Big city live! (befejezett)

Alex/2

Nagyon jó! Bevásáró'tam a Tescóba'. Két perce ment el a futár, mán a hüttőbe is bepakó'tam, itt az ideje, hogy rende'jek egy akciós pizzát.

Igazán kedvelem ezt a pizzériát. Bár a kiszó'gálás eléggé goromba, de bitang jó áron adják.

Ha fe'megyek a honlapjukra, egyből látható, hogy a kívánság pizza esetén három fe'tét választható a megadott áron. Mán ez se' egy rossz ajánlat, de én mégis inkább átlagosnak mondanám. De ha behíjuk a forráskódot, és a hármas helyére ötöst írunk, no, máris óriásit javul ám az ár-érték arány!

Most akkó' kilépek, és ehun is van, a kezelőfelület megvá'tozott, öt fe'tétet enged a rendszer bejelő'ni.

Persze, azért nem ám innen rendelek nap, mint nap. Egyrészt, idővel ráunnának, és e'veszne ez a kiváló lehetőség. Másrészt, ha az ember nem szereti vastag turhával enni a vacsoráját, jobb nem összeveszni a vendéglátósokkal. Régi bő'csesség, sosem tudni, mikó' lesz igaz.

Kiválasztom a szokásos fe'téteket, oszt mehet. Azonnal érkezik a válasz e-mail, köszönik szípen a rendelésemet. Nos, igazán nincsen mit. A beérkező üzenet alatt ottan virít az előzőleg befutott e-mailem egy cégtől, amibe' köszönik a megkeresésem, de nekik nem áll módjukba' teljes háóba' a'ka'mazni engemet. Nem igazán értem, mitől olyan izga'mas az én pofámat bámú'ni egész álló nap. Nem húzogatok csavarokat, nem szó'gálok fe' kávét sem, nem vezetek repülőgépet, mi az apjuk faszát nem lehet megó'danom énnekem itthunró'? E' sem akarom hinni, hogy ennyire nyomorúságosan nehéz kell, hogy legyen ez az álláskeresés. Minden visszautasító e-maillel csak egyre frusztrá'tabbnak érzem magam, és leginkább fe' tudnék robbanni, hogy mégis miért olyan nehíz összehangó'ni, hogy mindenki megkapja, amit szeretne?

Közbe' hínak skypon. Elfen keres.

– No, halló pajtás! – szólok bele a headset mikrofonjába.

– Mi a pálya? Bulizzunk este? – Furcsa, reszelős hangja van neki, holott ilyen kis szende arcú gyerek. Nem így képze'tem, amíg nem láttam. No, nem mintha sokat á'modoztam vóna róla, végül mindegy énnekem, hogy milyen fizimiskája van neki.

– Hogyne, most adtam csak le negyedórája a munkát. Ma este minden mehet. – Azt meg mán nem teszem hozzá neki, hogy most utasították e' a jelentkezésemet tíz perce egy újabb helyről. Semmi köze a nyomoromhoz, annyira nem vagyunk jóba', de valami ütős mostan bizonyosan jó' fog gyünni végre. Kénye'mesen hátradőlök a székemen, miközbe' egy nagyot sóhajtok. Mán annyira nagyon elegem van az összes cégből, még azokbó' is előre, amikhez eddig nem is jelentkeztem. Persze, tudom én, hogy miről szól ez, hogy a programozó munkájához senki sem ért, osztán úgy misztifiká'ják, mint a varázslókat. Szemmel kell tartani, mer' mi van, ha nem dó'gozik, esetleg nem tart annyi ideig az, amire azt mondta, hogy annyi ideig tart. Úgy képzelik, mint a magára hagyott szerelőt, hogy amint kilép az ember a házbó', mán bizonyosan gyújtanak is reá, meg szisszennek a sörök. Tán jobb is így, nem biztos az, hogy érdemes e'menni egy olyan cíghez, ahun mán az elejitől kezdve nincsen meg az alapvető bizalomnak még a csírája sem. Valahogy odahaz sosem láttam ezt a nagy szkepticizmust, ez valahogy ennek a digitális vadonnak a termése, hogy mán azt sem hiszik el, amit az ember kérdez, hogy egy mocskos munkakerülő latorként indul ismeretlenbe, osztán onnét még szípíthet, ha jó' érti a dó'gát. De hát mit csiná'jak ha énnekem meg nem tetszik ez a bánásmód? Ha mán olyan könnyedín leakasztanak bárhunnan egy megfelelő programozót, hát felőlem csinálják, de én ugyan nem megyek el mindenkihez kutyának. Tán az önéletrajzom kissé ködös, ezt belátom én is, de osztat meg mégsem írhatom bele, hogy emberek je'szavait lopkodom jó pínzér', mer' bár szakmailag úgy gondolom, meggyőző, de az á'szentségbe mán nem fér bele, hogy egy mocskos bűnözőt fogadjanak a kebelükre. No, nem mintha borítékó'va lenne, hogy mindjár' eladom a céget, meg viszem hozzá az irodai sarokgarnitúrát is magamma' de ha egy átlag ember a mínusz egyről indul, nos ezesetbe' én a tizenegyről.

