Big city live! (befejezett)

Luca/13

Az oldalamra fordulok, és átölelem Dinát. Elképesztő élmény mellette ébredni, ilyen még tényleg soha nem történt velem, és azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Érzem az illatát, a bőrét, a teste melegét. Most egy pillanatra bánom, hogy annyi felesleges időt töltöttem el Zalánnal, de próbálok arra gondolni, hogy még mindig csak húsz éves vagyok, semmiről nem maradtam le, és Dinára érdemes volt várni.

Ő közben megmozdul, a hátára fordul és rám mosolyog. – Jó reggelt! – suttogja édesen. Azt hiszem, ma nem akarok kikelni az ágyból. – Egész jó esténk volt tegnap.

– Hát igen – nyugtázom.

– Tök jól énekeltél, buliztunk és hiába volt ott Ági, senkinek nem akarta megmagyarázni, hogyan kellene éreznie. Szerintem elég sikeresnek könyvelhetjük el!

Elnevetem magam. Tényleg ott volt Ági! Vajon Anima ezt hogy viselte? Annyira furcsák! A szerelemnek nem kell ennyire bonyolultnak lennie. Persze, pont én mondom? De azért az én helyzetem talán komplikáltabb volt, mint az övék. Vajon, ha kiderül, hogy leszbi vagyok, akkor Kata balhéja úgy eltörpül, hogy nem is fog vele balhézni az anyja? Nem is rossz gondolat, legalább egy embernek haszna lenne belőle.

Bár, ami azt illeti, ostobaság, anyám addig fogja titkolni a dolgot, amíg csak teheti. Ha valami furcsa okból nem derül ki magától, akkor a sírba viszi a titkot. Biztos személyes kudarcnak éli meg, hogy az ő lánya egy ilyen lett.

– Nem szívesen kelek fel mellőled, de azt hiszem, muszáj innunk egy kávét, mert nekem szétmegy a fejem!

– Igaz is, szegény Lilla hogy érezheti magát? Jól ráerőltettük azt a pár kör felest.

Dina erre a száját elhúzva bólogat. – Bár lássuk be, annyira nem kellett noszogatni, valami nagyon nyomhatta a lelkét szegénynek.

– Azt hiszem, az a srác. Egy ideje nem láttam, és most se jött el.

– Ó! – ráncolja a homlokát Dina. – Pedig ő olyan jó fej volt, én bírtam!

– Hát ja. Na mindegy, menjünk ki akkor a konyhába!

Lekászálódunk a galériáról és kislattyogunk a folyosón át. Az asztalnál viszont egy szokatlan emberbe botlunk.

– Alex! Szia!

– Szép jó reggelt! Látom azért olyannyira nem tört le az a mocskolódó, mer egészen jó a hangulatod!

– Hogy micsoda? – Dinára nézek, hátha ő többet ért, de ő is csak vonogatja a vállát.

– Hát aki írta azokat a kommentárokat. Nem mesé'te a rumlis jány? A Lázár!

– Miféle Lázár? Alex, miről beszélsz?

– Ejj te! – mondja erősen, majd a telefonját nyomkodja. – Itt e van, ni!

A gitáros csaj kritikán aluli, se énekhang, se gitártudás. Ahova...

Olvasom a szöveget, és bevallom, nem esik jól, de hát benne volt a pakliban ez is.

– Jó, hát azért ennyi nem fogja elvenni a kedvem – adom vissza neki a telefonját egy vállvonással.

– No jó, hát ez dicséretes, csak hogy leírta ugyanez Youtube-on, Instán, meg nem ajánlotta a helyet Facebookon. Ahol lehetett, az minket megtalált ezzel a szövegével. Nem lehet-e hogy ismered-e? Mert csak veled vót e'foglalva.

Megint Dinára nézek, de ő ugyanolyan tanácstalanul néz vissza rám.

– Nem, nem ismerek egy Lázárt se.

– Hát akkó ki tudja, mé' haragudott ez meg így reád – vonja meg a vállát végül ő is, és felönti a kávéját egy kis tejjel.

Anima jelenik meg ekkor a konyhában.

– Sziasztok!

– Szép jóreggelt, kisasszony! Nem felejtetted tán el e'meséni azt a kis zaklatót, aki úgy körberajongott minket az éjjel?

– Már mutattad neki?

– Hát! – biccent Alex, miközben a kávéját kavargatja.

Eközben én is odateszek egy adag kávét, miközben ezen kattogok, hogy ki lehet, meg hogy kell-e ezzel foglalkozni. Végül ilyenek mindig vannak a neten, szerintem ez nem furcsa, de ki tudja. Talán tényleg van abban valami, hogy egy rosszakaróm lehet. De ki?

– Utánanéztél már, hogy ki lehet az?

Alex szeme erre úgy kikerekedik, mintha nem is értené a kérdést.

– Má mé' néztem vóna utána? Nem én vagyok a CIA! Az nem úgy megy, hogy én majdan reákattintok a nicknevére' a varázsgéppel, osztán meg is van a neve, életkora, pontos címe, meg a bakszámlaszáma pin kóddal!

– De gondolom Luca így sem tudta, ki lehet az – válaszol Anima rezzenéstelen arccal.

Én hevesen rázom a fejem, épp mondanám, hogy nem tudom, ki az, de Alex megelőz.

– Nem tudta, hát biztos álnév!

– Na, és ha tudná a nevét, lehet, azt is tudná, hogy ki az, és akkor legközelebb nem baszogatna minket.

– Ejj! – morog Alex. – Te jány, te több munkát adsz ám nekem, mint a megbízóm! No jó van, hát utánanézek, ha szerinted attól varázsütésre megszűnnek a gondok, én nem bánom, mán rajtam ez ne múljék!

Anima erre már elmosolyodik. – Köszi! Kapsz majd egy sört!

– Egy egész tálcával? – vakargatja Alex az állát. – Ugyan mán, egy fél is elég, hát túlzásokba ne essé!

– Jó, akkor annyit! – morog Anima.

– Na, ez mán beszéd, ezt szeretem hallani! – mondja, aztán eltűnik a szobájába.

– Maradt nekem is kávé? – fordul felénk lakótársunk.

– Persze – bólintok, miközben ki is töltöm neki.