𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 26

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

A rossz előérzetemet lenyelve sétáltam végig a paddockban. A Spanyol Nagydíj helyszínén voltunk már és keddet írtunk. Eleve késében voltam, mert elaludtam és mert mindenem fájt, ezért ez sem segített, hogy gyorsabban haladjak. Ideges voltam és már ott tartottam, hogy legyen vége a napnak, holott még csak most kezdődik és egy megbeszélésen kell részt vennem.

- Mizu sántika? - jelent meg mellettem Michael hirtelen, mire egy sikolyt elfojtva próbáltam nem elsírni magam.

- Kérlek csak ne most. - motyogtam, hangom a maszk miatt csak még tompább volt, ami miatt nem biztos, hogy hallotta mit mondok.

- Csak nem hosszú volt az estétek Daniellel? Ő is nehezen kelt. - húzogatta a szemöldökét.

- Nem. A landolás óta nem is találkoztunk. - ráztam meg a fejem.

- És miért is sántikálsz? Még mindig nem mondtad el.

- Daniel megrúgott, de ő nem tudja.

- Megrúgott? Nem tudtatok mást kitalálni? - kérdezte hihetetlenledve.

- Mich, komolyan megrúgott Daniel. És ez lassan 3 napja volt, de még mindig lila. - mondtam komolyan, miközben elértünk a Renault garázshoz.

- Megkérdezzem, hogy mit csináltatok, hogy megrúgott?

- Befejeznéd? Erre nagyon nem vagyok vevő ma. - morogtam, miközben benyitottam a tárgyalóba.

- Baj van? - suttogta.

- Nem. - dünnyögtem, miközben helyet foglaltam.

- Biztos?

- Igen. - mondtam unottan.

- Sziasztok, drága egyetlen és csodálatosan elkápráztató kollégáim. - ölelte át mind a kettőnk vállát Daniel.

- Szevasz. - csapott a kezére Michael.

- Helloka. - dőltem a kezére.

- Hogy vagytok? - ült le mellém.

- Prímán. - nyomtam el egy ásítást.

- Látszik. - forgatta meg a szemét.

- Én teljesen jól vagyok, jól esett téged megkínozni. - mondta jó kedvűen az edzője.

- Ezt egyből gondoltam. - nevetett fel az ausztrál. A széken mocorogva próbáltam kényelmes ülni, hogy ne fájjon a derekam, se a csípőm.

- Mi van veled? - kérdezte halkabban Dan. Választ azonban nem kapott, mert belépett a szobába Cyril és akikre vártunk még.

***

Másfél órával később megkönnyebbülten sóhajtottam fel, miközben a többiek mind pakolni kezdtek.

- Nem jössz? - nézett rám kíváncsian barna szemeivel a pilóta.

- De, hogyne. - bólogattam. A fájdalomtól grimaszolva támaszkodtam az asztalra, miközben felálltam.

- Mid fáj? - tette a kezét a hátamra Dan.

- Sok mindenem. - nevettem fel erőltetetten.

- Na, de most komolyan?

- Nem lényeges. Menjünk inkább. - kaptam fel a táskám, amit elvett tőlem a pilóta. Egyem a lelkét, micsoda úriember. 

- Van terved délutánra? - kérdezte érdeklődve.