Big city live! (befejezett)

Lilla/11

A Margitszigeten fekszem a fűben, és bámulom az eget. Nagyon hiányzik Adrián. Hiányoznak a beszélgetéseink, a viccei, a barátsága. Eddig azt hittem, az emberek csak a szerelmük elvesztése miatt kínlódnak, de úgy tűnik, a barátság elvesztése ugyanúgy fáj. Na jó, vagy legalábbis az is nagyon, hisz azt nem tudom, milyen szakítani. Mégis úgy képzelem, hogy ehhez hasonló lehet. Persze, már megint csak magamra gondolok, mit érezhet Adrián? Vajon neki is hiányzom? Mondjuk, azt mondta, belém szeretett, szóval, lehet, hogy igen, de közben meg tényleg nem keres, akkor talán mégsem?

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha az én életem is csak egy romantikus regény volna, és garantált lenne valamiféle happy end. Na de mégis, miféle happy end kerülhetne nálam szóba?

Ránézek az órámra. Már el kellett volna indulnom. Hát nincs mese, feltápászkodom, és megyek a híd felé. A négyes-hatossal pillanatok alatt odaérek, szóval elkésni nem fogok, maximum kevesebb időm lesz főzni egy teát, és megszilárdítani a lelkemet.

Igazából csak az utóbbira kevés az idő. Alig, hogy leülök a teámmal, ők már készen is vannak, Szilvi egy csipkés bodyban térdel az ágyon, Miki mást sem visel, csak egy fekete, feszes boxert. Én pedig kezdhetek mindenhova belépni.

– Máris jött egy kérés. Fistinget akarnak.

– Ugyanott, ahol a múltkor? – kérdez vissza Szilvi.

Erre némán bólintok, miközben a szívembe mar a hiány fájdalma. Milyen fura, hogy ellenőrizni járt arra az oldalra, de inkább hagyta Szilviéket, sőt felbujtotta őket az illegális műsorra, csak hogy beszélgessek vele. Akkor ijesztően perverznek tűnt, most már inkább romantikusnak, meg talán egy kicsit perverznek.

Ekkor pittyenve messenger üzenetem érkezik.

>Adrián< Figyi, tudom, hogy a multkor en vetettem fel az otletet, de nem tudok ebbol rendszert csinalni. Mondd meg nekik, hogy ha maradni akarnak az oldalon, akkor ezt felejtsek el, kulonben mennie kell a szankcionak.

Egyszerre érzek mindent. A szívem felpörög, hogy írt nekem. Ő írt, az ő szavait olvasom! De közben csalódott is vagyok. Távolságtartó ez az üzenet, hiába keresett meg személyesen, mégis, mint ellenőr ír. És persze szomorú is vagyok, mert ebből világos, hogy ő lezárt velem mindent.

– Szerintem ezt inkább hagyjuk ki – fordulok hátra. Szilvi összevonja a szemöldökét.

– Mi? Miért?

Felmutatom a telefonomat. – Most írt nekem az egyik ellenőr az oldalról.

Szilvi szeme tágra nyílik, még a száját is eltátja. – Veled személyesen leveleznek az ellenőrök? Mi a szar?

Megvonom a vállam. – Nem, csak így alakult. Mindegy, jó fej volt, előre szólt.

– Oké – sóhajt egy nagyot. – Írd meg akkor, hogy szabályzatba ütközik, nem fog menni.

Begépelem a szöveget, de közben mintha érezném Miki és Szilvi fürkésző tekintetét a hátamon.

– És amúgy, hogy alakult úgy?

Erősen kipréselem magamból a levegőt. – Nem mindegy? Ez van, örüljetek, hogy szólt!

Hátra nézve elkapom, ahogy vigyorogva egymásra néznek. Persze, ez nekik biztos vicces, a szende kis Lilla fiúkkal ismerkedik, és még fel is lehet idegesíteni. Örüljenek, mindegy. Inkább az a kérdés, hogy most mégis mi a fenét csináljak?