Big city live! (befejezett)

Anima/8

Félrevonom Zolit, majd egyből nekiszegezem a kérdést: – Beszéltél Petivel?

Zoli szemöldöke magasba szalad, még a fejét is hátraveti, miközben a felső ajkát felhúzza.

– Miről?

Erre én az égre emelem a tekintetem. – Miről, miről, a heti időjárásról! – Zoli a homlokát ráncolva bámul rám. Lassan felcsúszik a bárszékre.

– Hogy miről?

– Egy szőke csajról. Ilyen magas, meg vékony...

– Rólad? – vág közbe.

– Tehát akkor nem tudsz róla. – Kipréselem magamból a levegőt. Zsákutca. Mindegy, úgy tűnik, ez egyébként is ennyi volt.

– Várj! Te Ágiról beszélsz?

Zolira kapom a tekintetem. Tehát mégis tudja? – Lehet! Mit tudsz, beszélj! – förmedek rá.

– A volt csaja. Akkor szakítottak, amikor Peti Sopronból Pestre költözött. Említette, hogy összefutottak vele a megnyitón. Ennyi.

– Ennyi? És minden exét csókolgatja?

– Mi? – Zoli hangja idétlenül felcsuklik. – Csókról egy szót sem szólt!

– Arra értem vissza. Utána bementem inni a mosdóba. Király este volt. – Amint a pultra támaszkodom, valaki egyből a kezembe nyom egy üveg sört. – Kösz Gábor.

– Nincs mit cicám! – mondja. A szemem sarkából látom, hogy visszatér a többi vendéghez.

– Figyelj, bármi volt, felejtsd el. Biztos a pillanat heve, vagy valami ilyesmi. Peti utálja azt a csajt. Nekem sem lett a legjobb barátnőm. Nem szépen váltak el, és azóta nem is beszéltek.

– Szombatig – teszem hozzá, majd beleiszok a sörömbe.

– Szombatig – nyugtázza. Egy kis ideig maga elé bámul, majd ismét rám néz. – Egy valamit árulj már el! Ha ő is gyengéd érzelmeket táplál irántad, és te is iránta, akkor miért nem vallotok végre színt egymásnak?

Erre egy keserű mosoly kíséretében megrázom a fejem. – Ugyan már Zoli! Ha valaki iránt gyengéd érzelmeket táplálsz, akkor nem kezdesz el másokkal csókolózni, amikor kettesben vagy az illetővel egy megnyitón. – Látom, hogy közbevágna, de nem hagyom. – És talán én sem táplálok most semmit senki iránt.

– Ez csak a csalódás... – kezdené, de megállítom. Oldalra sandítok, Gábor a pult túloldalán fűz egy szétszolizott luvnyát. Azért halkra fogom a mondandómat, egészen közel hajolok Zolihoz.

– Még senkinek se mondtam, de kaptam egy kurva jó ajánlatot.

Zoli összehúzza a szemét, ő is halkan válaszol. – Milyen ajánlatot?

– Egy pécsi színházhoz keresnek díszlettervezőt.

– Pécsre? – kiált fel.

– Kuss már! – csitítom. Igen, és azt tervezgetem, hogy visszahívom a nőt.

– De hát az Pécsett van!

A fejemet oldalra döntöm, úgy sandítok rá. – Csak nem földrajzot is oktatnak azon az egyetemen?

– Szerintem elhamarkodod.

– Jó, úgysem fogom ma már visszahívni. De hidd el nekem, az a csók okkal történt.

– Még a mai este folyamán be fogod látni, hogy tévedtél. Persze nem nekem, majd csak magadnak.

Visszamegyünk, Zoli útközben felkap az egyik asztaltól egy széket, mert már messziről látjuk, hogy tele a boksz. És még nincs is itt mindenki! Apropó mindenki, Peti vajon hol késlekedhet?

Beindul a zene, Zoli leteszi a székét, mire Luca és Dina lelépnek. Egy pillanatra összeakad a tekintetünk, de én csak legyintek. – Hagyd, jól fog az még jönni!

