𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹

𝐶 ℎ 𝑎 𝑝 𝑡 𝑒 𝑟 ~ 42

𝑂𝑙𝑖𝑣𝑖𝑎 𝐻𝑜𝑐𝑘𝑦

- Nekem ez nem fog menni. Forduljunk vissza kérlek. - kértem Danielt, miután leparkolt a családi házuk előtt.

- Ne már. Menni fog. - nevetett fel - Imádni fognak. - fogta meg a kezem, amik kissé remegtek.

- Nem, nem. Utálni fognak, Jézusom mit gondoltam, mikor belementem ebbe. - fogtam a fejem sóhajtozva.

- Figyelj.- húzta el a kezem másodpercekkel később. - Biztos vagyok benne, hogy imádni fognak. Elragadó személyiséged van. Ez miatt ne aggódj.

- Jó, talán menni fog. - bólogattam.

- Biztosan fog, nem csak lehet. - mondat biztatóan, majd közelebb húzott magához és egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. 

- Mehetünk? - kérdezte.

- Essünk túl rajta. - töröltem meg az izzadó kezeim a virágos ruhám szoknya részébe. 

- Hozod a virágot kérlek, amit anyunak hoztam? - nyújtotta felém a fehér virágokat, mire bólintva vettem át tőle.

- Ne izgulj már. Csinos vagy, mint mindig és nem lesz semmi baj. - próbált megnyugtatni.

- Csak menjünk. - nyögtem ki végül.

- Megjöttünk. - kiáltotta, miután beléptünk a házba.

- Na végre, azt hittem dugóba keveredtetek vagy, hogy már baj van. - jelent meg Grace, Daniel anyukája.

- Szia anya. - mosolygott szeretetteljesen az ausztrál, majd egy nagy ölelésbe vont az anyukáját. 

- Szeretném bemutatni neked Oliviat, a barátnőmet. - vigyorgott rám az ausztrál. 

- Daniel Joseph Ricciardo miért is nem szóltál te hamarabb nekem arról, hogy barátnőd van? - dorgálta őt meg, mire meglepetten néztem a fiúra.

- Ha olvasnátok újságot, vagy felmennétek a internetre néha már tudnád. - forgatta meg a szemét.

- Ne legyél neveletlen. Inkább kerítsd elő apád és Michellet. Valahol az udvar felé voltak legutoljára. - csapta karon a fiát, majd felém fordult. - Ne haragudj néha még mindig, olyan mint egy nagy gyerek és nevelnem kell. - nevetett fel a nő. - Grace vagyok, Daniel már rengeteget mesélt rólad, örülök, hogy megismerhetlek. - vont egy lágy ölelésbe, amit meglepve fogadtam el. 

- Én is örülök, hogy megismerhetem Mrs. Ricciardo. Daniel nekem is sokat mesélt magáról. - feleltem unalmasan.

- Tegezz nyugodtan, nem vagyok még, olyan öreg, vagyis szeretném nem annyira öregnek érezni magam. - nevetett fel ismét , mire én is elmosolyodtam. - Gyere beljebb nyugodtan. 

- A cipőt levegyem, igaz? - nyúltam a cipőm pántjáért már, mikor  megfogta a kezem. 

- Nem kell. Daniel is csak berontott a házba cipővel, mint valami ragadozó. 

- Köszi anya, ennél szebben nem is jellemezhetnél. - jelent meg az említett fiú.

- Ugyan már. Minek tagadjam, ha ilyen vagy? Amúgy is szerintem Olivia is tisztában van ezzel. - felelte lazán.

- Ugorjunk. - sóhajtott az ausztrál. - Apa, Michelle szeretném nektek is bemutatni a barátnőmet Olivia Hockyt. - karolta át a vállam.

- Sokat hallottam ám rólad már. - nyújtott kezet az apukája. - Giuseppe vagyok, de csak simán Joe. - mosolygott rám. 

- Üdvözlöm. - fogadtam el a kezét. 

- Én még nem igazán hallottam rólad, de örülök, hogy megismerhetlek. - vont Michelle is egy ölésbe csak úgy, mint az anyukája.

- Nekem Daniel mesélt már rólad. - pillantottam fel az ausztrálra egy lágy mosollyal. 

- Ezt még le bokszoljuk. - mutatott fenyegetően a testvére felé. 

