Big city live! (befejezett)

Zoli/13

A bejárat előtt várom Amandát. Borzasztóan izgulok. Amit most mondani fogok neki, az lehet, hogy mindent tönkretesz kettőnk között, de azt hiszem ideje szembenézni vele, hogy egyenes kommunikáció, és őszinteség nélkül csak elbeszélünk egymás mellett. Ha őszintén sem működik, akkor szembe kell vele nézni, hogy közöttünk soha nem lesz semmi.

Iszonyú időjárásunk van, a nagyobb széllökésekben még levegőt sem lehet kapni. Ennek köszönhetően alig vannak az utcán.

Végre megpillantom, lassan ideér hozzám.

– Szia!

– Szia! – válaszolja, majd körbenéz, miközben fázósan összehúzza magán a tavaszikabátját. – Ö, milyen hely ez?

Be kell látni, nem túl bizalomgerjesztő így bezárva. Egy vacak zöldre mázolt vasajtó előtt állunk, ami egyértelműen egy pincehelyiség bejárata.

– Gyere, megmutatom! – kacsintok rá, aztán meg is fordulok, hogy kinyissam az ajtót.

Lesétálunk a lépcsőn, én megyek előre, ahogy leérek, nyújtom a kezem Amandának, aki készséggel elfogadja, de az arcára kiül a bizalmatlanság.

– Szóval? – kérdezi végül lent.

– Peti vette ezt a helyet nagyjából egy hete. Egy kicsit kipofoztuk, és tegnap tartottunk is egy megnyitót. Én állítottam össze a menüt, nagyon izgalmas!

Amanda szeme erre elkerekedik. – Csak nem az az élő műsor, amiben Lilla is szerepelt? Hiszen azt láttam!

– De bizony! – bólintok büszkén. – Az volt az!

– És ez a saját klubotok? Ez hihetetlen! Gratulálok! – Most már ámuldozva néz körül.

– Köszi! Kérsz valamit? Kávét? Koktélt? – zavarom meg, mire felém kapja a tekintetét.

– Egy tejeskávé megteszi.

Beszaladok a pult mögé, hogy elkészítsek két adag kávét, ezalatt Amanda addig körülnéz. Lassan sétál végig helyen, kezével megsimítja a bárszékeket, a sötét, régi kávéház hangulatú székeket, átsétál a „színpadon". Úgy rendeztük be a helyet, hogy maradjon egy nagyobb szabad tér, aminek az elejét terveztük színpadnak, így se emelvénye se különösebben jelölve nincs, mégis az eddigiek alapján nagyon jól működik az elképzelés.

Végül, Amanda megáll, hogy megnézze a falakat. – Ezt ki csinálta?

– Anima rajzai alapján hárman festettük fel.

– Nagyon jó lett!

– Majd átadom. Ülj le nyugodtan, mindjárt viszem! – mondom, miközben felöntöm a kávékat tejjel.

Kimegyek az asztalhoz, ahol Amanda közben helyet foglalt.

Veszek egy nagy levegőt, aztán belekezdek. – Figyelj, nem akarok neked hazudni. Valóban azért hívtalak, mert azt hittem, bosszúból adtál egyest.

Amanda erre lesüti a szemét. – Nem egyedül javítom a zh-kat, de köszönöm a feltételezést.

– Várj meg kérlek, még nem értem a végére! – intek finoman a kezemmel. – Aznap, amikor bekerült a jegy a Neptunba, megismerkedtem egy nővel. – Itt tartok egy pillanatnyi szünetet, amire ő egyből le is csap.

– Zoli, nem vagyunk együtt, nem tartozol nekem magyarázattal – motyogja az asztalnak. Közben látni az arcán a csalódottságot.

– Igen, tudom, de mégis el akarom mesélni. Feljött hozzám, boroztunk, beszélgettünk...

– És miért is érzed, hogy ezt nekem fontos hallanom? – vág a szavamba.

– Hidd el, hogy fontos, és csak a teljes történet fényében tudom elmagyarázni, hogy miért.

Erre aprót biccent, a kezébe kapja a kávéját, hátradől, és beleiszik.

