Big city live! (befejezett)

Zoli/11

Eléggé elfáradtam. Anima nem tudott jönni, dolgozott, szóval Petivel kettőnkre maradt az egész, de megcsináltunk. A konyha csillog, lehet bele rendeléseket fogadni. Nem hittem volna, de hétvégére tényleg megleszünk.

Felszaladok a lakásba, a szobámban még elpakolok ezt-azt, a bort még akkor behűtöttem, mielőtt Peti hazaért volna, szóval most kiveszem, és beviszem a szobámba két pohárral. Mivel csak az egyik ablak alatt van konvektor, a másikhoz csináltunk egy magas ülőrészt, még a beköltözésünk után. Ugyanolyan van Petinél is, így pont rálátni a gang növényfüggönyére. Peti azt mondta, megihleti, én meg tökéletes randi helynek gondolom.

Alig, hogy az utolsó részlet is a helyére kerül, már meg is szólal a csengő. Kiszaladok ajtót nyitni, és a nő hamarosan ott is áll az ajtóban.

– Szia, gyere be!

– Szia! Micsoda nagyszerű ház! Gyönyörű! – Körbenéz, megcsodálja még a mennyezetet is, hosszú barna haja a hátára omlik. És óvatosan leveszem róla vékony tavaszi kabátját.

– Kösz, nem csak én lakom itt, úgyhogy megmutatom a szobámat.

– Hányan vagytok lakótársak? – kérdezi, miközben az ajtókat vizsgálja.

– Hatan.

– Hatan? – A szeme is elkerekedik.

Erre elnevetem magam. – Hangulatos, nekem elhiheted!

Benyitunk a szobámba, kitöltök egy-egy pohár bort, ő pedig felül az ablak elé.

– Wow, ez gyönyörű! Imádom ezeket a régi épületeket! Főleg ezeket a gyönyörű növényfüggönyöket! Az ott hajnalka a borostyánba fűződve, igaz?

Mosolyogva a kezébe nyomom a bort, és mellé ülök. – Igen! – vágom rá, pedig fogalmam sincs, mik azok a gazok. – Szóval tetszik?

– Nagyon! – néz rám csillogó szemekkel. Nincs mit tenni, megcsókolom.

Gabriella engedi magát, egy pillanatra meg is állít, hogy letegye a kezéből a bort, és két kézzel kapaszkodjon a nyakamba. Erre finoman hátradöntöm, a nyakát csókolom, miközben ő átkulcsolja a lábán a derekamon.

Erősen beszívom az illatát. – Óh, Amanda! – préselem ki magamból. Már épp újra az ajkára tapasztanám az enyémet, de ő eltol magától.

– Gabriella!

Összevonom a szemöldököm. – Igen, tudom.

– Akkor miért hívsz Amandának?

– Mi? Te miről beszélsz?

Gabriella azonban kicsusszan alólam, és leugrik az ablakból. – Jó, figyelj, nem tudom, mi van ezzel az Amandával, de oldjátok meg egymás közt, és ha túl vagy rajta, majd csak akkor keress meg! – mondja, majd kiviharzik.

Én meg ott maradok lefagyva. Amandának hívtam volna? Peti is mondott valami ilyesmit. Pedig még soha senkit nem hívtam más néven. Talán néha felületes vagyok, rendben, legyen, de bunkó sosem!

Az ablaknak vetem a hátam, és lehúzom az egyik bort. Na, ez szép volt! Ennyire Amanda járna még mindig az eszemben?

Lehúzom a másik bort is, aztán töltök még egy kicsit. Most mégis mit kellene csinálnom?