Big city live! (befejezett)

Zoli/3

- Nagyon jól éreztem magam - mondja a nő, majd egy csókot lehel a számra. Lassan hátrál, a gang korlátja felé, az ajkait nyalja, miközben mereven engem néz. Attól félek, még a végén hátraesik az alatta tátongó udvarba.

- Én is, szia! - csukom rá az ajtót. Tényleg, pusztán mert féltem az életét. Csak ezután fordulok meg, és csoszogok a konyhaasztalhoz. - Te hogyhogy fent vagy?

Kérdésem Petinek szól. Az órámra sandítok, hajnali három felé közeleg az idő.

- Nem tudtam aludni.

- Én bezzeg jobban jártam volna.

- Miért, mi volt a lánnyal?

- Ó, nagyszerű volt, egy igazán meghatározó élmény. - A hangom átengedheti a szarkazmust, mert a következő kérdést szegezi nekem:

- Valami gond volt a szex terén?

- Nem, csodálatos volt. Mind a szex, mind az, hogy közben Krisztiánnak hívott.

- Ó, öregem!

- És te miért nem tudsz aludni? - Rövid szünet után teszem fel ezt a kérdést. Úgy érzem, jót tenne a témaváltás.

- Áh, hülyeség. Ezen az új „projecten" - az idézőjeleket az ujjaival teszi hozzá - gondolkodtam. Tényleg egy nehéz menet lesz.

Csak biccentek. Komplexebb ez a probléma annál, mint ahogy Peti előadja. Az ember önmagának hazudik a legtöbbet. Persze, nem csoda, önmagának is bocsájt meg a legkönnyebben. Ha az őszinte életre nincs lehetőségünk, két választásunk marad. Vagy hazudunk mindenkinek aki körülöttünk van, vagy csak egy embert ejtünk át, ezzel őszintévé alakítva azt, ami ál.

- Tudod, egy baj van velünk. Én túl gyors vagyok, te meg túl lassú.

- Mire gondolsz?

- Gondold át öreg, gondold át! - A szemöldökét felhúzza, majd megrázza a fejét. Itt mindenki csak annyit lát a világból, amennyit látni akar, nem annyit, amennyire rálátása lenne. - Mikor volt utoljára nőd? - teszem hozzá végül terelésképpen.

- Nem tudom, nem rég. Mikor elmentünk hárman a ligetbe. Emlékszel? Mikor is volt az? És ott volt az a...

- Ő volt az utolsó? Az egy éve történt!

- Már egy éve?

- Lehet egy karizmod.

Lesajnáló tekintetet kapok a megjegyzésem mellé. Kulcs zörgés zavar meg minket. Valaki hazaért. Nem nagy talány, ki lehet az, Anima tántorog be az ajtón.

- Helló fiúk! Hát ti mi a faszt csináltok itt ilyen gyönyörű hajnali órán?

- Mi is üdvözlünk kedves Anima! Jól ment a munka? - Peti válasza olyan negédesen hangzik, mintha egy másik párbeszédből került volna ebbe.

- Hű de nagyon. - Anima megbillen, az ajtónak támaszkodik, hogy stabilan tudjon állni. - Persze, szerda este nagyjából lófasz nem volt, így Gáborral ráértünk egy kicsit vodkázni.

- Kitűnő! Mindig is úgy tartottam, a stabil kollegalitás az, ami a legdinamikusabban visz előre egy céget.

Anima hunyorogva néz ránk. Látszik rajta, még azzal is meggyűlik a problémája, hogy a tudata, és a valóság megőrizze kapcsolatát.

- Mi va...

- Esik?

- Me'? - Peti nem válaszol, csak Anima sáros cipőjére pillant. Válaszul Anima twistelésbe kezd a konyhakövön, nyomában hatalmas sárfolt marad. - Így jó lesz?

- Kiváló. Gratulálok.

Alex lép ki a szobájából. Elkerekedett szemmel néz körbe, mindent megcsodál, az összes sarkot, a plafont, a padló minden egyes szegletét. Anima egy öblös böfögéssel köszönti. - Mi van veled Alex?

- Virágok nőnek mindenhun. Ti nem látjátok?

Anima körbenéz, mint aki valóban számít a virágok előbukkanására. Én meg azon morfondírozok, el tudja-e venni az ember eszét, ha folyamatosan csak egy kis szobában él egy számítógéppel, jóformán ki sem mozdul onnan.

- Nem sajnos. - Az érthetetlen párbeszéd után mind a kettő megcélozza a maga szobáját, így mi ismét kettesben maradunk. Peti a sárfoltot bámulja.

- Ne! - szólok rá - Majd feltakarítja maga után holnap!

- Igen, tudom - sóhajt egy mélyet. Rám néz, majd a konyhapultra, végigpásztázza a plafont, végül ismét a foltra téved a tekintete.

- Mondom ne! Itt rontod el folyton!

- Igen, így van! - Fél percet hezitál még, az asztal sarkával játszadozik, szigorúan lefelé néz, aztán újra megszólal. - Hozom a felmosót.

Ezzel a végszóval el is indul a fürdőszoba felé, és én nem próbálom újra megállítani, úgyse tudom. Nem várom meg, míg visszajön, megyek inkább aludni.