𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 28

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

Másnap reggel az ébresztőm hangjára keltem, egyedül. Sóhajtva terültem el a nagy ágyon, miközben vártam, hogy elhallgasson az a nyamvadt ébresztő. Mikor csendbe maradt erőt vettem magamon és felültem a takarót magamhoz szorítva. Kissé csalódott voltam, hogy Daniel nincs itt főleg egy szerdai napon, amikor semmi dolga nincs és nem is mondta, hogy lenne. A mellettem lévő éjjeliszekrényre néztem, ahol ilyenkor egy kis üzenetet szokott hagyni, hogy hova megy, de most nem volt ott semmi. Az előbb rikácsoló telefonomat a kezembe véve reménykedtem, hogy írt egy üzenetet, de nem. Elkeseredetten néztem fel és préseltem össze a szám. Nincs itt.

A bőröndömhöz lépve kivettem egy farmert, garbót és egy vékony pulóvert, majd miközben magamhoz vettem a ruhákat Danielt tárcsáztam, de kisípolt. Idegesen léptem be a fürdőbe, ahol az ajtót hangosan csaptam be. A tus alá állva próbáltam elterelni a gondolataim. Reméltem, hogy a kellemesen hűvös víz segíteni fog valamennyit, de tévednek kellett. A gondolataim továbbra is az körül forogtak, hogy elrontottam valamit és azért nincs itt? Mi van, ha ő megbánta az egészet? Vagy ha csak az elejétől fogva le akart velem feküdni és most, hogy sikerült mindennek vége?

***

- Danielt hívtad, valószínűleg nem érek rá, később visszahívlak. Bee. - hangrögzítő megint.

Délután kettő van. Nincs a szobájában, nincs Michnél és a telefont sem veszi fel. Plusz az üzeneteimre sem reagál semmit, csak kézbesíti. Már az ideg összeroppanás szélén álltam, mert soha nem csinált még ilyet és már nem is az érdekelt, hogy ott hagyott reggel, hanem már aggódtam érte. Mi van, ha valami baja esett? Ha megsérült és ezért nem reagál semmire?

- Semmi? - kérdezte mellettem ülve Pierre.

- Semmi. - néztem rá szomorúan. A francia pilótával az utóbbi időben jó barátságot ápoltunk és annak reményében, hogy ő tudja hol van az ausztrál eljöttem hozzá, de semmit nem tudott róla.

- Ne aggódj, előbb-utóbb biztos előkerül. Lehet bement a városba és nem hallja, hogy csörög a telefonja vagy ilyesmi, de az is lehet, hogy le van némítva.

- Pierre, Daniel a telefonján él. Ha valakivel épp nem beszélget akkor zenét hallgat. A telefonját soha nem halkítja, mert tudom is én miért. Szerintem egyszerűen csak nem akar velem beszélni. - konyultak le az ajkaim még jobban. 

- Oli, ne gondolj erre. - rázta meg a fejét.

- De nincs más magyarázat Pierre. - csaptam a combomra. - Jacksonékkal sem tudok beszélni, Riley tárgyaláson van ma vagy épp a törvénykönyvet bújja, de ő sem ér rá, hogy beszélhessek vele. Erre nincs más ész szerű magyarázat csak az, hogy kerül. 

- Várjunk még egy kicsit lehet hívni fog. - próbált biztatni.

- És ha nem fog? Vagy ha valami baja van? - gyűltek könnyek a szemembe.

- Oli, ő Daniel. Biztos, hogy nincs semmi baja, ismered. - mosolygott rám a francia.

- Jó. - bólintottam kelletlenül. 

- Lemegyünk enni most már? - kérdezte.

- Persze, ne haragudj, hogy eddig feltartottalak ezzel. - szabadkoztam.

- Nem tartottál fel. De azzal meghálálhatod, hogy velem ebédelsz, mert nem akarok egyedül. - vigyorgott.

- Nem vagyok éhes Pierre. - csóváltam meg a fejem.

- Ettél ma már? - nézett rám kíváncsian. 

- Nem, nagy valószínűséggel kihánynám, mert olyan ideges vagyok.