𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 49

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

Remegő kezekkel kopogtam az ajtón, majd egy lépést hátrébb lépve vártam, hogy kinyíljon. Daniel döbbenten nézett rám, majd fokozatosan lett semleges az arca.

- Eszedbe jutott, hogy létezek? - kérdezte gúnyosan. Kérdése után sóhajtva állt arrébb az ajtóból, ezért szótlanul léptem be mellette. Ha lehet a szívverésem csak jobban megugrott, mikor megcsapott az illata.

- Nagyon sajnálom, hogy kerültelek és nem beszéltem veled. - kezdetem bele, mire csak felhorkantott, ami miatt meglepve néztem rá.

- Tudod te milyen szar volt nézni, ahogy az a személy, akit a legjobban szeretsz kerül és nem beszél veled? - nézett rám szikrákat szóró szemekkel. Szólásra nyitottam a szám, de feltartotta a mutatóujját, ezzel elérve, hogy csendben maradjak. - Rohadt szar érzés. Bármely hihetetlen is drága Olivia, de kicseszettül aggódtam érted. Nem tudom miért csináltad vagy csinálod ezt, de basszus nem csak akkor vagyok melletted, amikor minden rendben van.  Ha baj van és szar minden akkor is ugyan úgy szeretlek, mint előtte és rohadtul fáj, hogy látom, hogy ez az egész helyzet megvisel, de nem hagyod, hogy segítsek. Nem értem miért nem érted meg, hogy én tényleg mindig itt vagyok és számíthatsz rám. - a kezdeti indulatos hangsúly a monológja végére teljesen eltűnt és helyette már szomorúan nézett rám.

- Sajnálom, Dan. Nagyon, nagyon sajnálom, hogy ilyen ostobán viselkedtem. - töröltem meg az arcom, mert egy-két könnycseppem kiszabadult.

- Nem lennék ennyire mérges rád, ha csak ez történt volna, de Liv nekem rohadt nagy szükségem lett volna rád az elmúlt napokban. - mondta fátyolos szemekkel és közelebb lépkedett.

- Mi történt? - kérdeztem aggódva.

- Nem számít, mert csak rosszabbul fogod érezni magad, csak azt akartam, hogy tudd kibaszott nagy szükségem van rád és nem tudom mi lenne velem nélküled, szóval ígérd meg. Ígérd meg kérlek, hogy soha a büdös életben nem lesz többet ilyen. - szemei könyörgően fürkésztek és még egy könnycsepp is lefolyt az arcán.

- Megígérem Dan. Megígérem. - töröltem le a sós cseppet remegő kezekkel, majd bátortalanul, de az ausztrál nyaka köré fontam a kezem. Daniel erősen szorított magához és fejét a nyakamba fúrta.

- Elmondod mi volt a baj? - suttogtam a fülébe, mire csak megingatta a fejét.

- Talán később, de most, most ez csak jó így. - motyogta a bőrömbe, mire kirázott a hideg.

- Rendben. - mondtam, majd még jobban hozzá préselődtem és fejemet a karjaimra hajtottam, miután egy puszit nyomtam borostás arcára. A pillanatot egy erőteljes kopogás szakított meg, mire mind a ketten összerezzentünk, de egyikünk sem mozdult. Mikor már harmadjára kopogott az illető Daniel egy sóhajt eleresztve bújt ki a nyakamból.

- Mindjárt jövök. - nyomott egy puszit a homlokomra.

***

- Hova mész? - kapott utánam Daniel, mikor kiszálltam az ágyból.

- Csak inni meg pisilni. 3 perc és itt vagyok. - feleltem, mire csak biccentett egyet.

A fürdőbe belépve farkas szemet néztem önmagammal és a ténnyel, hogy most nagyon mélyen megbántottam Danielt. Bosszúsan néztem magamra, de nem tartott sokáig, mert olyan szinten görcsbe rándult az alhasam, hogy azt hittem felkiáltok. A kezemet oda kapva próbáltam enyhíteni a hirtelen jött nagy fájdalmat. Egy nehéz sóhaj után úgy, ahogy tudtam, kihúztam magam, majd vissza indultam Danhez, aki a TV-ét nézte, majd a lépteimre felkapta a fejét és elmosolyodott.

- Minden rendben? - emelte fel a takarót.

- Uhumm, persze. - hajtottam a fejem a mellkasára 

- Oké. - mondta kétkedve.

- Daniel. - vezettem fel rá a tekintetem.

- Igen?

- Tényleg nagyon sajnálom ezt az egészet.

- Túl leszünk rajta. - mondta, s szemei biztatóan csillogtak.

- Szeretlek. - mondtam a szemébe nézve, mire elvigyorodott és kezeivel közrefogta az arcom.

- Én is szeretlek. Nagyon Liv. - döntötte a homlokát az enyémnek. A fejemet előrébb hajtva illesztettem az ajkaim az övére, mire halkan felsóhajtott és felülve csak még közelebb rántott magához. A csókba bele mosolyogva támaszkodtam meg a mellkasán. Dan az alkalmat kihasználva csúsztatta át a nyelvét a számba. Ez a csók most más volt, mint a többi. Lassú és érzelmes, ami miatt, ha lehet csak jobban bele szerettem.

- Ez is hiányzott már. - suttogta ajkaimra nagyokat lélegezve, miután elváltunk.

- Átérzem. - motyogtam, miközben a fürdőben keletkezett fájdalom csak erősödött.

- Rohadt furcsa volt úgy felkelni, hogy nem tudom magamhoz ölelni a pici tested. Hiányoztál Liv.

- Te is hiányoztál Dan. - simogattam a hátát. - Még mindig nem mondod el mi volt a baj? - kérdeztem percekkel később.

- Nem akarom, hogy bűntudatod legyen. - írt le pici köröket a derekamra.

- Dan. - húzódtam el és arcát kezdtem vizslatni. A szemit lesütve préselte vonallá a száját, majd komolyan nézett rám. 

- A múlt héten többször is felkeltem, felkeltem? - mondta, majd a szemét forgatva kérdőjelezte meg magát. - Felriadtam pontosabban arra, hogy rémálmom van és sokkal nehezebb volt úgy leküzdeni az utána következő pánik rohamot, hogy nem vagy mellettem. - harapta el a mondta végét. A torkom összeszorult és szomorúan néztem Dan barna szemeibe. Már épp megszólaltam volna, de ő megelőzött. - Látod: Ezért nem akartam elmondani, mert rá van írva az arcodra, hogy csak bűntudaton van ez miatt most. - ingatta meg a fejét. 

- Tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen önző voltam. - néztem rá továbbra is szomorúan.

- Nem számít, az a lényeg, hogy most már itt vagy. - mosolygott rám. Sóhajtva bújtam hozzá közelebb. A fájdalom, amit már az alhasamban éreztem egyre elviselhetetlenebb volt és ez mellé társult egy kis hányinger érzet is. A szemeimet szorosan lehunyva tűrtem ez az egészet, miközben Dan a hajamat simogatta. 

- Egyébként. - szólalt meg hosszas hallgatás után. - Hogy tudtad te azt megoldani, hogy ennyire kerülj? - kérdezte nevetve, mire nekem is egy mosoly kúszott az ajkaimra.

- Nem tudom. Szerencsém volt, bár inkább mondanám bal szerencsének, hogy ennyire el tudtalak kerülni. - válaszoltam.

- Ijesztően jól ment. - nevetett továbbra is, ezért rám is rám tört a nevethetnék, miközben próbáltam elvonatkoztatni a fájdalomtól.

***
Bammm. Legyen ma még rész?