Big city live! (befejezett)

Lilla/8

– De jó itt lenni úgy, hogy nem dolgozom! – mondja Anima. Még nincsenek sokan, mindenki készülődik. A pultosok, a DJ, talán az a pár vendég is, aki egyelőre bent lézeng. A hely sötét, és letisztult. Mivel egy alagsorban van, gondolom, egyébként sem lenne túl napfényes, de a sötét berendezés komorabbá teszi. A pult körül, és a falak élein futó led sorok szinte vakítanak, erős kontrasztot képeznek a hely komorságával. Nem igazán járok ilyen helyekre, és azt kell mondjam, most sem jött meg hozzá a kedvem.

– Biztos Zoli is ezt érezheti! – jegyzem meg.

– Hát nem tudom, Zoli mit érezhet, mert biztos nem lógnék a munkahelyemen a szabadnapomon.

Ránézek, de nem szólok semmit, mire ő azonnal veszi a lapot. – Ez egy kivételes alkalom!

Anima a pulthoz lép, hogy köszönjön a munkatársának, Gábornak. Azt hiszem, húzza az agyát, hogy Gábor be lett osztva, míg ő meg nem, vagy valami ilyesmi, nem tudom, mert közben csippan a telefonom, és inkább azzal vagyok elfoglalva.

Kukucs, azaz Adrián írt:

>kukucs< szia, mi ujsag?

>purpledream< Szia, nem sok, épp egy bulin vagyok.

>kukucs< nocsak! te aztan nagy kanallal habzsolod a budapesti eletet! :P

>purpledream< Ne is mondd! Egy lakótársam itt dolgozik, a Club7-ben, azért jöttem el.

>kukucs< te szegeny :( en bezzeg ugy csinalok, mint minden normalis tanar szerda este. dolgozatokat javitok pizsiben az agyban!

>purpledream< Nem is tudod, mennyire lennék most a helyedben! XD

>kukucs< hadd ne sajnaljalak azert mar ennyire! :P

– Lilla?

Összerezzenek, és elteszem a telefont. Anima egyik szemöldöke a magasban, miközben felém nyújt egy nagy pohár koktélt. – Gábor ajándéka.

Gáborra nézek, aki a pult mögül vigyorog rám. – Kö...köszönöm! – nyögöm.

– Kedves egészségedre! Aztán hozd majd el a lovagodat is!

Kínosan mosolygok, szerencsére Anima elrángat az egyik boxhoz.

– És akkor te most mesélni fogsz nekem!

Letelepszünk a boxba, én pedig próbálom összeszedni magam.

– Találkoztunk, minden rendben volt. Borzasztóan jófej, egyébként moderátor az oldalon, azért jár fel, főállásban középiskolai tanár. Annyira hihetetlenül normális...

– Csak nem tetszik. Igaz?

Ránézek. Milyen egyszerűen hangzik így, ahogy ő kimondta! – De miért nem? Mi tart engem vissza attól, hogy egy olyan srác tetsszen nekem, aki kedves, vicces, rendes, és egyértelműen egy jó ember.

Anima a hajába túr, majd megrázza a fejét. – Ez nem ilyen egyszerű! Szerinted miért van ennyi ember egyedül a világon? Ahhoz, hogy minden, amit felsoroltál stimmeljen, és még a kémia is meglegyen, nagyjából csoda kell!

– Mégis vannak, akik már egészen hamar megtalálják életük párját. Akkor csak nem olyan nagy csoda ez.

– Pedig de! A legtöbben csak azt hiszik, hogy megtalálták életük párját. Akik meg mégis, azok helyében én már nem lottóznék, mert ez tényleg hihetetlenül nagy szerencse!

Megforgatom a poharamat, miközben a szavain gondolkozom. Tényleg erről van szó? Szerencse? Egyszerűen nem lehetünk mindenkibe szerelmesek, és tényleg létezik az a bizonyos nagy Ő? De akkor hol van? Hol kellene keresnem? És ő hol keres engem?

– Sziasztok csajszikák! Hogy áll a bulika? – A hang irányába fordulok, Luca áll az asztal mellett, és ráadásul Dinával!

– Sziasztok! Dina! Nem is tudtam, hogy jössz!

– Én hívtam. Remélem, azért szívesen látod! – kuncog Luca, mire én széles mosollyal bólogatok.

– Persze, hogy szívesen látom!

– Kérünk valami üdcsit? – fordul Dina felé, aki csak bólint rá. – Látom, ott vannak már Zoliék is!

Oldalra sandítok, Zoli Amandával áll a pultnál. Remek. Úgy néz ki, ma mindenkinek van valakije. Animára sandítok. Ha jól belegondolok, még neki is.

– Peti mikorra várható?

Anima arca erre mintha megkomorodna. Vállat von, majd elnéz a pult irányába. – Fogalmam sincs, és nem is érdekel.

– Összevesztetek? – Mondjuk, náluk elég gyakori, hogy hajbakapnak valamin.

Anima hatalmasat sóhajt, aztán a hajába túr. – Nem, csak azt hiszem, félreértettem őt.

Összevonom a szemöldököm. – Hogy érted?

Anima megrázza a fejét, és lágy mosoly jelenik meg az arcán. – Peti egy nagyon jó barát. Tényleg jó, és az ilyen jó barátokat értékelni kell. Én csak azt hittem, hogy nem... – megakad, látszik, hogy keresi a szavakat. Talán nem akarja elmondani, hogy pontosan mire gondol. Lehet, hogy tényleg valami rosszat gondolt róla eredetileg, és ezen próbál szépíteni. – Szóval azt gondoltam, hogy nem annyira jó barát, de az. Egyszerűen az. Érted?

– Azt hiszem – motyogom. Közben meg azt hiszem, semmit sem értek.

A többiek visszaérnek a pulttól, amire Anima azonnal felugrik, és megragadja Zoli karját.

– Beszélhetnénk? – kérdezi, és választ sem várva arrébb rángatja. Lucáék leülnek velem szemben, én pedig köszönök Amandának.

Éppen csak átrágjuk magunkat a ki kicsoda kérdéskörön, amikor valaki odalép hozzánk.

– Sziasztok! Zavarnék,ha csatlakoznék? – Felpillantok. Adrián áll az asztalnál.