- Nem , nem fogjátok. Nem verekedni jött Daniel. - tartotta fel a kezét Grace.

- Pedig még direkt erősítettem is, hogy biztosan le tudjam, majd őt nyomni. - "szomorodott" el. 

- Inkább menjünk enni, anyátok rengeteget foglakozott az étellel. - nevetett fel az apjuk. 

- Jó ötlet, már éhen halok. - fogta meg a hasát Daniel.

- Te mikor, nem? - forgatta meg  a szemét Michelle.

- Ne. - rántottam meg Daniel kezét, hogy ne szóljon már vissza. A száját összepréselve nézett le rám, de a szemei elárulták, hogy mosolyog. 

- Van itt minden nyugodtan szedj bármiből. - mosolygott rám Grace. 

- Szedjetek előbb ti, addig kitalálom mit veszek. - mondtam udvariasan. 

- Szerintem egyél a csirkéből meg tepsis krumplit meg, amit még akarsz, de ezt muszáj kipróbálnod. Grace istenien csinálja. - mondta Joe.

- Akkor mindenképp kipróbálom. - bólintottam mosolyogva. 

- Fotósként dolgozol Daniellel, igaz? - kérdezte Michelle.

- Igen. - bólintottam. 

- És milyen? Fárasztó ezzel a majommal dolgozni? - kérdezte.

- Ne már Michelle. Elég, hogy Livi és Mich mondja azt, hogy majom vagyok. - forgatta meg a szemét az ausztrál.

- Figyelj, nem piszkálásból, de szerintem el kéne gondolkoznod azon, hogy nincs-e igazunk, ha már ennyien mondjuk. - mondtam ártatlanul, mire tátott szájjal nézett rám, míg a többiek felnevettek. 

- Szerintem rossz oldalon ülsz. Ülj át oda, ha ma egész nap szívatni akarsz. - mutatott a másik oldalra, ahol Grace és Michelle ültek. - Remélem ma velem lesz apa. - motyogta. - Ugye velem leszel? - fordult az asztalfőn ülő apukája felé. 

- Szabadulnál tőlem mi? - vontam össze a szemöldököm. 

- Eltaláltad. - bólogatott bőszen. 

- Szép mondhatom. - ingattam meg a fejem. - De visszatérve a kérdésedhez, nem olyan rossz vele dolgozni. Néha napján a falra tudnék mászni tőle és a viselkedésétől, de alapjáraton nem valami problémás. Fárasztónak meg alapból fárasztó ez az év és a feladatok, de hogy Daniel rárak még vagy 3 lapáttal az garantált. - nevettem fel. - Szegény Michaelnek több haja hullott már ki, mint amennyi nőtt. - tettem hozzá, ezzel újabb nevetést kiváltva belőlük. 

- Őszintén szólva Daniel mindig is fárasztó volt. Kiskorában alig kötötte le valami a figyelmét az autókon kívül és állandóan pörgött. - csóválta meg mosolyogva fejét Grace.

- Már gyerekként bontottad a rendet? Szép süti vagy te. - csaptam gyengéden a karjára, ami a combomon pihent. - Meséltek még milyen volt kicsiként? - kérdeztem kissé félénkebben.

- Nagyon szívesen. - bólogatott az  anyukája. 

- De előtte, tudod honnan ered a méhészborz beceneve? - kérdezte Michelle felém mutatva a villájával.

- Ne mutogass kislányom. - csapott a kezére az anyja. 

- Nem. - válaszoltam a lánynak. 

- Ugye a méhészborzok a legfélelmetlenebb állatok és aranyosak és bújósak, de ha valaki a területükre lép akkor megvadulnak és képesek mindenen átmenni. - magyarázta.

- Ez határozottan illik rá. - jutott eszembe a kis Pierres összekapásunk. Daniel is egy mindent tudó nézéssel nézett rám, ezért tudtam, hogy egyre gondolunk. 

- Csak nem féltékenykedett már? - dörzsölte össze a tenyerét a lány. - Láttam ám azt az összenézést. 

- Volt már rá példa Michelle, de nem ez a lényeg. - forgatta meg a szemét Daniel.

- Pedig engem érdekelne.  - vigyorgott rá az anyja is. 

- Pletykás vénasszonyok. - mondta halkan Joe, de mind tisztán hallottuk, ezért felnevettünk. 

***