Big city live! (befejezett)

Peti/1

Nem hiszem el, és még megmagyarázza! Itt magyarázza már egy órája Zolinak és nekem, miért nem kell neki soha mosogatnia. Egyszer ebbe fogok belehalni: egy agyérgörcsbe, amit Animától kapok, ebben már biztos vagyok. Itt ül előttem egy kapucnis pulóverben, ami hozzávetőleg hat számmal lehet nagyobb, mint a mérete. Így egy fokkal elviselhetőbb, egyébként képes lenne a mellét is az arcomba nyomni, csak hogy biztosan meggyőzzön arról, miért kell nekünk elviselnünk ezt a mocskot, ami vele jár. Valami titokzatos burok veheti körül, ami megvédi a normális szociális viselkedéstől, így még véletlenül sem követi azt el. Őrület ez a csaj, tényleg őrület!

Az egyetlen elviselhetetlen velejárója ennek az albérletnek Anima. Minden más tökéletes. Vagyis, majdnem tökéletes. Mi voltunk az első lakók Zolival. Még mindig olyan élesen jelenik meg előttem, amikor három éve, augusztus végén, egy padon ültünk a Keleti előtt, és telefonról nézegettük az albérleteket. Ő diktálta a számokat, én hívtam a tulajokat. Minden drága volt, mértéktelenül drága. Alkudni próbáltunk, de ötezer forintnál többet senki sem volt hajlandó engedni. A tizedik elkeserítő telefonhívás után azt hittem, talán ott fogunk aludni, azon a kopott piros padon, ami éppen szembenézett a pályaudvarral. Akkor találta meg Zoli ezt a helyet. Kicsi szobák, félelmetesen aprók, kilenc négyzetméter összesen, de akkor úgy éreztük, hogy ha csak egy-egy ágyat kapunk, az is elég. Így jutottunk ide. Első ránézésre nem tetszett se a ház, se a környék. Omladozó múltszázadbeli, klasszicista épület. Még csak nem is díszes különösebben, a stílus letisztult jellege tökéletesen megvalósult. Ahogy beléptünk, minden pillanatban úgy éreztem, hogy csótányok másznak rajtam. A lépcsőházban véletlenül hozzáért a vállam a falhoz. Undorító pókhálós vakolat ragadt a bőrömhöz. Már-már hisztérikusan söpörtem le magamról, ami után kínosan figyeltem Zolit és a tulajt. Szerencsére nem vették észre, így annyira nem volt kellemetlen a helyzet, de a mai napig kiráz a hideg, ha eszembe jut a ragacsos érzés, és a karomon pergő falmorzsák, mintha sok-sok rovar szaladna rajtam végig.

Mostanra már túlléptem ezen, megszoktam itt lenni. A lakás nagyon központi helyen van, a hangulat meg elég klassz. A konyhával egybekötött előtér a kedvenc belsőépítészeti megoldásom. Utólag rendezhették át a falakat, mert a stílust és a kort a zárt konyhák jellemezték. Pedig mennyivel élhetőbb így! Kényelmes, praktikus, tágas. A világoskék járólap nagyon feldobja az amúgy kissé sötét teret. Gyakran idejövök rajzolni a szobám helyett, sok beadandót ennél a hatalmas asztalnál készítettem el. Építészmérnöknek tanulok.

Miután beléptünk a lakásba, a tulaj azt mondta, csak az egyikünkkel fog szerződést kötni, mert neki nem kell, hogy gyűljenek nála a papírok. Kiadja két hónapra a lakást nekünk úgy, hogy csak két szobáért fizetünk, de utána már az egész lakás bérleti árát oda kell adnunk. Ha találunk lakótársakat, szétoszlik a bérleti díj, ha nem, akkor így jártunk. A rezsit osszuk el egymás között, ő nem akar ezzel egy percet sem dolgozni. Akkor Zolival egymásra néztünk, próbáltuk szavak nélkül megbeszélni a dolgot. Zoli azt üzente a tekintetével, hogy nézzük meg azt a szerződést, aztán ha rendben van, próbáljuk ki, maximum meglépünk, aztán lesz, ami lesz. Én azt üzentem a tekintetemmel, hogy jó, de azért ez mégis elég kockázatosnak tűnik, gyakorlatilag mindent a mi nyakunkba akar varrni.

Zoli erre csak felvonta a fél szemöldökét, üzenve, hogy oké, de aztán mit csinál? Feljelent, hogy nem fizettük ki az albérletet, miközben kiköltöztünk? Ez nem így működük.

Erre én csak bólintottam, majd szóltam a tulajnak, hogy akkor nézzük át azt a szerződést.

Abban pedig nagyvonalakban az állt, hogy én (és itt hagyott helyet, hogy kinek a nevére legyen lepapírozva a lakás) a teljes ingatlant bérlem, amit jogom van további bérlőknek kiadni, megfelelő szerződéskötés esetén, amiről köteles vagyok a tulajt értesíteni. A lakás bérleti díja megközelítette a KSH szerinti hazai átlagbért, de ennek megfizetése az első két hónapban csak a két szobára csillapodott.