Big city live! (befejezett)

Alex/10

Kiülök a konyhába, hogy meghallgassam a csávókám ötletét, hátha lehet is vele valamit kezdeni.

– No akkó lássunk neki! Szeretnél, gondolom valami honlapot neki, osztán? Egy facebook, meg insta oldalt tán csak tudtok mán kezelni.

– Igen, viszont gondoltam élő közvetítésekre, és bevallom, egy kicsit bajban vagyok vele – vakargatja hozzá a tarkóját.

– No hát kérlek szípen, annak a legeslegnehezebb oldala először is egy megfelelő kamera beszerzése, és beüzemelése, ha csak nem telefonról szeretnéd ezt az élővideót rendezni.

– Nem, a kamera jó ötlet!

Biccentek egyet. – No, akkó meg mán csak az a kérdés, hogy mennyit szeretnél rája kőteni. Sokat, vagy rengeteget. De ha az én személyes jótanácsomra vagy kíváncsi, akkor, van ez a webshop... – Előkapom a telefonom, hogy meg is tudjam neki mutogatni, hogy miféle webshopra is gondolok. – No, azt ők egészen jó áron egészen használható kamerákat forgalmaznak éppen ilyen célra.

– Oh, az nagyon jó! – csillan fel a szeme, majd egyből vissza is komorodik. – És ööö, mennyiért segítenél nekünk ebben?

– Semennyiért – vonok vállat, mire mindkettőnek, még a rumlis jánynak is elkerekedik a szeme.

– Komolyan megcsinálnál mindent ingyen? – kérdezi a jány.

– Meg! – bizonygatom, de nem lesznek ettűl nyugodtabbak. – Jó, hát ha egy hónappal ezelőtt kerestek meg nyilván nem, meg osztán nem akarok ilyen szentimentálisan hangozni, de egy kicsit megkedveltem ezt a rumlisat, meg azt a pornósat is.

A rumlis jány erre csak egy hosszú ó-val felel, majd a nyakamba is borul egy pillanatra. A csaávókám meg csak biccent egyet, aztán felém nyújtja a kezit.

– Peti egyébként.

Tudom, mán találkoztunk, amikor kiadtad nekem a szobát.

– Ja, oké, csak azt hittem, esetleg elfelejtetted.

– Dehogyis! Mé' felejtettem vóna? No, szóval, az oldalt letudjuk Wordpressbe', oszt viszoncsókolom, ki lehet arra is tenni videókat, amennyit csak akartok. Szóval ezt majd megmutatom, osztán nagyon jól tudjátok használni magatok is, csak akkor kell szólni, ha valamit bővíteni szeretnétek rajta. Osztán. A kamerákat ha még ma megrendeled, azok itt lesznek mán a pár nap alatt. Mikor is akartok nyitni?

Erre egymásra néznek, és csak a vállukat vonogatják.

– Optimista becslés alapján akár a hétvégén – mondja végül a suvickolós.

– Na, az jó, addig minden e'készül.

A csávókám erre elmosolyodik végre. – Az nagyon jó! Köszönöm szépen Alex! Ez hatalmas segítség!

Erre én meg felpattanok. – No, hát ha nincsen több kérdés, én vissza is mennék, mer' még igen sok a dógom. – Azzal ott is hagyom mindkettőt.

A szobámban visszaülök a gép elí, és bámulom tovább a kikapcsolt monitort. Bárhogy gondó'kodom, egyszerűen nem jutok sehova ezzel az állásinterjúval kapcsolatban. Mekkora ostobaság, hát csak be ke' menni egy címre, osztán hazagyünni. Mégis, valahányszor reája gondolok, olyan gyomorgörcs kap magával, hogy máma is alig ettem.

Alig, hogy ezen rágódok mán napok óta, egyszeriben megszólal a telefonom. A jelzőhangról felismerem, hogy ez csakis egy e-mail lehetett. Még sosem bíztam benne ennyire, hogy valami hírlevelem érkezett, vagy bármim. Ahogy rája nézek, e'száll minden remény. A cég írt. Kezemmel eltakarom a szememet, úgy nyomok rája az e-maljükre, majd csak a tenyerem mögül kuksolva lesem meg. Azt írják, a jövőhéten vóna nekik időpontjuk, de csak este hatkor, ha az megfelel nekem.

Ledobom a telefont az asztalra. Az idő éppen megfelel, nekem csak a helyszín nem jó. No, most akkó' mit kellene csiná'ni? Jó vóna ezt valakivel átbeszé'ni, de attó' félek, hogy senki sem értené meg a helyzetem súlyosságát. Főleg mer' még magam sem értem igazán.