Big city live! (befejezett)

Luca/16

Kihúzom a bőröndöt a konyhába. Szomorúan nézek körbe a szekrényeken, és a nagy előtéren. Mennyi buli, beszélgetés, veszekedés helyszíne volt ez! Mennyire utáltam itt lakni, és közben észre sem vettem, hogy valójában mennyire imádtam! Miért mindig a végére jön meg a dolgok hangulata? Itt voltam Budapest közepén, pár sarokra a négyes-hatostól, a bulinegyed legcsendesebb utcájában, épp a közepén az az egész vibe-nak, amit Budapest jelent az embereknek. Most pedig kiköltözöm Újpalotára. Kicsit sajnálom, de közben meg azt is várom. Ez egy új élet lesz, egy új fejezet. Meg aztán nem hagyom el a várost, csak a kerületet. Vége az állandó anyámmal veszekedésnek, a Zalánnak civakodásnak, a tyúkketrec méretű élettérnek.

De persze vége ennek az igazán jól sikerült bandának, a csajszikkal gitározásnak, a lakótárs bulikázásnak, meg azoknak a bármikor elérhető baráti beszélgetéseknek. Miért nem lehet csak a szar dolgokat magunk mögött hagyni, és a jókat magunkkal vinni?

Leülök a konyhaasztalhoz, próbálok inkább az előttem álló kihívásokra gondolni. Hogy most ugyan csak egy lakótársam lesz, de vele sokkal fontosabb, hogy minél jobban összecsiszolódjunk, hogy vajon min fog menni az első összeveszés, és hogy milyen lesz anyámnál ebédelni kövi hétvégén Egerben? Hiába, a lényeg majd csak most jön.

– Kérsz egy kávét? – simít végig a hátamon Dina.

– Oké – bólintok rá.

– Tudod, mi a nagy baj?

– Valaki eltette a kávét?

– Nem – rázza meg a fejét. – Az rengeteg van. Az, hogy esik az eső.

– Mi? – vonom össze a szemöldököm. Közben végre az ablakra pillantok. Tényleg elég szépen esik. – De jó! Hát ez tényleg szupcsi. Most rángathatjuk esernyővel a kezünkben ezt a hülye bőröndöt.

– Hátha eláll hamarosan – vonja meg a vállát.

A hátam mögött nyílik az ajtó, Lilla és Adrián lép ki rajta, szintén nagy gurulós bőrönddel, és egy-két dobozzal.

– Te is ma költözöl? – nézek rá.

– Aha – bólint. – Adrián felajánlotta, hogy menjek hozzá, úgyhogy gondoltam, hova húzzam akkor az időt?

– Jogos!

– Csak nem kávé? – csillan fel Adrián szeme.

– De bizony! És ez a szerencse napod, mert jól megpakoltam, simán jut mindenkinek – bólint Dina.

Lilláék is letelepednek mellém.

– Annyira el vagyok kenődve, és közben úgy örülök. Mintha egyszerre próbálnék mindent érezni! – fakad ki Lilla.

– Na ez! Ugyanez! – bólintok rá.

Ekkor ismét nyílik egy ajtó.