– Szóval ott volt nálam, és én megcsókoltam, és a csók közben Amandának szólítottam. – Amanda erre felvonja az egyik szemöldökét. – Nem Amandának hívják – teszem hozzá, mire elhúzza a száját, és lassú, óvatos mozdulattal az asztalra helyezi a poharát, majd teátrálisan összekulcsolja az ujjait. – Tényleg várd meg a végét! Már napközben is Amandaként hivatkoztam rá, amikor Petinek meséltem róla. Észre sem vettem, Peti hívta fel rá a figyelmem. Tudod, ilyen még soha nem történt velem.

– Nem ez az első újdonság az életedben, úgy tudom – jegyzi meg epésen. Én erre elismerően bólintok.

– Igen, de úgy gondoltam, ennek oka kellett, hogy legyen. Végiggondoltam az elmúlt időszakot a megismerkedésünktől kezdve. Arra jutottam, hogy beléd szerettem. És arra, hogy igazad volt. Tényleg felületesen álltam a nőkhöz, tényleg nem bonyolódtam érzelmi kötődésbe. De veled más a helyzet. Szeretem a humorod, a mosolyod, még a cinikus megjegyzéseidet is. Azt, hogy úgy tudsz rajongani olyan undorító dolgokért, mint a mikrobiológia. – Erre csengőn felnevet, amire a bennem felgyűlt feszültség is oldódik egy kicsit. – És még arra jutottam, hogy inkább feltételeztem dolgokat ahelyett, hogy beszéltem volna róluk. De ha megengedhetek magamnak egy kritikát, ez rád is igaz. Talán tényleg felületes voltam sok emberrel, de veled az első beszélgetésünk óta egy pillanatra sem.

Itt egy kis időre csend ül közénk. Beleiszok én is a kávémba, pedig a pulzusom az egekben van.

Amanda végre sóhajt egy nagyot. – És feltételezni dolgokat nem felületesség?

– Talán az – bólintok elismerően. – De abban az értelemben, hogy csak egy dolgot akarnék tőled, nem voltam felületes. Szerettem veled beszélgetni, mert jó társalgási partner vagy, okos, szellemes, érdekes világnézettel. És lássuk be, az előítéleteknek fontos szerepük van az életünkben. Önvédelemre szolgálnak.

Amanda összevonja a szemöldökét, miközben féloldalasan mosolyra húzódik a szája. – Mi?

– Volt egy nő, akit a buszon ismertem meg. Beszélgetni kezdtünk, nagyon szimpatikus volt. Randiztunk is, és én egészen megkedveltem. Talán nem szerettem, arra azt hiszem, kevés volt az idő, de egyértelműen azt éreztem, hogy hamar bele tudnék szeretni. Egyik este úgy alakult, hogy három távoli ismerősömmel egy taxiba keveredtünk. Egy beszélgetés során kiderült, hogy mind a hármunknak volt már dolga ugyanazzal a nővel, aki semmi mást nem akart, csak valakit, aki pénzügyileg támogatja a gyereke nevelését.

– Zoli, attól, hogy egyszer ez történt...

– Tudom – intek. – Mégis, azt hiszem, sokkal rosszabbul esett, mint gondoltam, és aznap este, Anima munkahelyén beindult valami vészcsengő. Sajnálom, amit mondtam, semmit sem gondoltam komoly.

Amanda az asztalt nézi, vesz egy nagy levegőt. Rám pillant, majd vissza az asztalra, aztán lassan bólint. – Azt hiszem értelek. Mindenki hord magával terheket a múltból, amik néha irreálissá teszik a viselkedésünket.

Rám néz, az asztal fölött lassan megfogja a kezem. – De ez nem pont azt bizonyítja, hogy nem szabad ilyen kapcsolatba bonyolódnunk?

– Számomra ebből inkább az őszinte, és egyenes kommunikáció fontossága volt a tanulság.

Amanda erre az ajkát kezdi rágni. – Hiába vársz tőlem választ – kezdi lassan. – Most teljesen tanácstalan vagyok.

– Érzel irántam egyáltalán valamit?

Amanda a szemembe néz, nem válaszol azonnal. – Persze, hogy érzek. Csak egy kis időt szeretnék kérni, hogy letisztázzam magamban a dolgot.

– Rendben – bólintok lassan. – Gondold át nyugodtan!