Big city live! (befejezett)

Zoli/8

Oldalra nézek, és azt látom, hogy Anima dulakodik valami sráccal a bárpulton, ahonnan aztán Peti szedi le. Amandára nézek, aki hajtövig szökött szemöldökkel, és tátott szájjal figyeli az eseményeket.

– Ne haragudj! – hajolok hozzá, miután Peti eltűnt Animával.

Amanda rám kapja a tekintetét. – Miért?

– Az egészért! Peti hülye barátnője, meg a balhé miatt.

– Ne hülyéskedj már! – neveti el magát. – Egyik sem a te hibád, és különben is! Úgy emlékszem, hogy ez nem egy randi.

– Tudom, csak kellemetlen.

Erre nem válaszol csak int a kezével. Követem a pultig, ahol egyből eltűnik a tömegben. Vannak emberek, akiket valamiért mindig azonnal kiszolgálnak. Hamarosan megjelenik két pohár sörrel, és ismét int a fejével. Kilépünk az éjszakába, ami kissé csípős. Talán a benti fülledt levegő miatt érzem annak, vagy egyszerűen csak ilyenek a tavaszi esték.

– Nem fázol?

Amanda mosollyal az arcán megrázza a fejét. – Nem, még jól is esik. Arra gondoltam, itt egy kicsit nyugodtabban lehet beszélgetni. Meg egyébként sem árt néha egy kis friss levegő.

Keresztbe teszem a karom. – Azért jól érzed magad?

– Persze! – mondja, majd a táskájához kap. – De jókor! Bent biztos későn venném észre! – Ezután belehalózik a telefonba. – Na, az jó hír! Dehogy! Még úgy fél órát maradok, aztán úgyis megyek. Szia! – Elteszi a telefonját, aztán rám néz. – A gyerekcsősz volt az, most aludt el a kislányom. Nem mondom, jó későn, de a lényeg...

– Neked van egy lányod?

Amanda összehúzza a szemöldökét, fejét kissé oldalra biccenti. – Nos, igen. Különben tiszta pénzkidobás lenne gyerekfelügyeletet fizetni.

– És ezt eddig miért nem mondtad?

Ő erre csak megvonja a vállát – Viszonylag kevés hallgatóval szoktam közölni.

Idegesen ciccegek. Ezt nem hiszem el! Már megint majdnem belesétáltam ugyanabba a csapdába.

Ő közben a szemét összehúzva fürkész engem. – Zoli?

– Igen?

– Miért érdekes, hogy van egy lányom?

Erre már hangosan felnevetek. – Azt hiszed, nem tudom, hogy mire megy ki a játék?

– Mire?

– Ez a módszeretek! Van egy zabigyereketek, annak kerestek egy apát, aki majd fizeti költségek felét!

Amanda erre nem válaszol. Csak áll, néz rám, szemöldökét össze-össze vonja, hol mintha elmosolyodna, hol sűrűn pislog, mint aki mindjárt elsírja magát. Gondolom, beletrafáltam. Poharát a másik kezébe fogja, majd lassan a falnak dől.

– Oké Zoli, kezdjük az elején. Kiknek a módszerei? Nekünk doktoranduszoknak?

Erre először csak ciccegek. – Nektek nőknek!

– Aha! – biccent nagyot. – És arra emlékszel, hogy el sem akartam jönni veled, te erősködtél, hogy ez nem randi?

– Terelés!

– Hm – biccent. – És arra, hogy felesben álltuk az italokat, az utolsót például én fizettem?

– Az is! – vágom rá egyből.

– Hát Zoli, beletrafáltál, ezt évek óta így terveztem! Csak emiatt voltam együtt tíz évig a gyerek apjával, hogy aztán még időben tudjon szakítani velem, amikor megtudta, hogy terhes vagyok, majd csak azért kezdtem bele a doktori képzésbe, amikor a gyerek egy éves volt, hogy téged behálózzalak. Ezután pont úgy kellettem magam, hogy elhívj, sőt, jobban belegondolva már a szüleim is ezért költöztek Lilláék szomszédságába. Csak azt nem értem, hogy ilyen zseniális logikával hogyan jutottál el egy mérnöki képzés végéig. – Ellép a faltól, én éppen válaszolnék neki, hogy nem kell ennyire kiforgatnia a dolgot, mert ez igenis gyakori módszer, amikor újra megszólal. – Ja igen, még valami! – Az arcomba lódítja a teli pohár sörét. Egy pillanatra levegőt sem kapok, az ital beteríti a hajamat, az ingemet, még az alsógatyám is átázik. – Ez a zabigyerekért!

Alig törlöm le az arcomból az italt, már el is tűnik mögöttem. A szél felerősödik, én meg egyenesen vacogok. Bemegyek inkább, ideje hazamenni. Az asztal felé veszem az irányt, ahonnan épp Ági távozik.

– Veled meg mi a franc történt? – kérdezi a homlokát ráncolva.

– Összevesztünk Amandával.

– Óh, hát azt nem csodálom! – mondja, és mint aki mindezt vigasztalásnak szánta, még a vállamat is finoman megérinti.

Nem válaszolok, egyszerűen lerázom magamról, és megyek tovább. Az asztalnál Petibe botlok, aki bánatosan forgatja a sörét. Ahogy leülök elé, rám néz, majd egészen kicsire húzza a szemét.

– Mi történt?

– A rövid verzió az, hogy Amandával összevesztem.

– Ennyire? Mégis min?

A combomra csapok. – Képzeld, van egy gyereke!

Peti erre biccent, és mikor látja, hogy nem folytatom, végre megszólal: – Igen, és?

Idegesen ciccegek. Nem igaz, hogy nem érti.

– Pont ez volt azelőtt is, nem emlékszel? Hogy rám akarta sózni a csaj a gyerekét!

Peti erre megdörzsöli az arcát. Gondolom, most esett le neki, hogy miről beszélek.

– Hülyeség volt összejönni Ágival.

Erre csak bólintok, Tényleg az volt.

– Ahogy bent ültem Animával, rájöttem, hogy... – elharapja a mondatot. – Nem is tudom mire jöttem rá, de arra biztosan, hogy nekünk Ágival nincs jövőnk – elneveti magát. – Anima a fejemhez vágta, hogy mekkora egy Casa Nova lettem. Nagyon hülyén éreztem magam. Mint a legnagyobb idióta a világon.

Hallgatom, de nem tudom, hirtelen mit mondjak. Nyilván egyetértek vele, de az érzelmi témák néha nem ilyen egyértelműek elsőre.

– Aztán jöttél te, elmondtad ezt az egészet, és most már legalább nem érzem magam a legnagyobb idiótának. Szóval köszönöm.

Egyik szemöldököm felvonom, még a fejem is hátravetem. – Mi? Nem tudlak követni.

– Azért, mert a legnagyobb idióta te vagy!

– Nem érted az egészet! Ez egy csapda! Minden egyedülálló anyuka pótapukát keres.

– Tényleg? Az összes? Van erről valami felmérésed?

Erre csak cinikusan ciccegek.

– Mindenesetre gratulálok, hogy az első normálisnak ígérkező kapcsolatodat még idejében tönkretetted.

– Tudod, mit? Megkérdezem majd holnap Animát is! Ő biztos, hogy át fogja látni ezt a csapdát!

Ezután határozottan hátradőlök, miközben belül kezdem magam tényleg hülyén érezni. Mi van, ha igaza van? Végig kellene ezt gondolni teljesen józanul, pontról pontra.