Big city live! (befejezett)

Luca/12

Lilla lelépett, Peti meg már ott is áll a miki előtt. Megszorítom Dina kezét, a gitárom már behangolva. Amúgy fullos lett a hely, Anima festményei nagyon ott vannak, azt mondta, a két sráccal együtt készítették az ő rajzai alapján. Dolgoztak vele egy pár napot, hogy elkészüljön, aztán járatták neki a légkondit.

Peti int nekem, én pedig már ott is vagyok, leülök a székre, aztán kiürítem a gondolataimat. Nem tudom miért, de csak így megy, ha nem gondolok közben semmire. Ha a szövegre koncentrálok, valahogy belezavarodom, ezért a legjobb nem gondolni semmire, csak kiadni magamból az érzelmeimet. Az a jó, ha az ember lelkéből szól a zene, ha egy kicsit bele is hal a produkcióba, ha a végén azt sem tudom, mi is történt pontosan, hogy egyáltalán az összes versszak rendesen lement-e.

Budapest a végzetem és Budapest a mérgem

Budapest az életem és Budapest a végem

Budapest az álmom és a rémálmom is egyben

Mégis a legfrankóbb az, hogy budapesti lettem

Engedd hát,

Hogy átjárjon a big

A big city vibe

Budapest egy vámpír, aki rád vadászik éjjel

Budapest egy őrangyal, ki hazakísér éppen

Budapest a nyüzsgés és a síri csend is egyben

Mégis sokkal jobb, hogy nem Budapesten születtem

Engedd hát,

Hogy átjárjon a big

A big city vibe

Big city vibe

Ó, big city vibe!

A végén csak kinyitom a szemem, látom az emberek arcán ugyanazokat az érzelmeket, amiket én éltem át az előbb, és ebből már tudom, hogy rendben volt. Az emberekből kitör a taps. Rég éltem már át ezt, utoljára Egerben játszottam gimiben, meg egyszer-kétszer az Érsekkertben, illetve a Gödörnél, a skate park mellett. De most először érzem azt, hogy ez tényleg a zenémnek szól. Talán Peti nem is tudja, de most tényleg nagyot alkotott. Ez a hely elhozhatja az alkotás valódi örömét egy rakás embernek. Úristen, milyen estéket lehet majd itt tartani!

– Hát jó, van egy másik számom is, ha gondoljátok. – Csak úgy kicsúszik a számon, de egyszerűen úgy érzem, hogy ezt még egyszer akarom. a közönség azonban nem ellenkezik, tapssal fogadják az ötletet.

Hol volt, hol nem volt,

Egy hercegnő aki

Táncolt, rajzolt, számolt.

Eltelt két évtized,

A hercege is meglett

Fehér trekkingel érkezett.

Három télen át

Mindig ellenállt

Bármi jött, ő küzdött és betalált.

Feltűnt a boszorkány

És szerelmi bájitalt

Használt, a románc el is szállt.

Most várárok veszi körül a lányt

És sárkányok őrzik még odaát

És néha csillagos éjeken

Hallod, hogy szerelemért kiabál.

Hol volt, hol nem volt

Egy hercegnő aki

Este másról álmodott.

Eltelt két évtized,

Egy hercegnő érkezett

Szomorú, csalódott, kék szemes.

Formás dombjai

Hosszú combjai

A napra szabad volt, erre nem.

Ő mégis rámeredt

Almát érintett

Pirosló, kerekded, édeset

Most bűnben élnek majd ezek után

Mert bűnt aki elkövet, az mindig lány

És néha csillagos éjeken

Láthatod szerelmük lángját.

Ismét kitör a taps az emberekből, én pedig tekintetemmel megkeresem Dinát, aki belecsókol a tenyerébe, majd felém fújja.

– Köszönöm szépen!

Érzem, hogy elönt a pír, ezért én is inkább menekülőre fogom. Már kezdem érteni, miért lépett le olyan gyorsan Lilla.

De én nem a mosdó felé veszem az irányt. A gitárt leteszem a tartóba, elindulok a tömegen keresztül, egyenesen Dina felé. Néha egy-egy pillanatra szem elől tévesztem, de aztán ismét előbukkan. Odalépek hozzá, és a nyakába fonom a karom. Ő szorosan átölel, megcsókol, én pedig végre úgy érzem, hogy minden rendben van. Zalán talán már nem kerül elő többé, anyámmal pedig bármi lesz, egyvalakire biztosan számíthatok. Azt hiszem, életemben először érzem magam igazán szerelmesnek. Nem tudtam, hogy ez ilyen erős, ilyen heves, hogy az ember bele is szédül, és hogy legszívesebben el sem engedné a másikat többet egy pillanatra sem!