Big city live! (befejezett)

Lilla/7

Kilépek a 4-es 6-os ajtaján. Kukucs nem hazudott, valóban orkán erejű szél tombol, a szemem megtelik porral, csíp, és én semmit sem látok. Vakon botladozok előre, valaki arrébb lök, gondolom, útban vagyok a leszállóknak. Végre megtalálom a korlátot, igyekszem összeszedni magam. Mondhatom, jól indul. Hatalmas széllökések közepette elindulok a zebra felé. Iszonyú hideg van. Apukám erre azt mondaná, dehogy van hideg, hiszen az januárban van. Én meg azt mondom, minden viszonyítás kérdése. Az évszakhoz képest igenis nagyon hideg van! Egy kötött garbó van rajtam. Egyébként nagyon meleg, de most borzasztóan áthúz rajta a szél. Én meg még azon aggódtam, hogy a szoknya volt hülye választás! Ezzel szemben a vastag pamutharisnya kitűnően vizsgázik, tényleg csak felül fázom. Vádlimat verdesi a szoknyám alja. Kicsit örülök, hogy nem ütköztem Animába indulás előtt. Biztos kaptam volna valami megjegyzést arra, hogy hú de kiöltöztem.

Valamivel el kell vonnom a figyelmemet erről a borzongató hidegről, így inkább azon gondolkozom, vajon milyen lesz az első találkozás. Elképzelem, ahogy ott áll a zebránál, félhosszú szőke haja az arcába lóg, kezében egy szál virág. Amikor meglát, azonnal felismer, ajka mosolyra ugrik.

A szél ismét rázendít, ezért még tempósabbra veszem a lépteimet. Nagyon utálom ezt az időjárást!

Átkelek az úton, majd megállok a híd korlátnál. Körbenézek, de nem találom. Egy biciklis pasas kapaszkodik a lámpaoszlopba, várja, hogy ismét váltson a lámpa. Rövid nadrágja a combja közepéig ér, vaskos vádliján sűrű szőrzet fut. Úgy tűnik, ő nem fázik, engem viszont kiráz a hideg a gondolattól is, hogy valaki szabad lábakkal közlekedjen ebben a szélben. Nem messze tőlünk egy kislány közelít az anyukájával. A kislány kezéből kiragadja a lufit az erős széllökés. A lány lebiggyedő szájjal kapna utána, de hiába. Az anyja azonban pont elcsípi a madzag végét. Micsoda happy end! Mellettem egy fiatal pár gyönyörködik a Dunában. A fiú egy puszit nyom a lány arcára, aztán elindulnak a sziget felé. Úgy néz ki, más is szeret ilyenkor randizni. Ahogy ellépnek a híd korlátjától, a takarásukból egy alacsony srác tűnik elő. Szénfekete haját borzolja a szél, kapucnis pulcsiján igazít egyet, sötét szemével rámsandít, majd ajka mosolyra ugrik, és végül odalép hozzám.

– Szia! Jól sejtem, hogy te vagy Purpledream? – kérdezi a szemét összehúzva.

– Igen – biccentek. Erre széles mosoly jelenik meg az arcán.

– Nagyszerű! Én pedig Kukucs! – majd megtorpan, és felém nyújtja a kezét. – Pontosabban Gáspár Adrián!

– Takács Lilla!

Kezet fogok vele, miközben próbálom valahogy összeegyeztetni a srácot, akit látok, a sráccal, akivel beszéltem. Nem egészen így képzeltem el.

– Tudom, hogy Margitszigetről volt szó, de nem ülhetnénk be valahova? Szétfagyok!

Adrián erre összevonja szemöldökét, és ledobja magáról a pulcsiját. – De, persze! Hidegebb van, mint amire számítottam! – mondja, majd a vállamra kanyarintja a pulóvert.

– Jézusom! Nem fogsz így megfagyni? – meredek a csupasz karjára, amin azonnal égnek merednek a szőrszálak.

– Dehogy! Különben sem megyünk messzire.

Így indulunk vissza a villamosmegállóba, ahova rögtön be is gördül a hatos. Tökéletes időzítés! Tényleg nem örültem volna, ha miattam fagy szét Adrián.

A villamoson visszaadom a pulóverét. Amit először vonakodik elfogadni. – Nem fontos, itt igazán jó idő van! – mondja.

– Éppen ezért! Itt már én sem fázom.