Leülök Lucáék helyére, amikor észreveszem az új tagot a társaságunkban. – Ó, helló! Csak nem Adriánhoz van szerencsém? – kezet nyújtok neki, Adrián kissé kábán viszonozza a kézfogást. Egyik szemét összébb húzva mered rám.

– Ezt aztán kitaláltad!

– Anima – hadarom el a nevem.

Lilla szintén fürkésző tekintettel vizslat. – De tényleg, honnan tudtad, hogy ő az?

– Áh, én csak gondoltam – legyintek, de Lilla továbbra sem veszi le rólam a szemét. – Szóval megkértem Alexot, hogy nyomozza le, ki ő. Semmiség.

Adriánból kitör a nevetés. – Téged aztán féltenek odahaza!

– Hogy mit csináltál? – förmed rám Lilla.

– Ugyan már, hát azt sem tudtuk, ki ő! Mi van, ha egy sorozatgyilkos, vagy ilyesmi?

– Basszus, hiszen Alex is utalt rá, de akkor le se esett!

– Látod, látod, akkor meg, minek ekkora nagy segget keríteni a dolgoknak? Inkább igyunk valamit! – A magasba emelem az üvegem, amikor észreveszem az asztalon felejtett előző sörömet, így azt is megragadom. A többiek koccintanak velem, meg én is magammal. Lilla somolyogva rázza a fejét.

– Nem hiszlek el titeket. Komolyan!

– Sziasztok! – szólal meg mellettünk Peti. Épp csak odafordulok, amikor még valaki köszön.

– Sziasztok! – Egy vékony szőke lány, hosszú haja vége felkunkorodik, mint valami idióta mangafiguráé.

– Ó, helló! Te pedig biztosan Ági vagy.

Ági fejét kissé hátraveti. – Nos igen – mondja, majd mosolyogva ráfonja a csápjait, izé, karjait Petijére. – Csak nem mesélt már rólam?

Én meg egykezembe fogom a két sörösüveget, közben kiugrom a bokszból, és megállok Zoliék mellett. – Nem, dehogy, egyszerűen ilyen napom van, hogy mindenkinek eltalálom a nevét. Kérdezd csak Adriánt. Igazam van Amanda? – finoman rácsapok a boksz szélén ülő Amanda vállára, aki elképedve néz rám. – Te ma tényleg mindenkiről tudod, hogy kicsoda! – biccent elismerően.

– Kösz, nekem ez a varázserőm. Bocsi, üljetek le, nekem beszélnem kell Gáborral!

Visszaszaladok a pulthoz, majd felpattanok az egyik bárszékre.

– Minden oké? – kérdezi Gábor. Én meg csak bólintok. – Azért egy vodkát elfogadsz? – Ismét bólintok.

Iszik velem egyet, de mindketten csendben vagyunk.

– Még egy kört?

Erre is csak bólintok, de alig, hogy tölt nekem, egy kisebb tömeg csődül be. Lehajtom a vodkám, aztán csak nézek magam elé. Meghúzom az egyik sört, és igyekszem összeszedni magam. Nem ülhetek itt egész este egyedül. Gábor ezután már biztosan nem fog ráérni velem beszélgetni, ráadásul mindenki miattam jött el, én hívtam őket. Viszont képtelen vagyok visszamenni ahhoz az asztalhoz. Lucáékhoz se mehetek oda gyertyát tartani. Akkor most mi a picsa legyen?

A hajamba túrok, próbálom összeszedni a gondolataimat, meg magamat, meg mindent, de egyszerűen nem tudom.

Ekkor valaki megérinti a vállam. Amanda az, Zolival ott állnak mellettem. Amanda a kezét nyújtja.

– Gyere velünk táncolni! Egy kicsit megzavarjuk Lucáékat, mit szólsz?

Egy pillanatig csak bámulok rá, ezért hozzáteszi: – Ha már a nevemet is kitaláltad ismeretlenül!

Tetszik a csaj közvetlensége. Remélem, őt már megtartja Zoli! – Menjünk! – mondom. Kihasználom a pillanatot, amíg nem rám néznek, és gyorsan megtörlöm az arcom. Faszom könnyek!