia, ennél még a nagyanyám is gyorsabban fut. - nyafogott Daniel.

- Nem mindenki olyan hiperaktív, mint te és szeretnélek emlékeztetni, hogy alig 20 perce vagyok fent. - morogtam.

- Sajnálom Livi, de te vállaltad el, hogy dolgozol és futsz is velem. - nézett rám vigyorogva az ausztrál.

- Hihetetlen alak vagy Ricciardo. - ráztam a fejem.

- Hihetetlenül szexi.

- Persze. - forgattam meg a szemem.

- Na gyere már. Ha sikerült ezt lefutnod akkor sütök neked palacsintát.

- Olyat, mint amit egyszer a fotózásra hoztál?

- Igen. - bólintott.

- Gyerünk már Ricciardo, ne lazsálj. Nem fog csak úgy elkészülni nekem az a palacsinta. - néztem hátra, mire a férfi csak nevetve rázta meg a fejét.

- Imádlak te lány. - ért mellém. - De még meg kell várnod, hogy el is érjünk hozzám. - világosított fel, mire csak bosszúsan megcsóváltam a fejem.

- Biztos, hogy nem. Akkor megcsinálod nálam a palacsintát. Ne keress kifogásokat. - böktem felé az ujjammal.

- Jól, jól van csak ne beszélj, mert nem jó, ha futás közben meséled el az életed. - hahotázott.

***

- Mielőtt bemegyünk, lehet itt van Jackson nem tudom, mert van saját kulcsa. A szobám tabu és kérlek ne szadizd halálra Momot. - néztem könyörgően az ausztrál férfire a panel legfelső emeltén állva, miközben azt várta, hogy kinyissam a feketére mázolt ajtót.

- Jó oké, Momo életben marad, Jacksonnal meg jó lesz végre nem csak video chatben találkozni. - mondta vigyorogva.

- Rendben. - suttogtam, majd pipiskedve, de levettem az ajtó felől a kulcsot.

- Te komolyan oda rakod a kulcsot? - kérdezte meglepve Daniel.

- Aha, ha futni megyek ez a legjobb hely rá. - mondtam egy vállrántás kíséretében.

- És ha ellopják? - kérdezte kiakadva az ausztrál barátom.

- Mit lopnak el? - jelen meg előttem Jackson, mire ijedtemben ugrottam egyet. Leguggolva az kezembe temettem az arcom és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Természetesen a két fiú, olyan hangosan kezdett el nevetni, hogy még a másik háztömbben is hallani lehetett.

- Jézusom Via, én meghalok. Ez már aztán reakció tőled. - vihogott továbbra is Jacks.

- Jól vagy? - kérdezte még mindig nevetve Daniel.

- Persze, csak ez ahh mindegy. Inkább menj és kezd el sütni a palacsintámat. - motyogtam.

- De hiányozni fog ez nekem Via. - törölgette a szemét az afroamerikai barátom.

- Ezt, hogy érted? - kérdeztem, azonnal fennakadva egy kis részleten.

- Kivezényelték a mi osztagunkat is Afganisztánba Gabek után. Július 2-án indulunk. - nézett rám szomorúan.