– Zsír, akkor berendelek némi alkoholt, és szólok a többieknek.

– Írj ki egy eseményt a Facebookra, az a legegyszerűbb.

– Oké, na, helló!

– Cső, cső!

Épp jókor teszi le, megszólal a telefonom. A szám ismeretlen, de én elég nagy összegbe' mernék fogadni most arra, hogy ki a ménkű keres. Nem is baj, amúgy is jó' esne most valakivel üvő'töznöm, osztán szegény Elfen mégsem érdemli meg ezt a bánásmódot.

– Tónai Alex, tessék!

– Jó napot, a Fast pizzától telefonálok, mert akadt egy kis probléma a rendelésével. – Így lenne ötösöm a lottón, tudtam én, hogy meg fognak keresni. Egy vékonyka hangú jány szól a vonal túlsó végibe'.

– Igen, tessék, hallgatom kedves!

– Nem tudom miért, de öt feltétet regisztrált a rendszer. Az árban azonban csak három van benne, ezért a többlet feltétért sajnos fel kell számolnunk némi plusz költséget. – Furcsa orrhangja van a jánynak. Új lehet, egyíb esetbe' mán tudná, mit fogok válaszó'ni. Én pedig készségesen meg is válaszolom neki, kedvesen, de mégis olyan leereszkedően, hogy abba beleteszem minden keserűségem, ami most bennem fe'gyülemlett.

– Nos, az a helyzet kedves, hogy a rendszer mán e'fogadta az öt fe'tétet, ráadásul kaptam egy válasz e-mailt, miszerint ötven perc mú'va kű'dik a rendelésem, ezért a kereskede'mi törvény érte'mébe' várom sok szeretettel, a megbeszé't áron.

– Igen, de az az e-mail automatikus, és mi nem tudjuk ennyiért elkészíteni a rendelést.

A cílba' vagyunk, én meg érzem, ahogyan elönt az adrenalin, de nem ám ideges leszek, sőt! Inkább úgy fe'pörgök, mint egy kispuja.

– Figye'j kedves, ugye nem kell most itt részleteznem, mi áll a törvénybe'? Ha gondolod, híjad fe'fele a főnöködet, énnekem mindegy, de... – Reápillantok az órámra, nagy örömmel veszem tudomásul, hogy mán tíz perc e'telt, mióta meghekkeltem az ó'dalukat. – negyven perc mú'va legyen itt a pizzám forrón, ropogósan, különben várom a vigasz desszertet is. Világos vótam? – Az utolsó mondatommal úgy reámordulok, hogy látom magam előtt, ahogy összerezzen.

A vonal túlsó végin habogást hallani, őzést, nagy levegőket, amik mán majdnem mondatokba' végződnek, de újra, és újra csírájukba' e'harapják őket.

– Utánanézek – hadarja végül.

– Sok sikert kedves, addig is sürgessed megfele a pizza sütését! No, köszöntem!

Reáteszem a telefont, és elégedetten hátradőlök. Most egészen simán ment, máskor morcosabb beszé'getőpartnert fogok ki. Attól függ, mennyire ta'praesett a pú'tos. Meg egy kicsit attól is, ismeri-e mán a módszeremet. Egy kicsit sajnálom szegínyt, mégis olyan kis jóhiszeműnek tűnt a telefonba', de hát nem ellene szól ez, csak a rendszer ellen. A'ka'maztak vóna programozót, nincs ennyi probléma. Persze, a szakemberen a legeslegegyszerűbb spórolni. Bevallom, most úgy érzem, egy kicsit mindenkin bosszút álltam.

Ismét megszólal a skype hívást je'ző dallama. Míg Elfen elhadarja, hogy Mechant milyen kifogással állt mán megint elő a ma estét illetően, én a sörök között válogatok az online ita'pú'tná'. Hát akkor még pár hónapra úgy tűnik, bizonyosan berendezkedhetek erre az életre, ha nem örökre, ki tudja. Végül annyira nem rossz a sorsom, van felettem tető, vannak barátaim, mindjá' lesz sör is a hüttőbe', csak rendeljem meg vígre, mán a pizzám is úton van, hát mit kell ennyit idegeskedni a semmin? Végül hány ember nem jár még ennyire jó' sem, mer' ilyen-olyan dó'gaiba' szenved hiányt? Hát, most, ha hivatásosan is körözött személlyé avanzsálok, mi van abba'? Iccsanyámnak nem szokásom e'büszké'kedni vele, de hát mégsem fosztogatok bankokat fegyvertűzbe', vagy ugrok a Népliget sötít fái árnyékábó' jányok elibe, vagy hogy reákiáltsak a gyanútlan emberekre, hogy pízt, vagy életet! Ez is csak egy munka, ez is csak egy műszak utáni délután, ez is csak egy kezdődő görbe este a haverokkal, ez is csak egy pár sör. Végül majd' minden olyan, mint ahogy megá'modná az ember.