Big city live! (befejezett)

Lilla/9

Reggel szörnyű fejfájásra ébredek, és erről csak mérsékelten tehet az alkohol. Valamennyivel többet ittam, mint szokásom, de nem csak ezen a ponton léptem túl a komfortzónámon. Kiabáltam, és csúnyán beszéltem egy számomra idegen emberel. Ez nem is én vagyok! Persze, azt továbbra is úgy gondolom, hogy Peti új, azaz régi barátnője nem a legbarátságosabb ember, akivel valaha találkoztam, de ez a reakció talán túlzás volt. Majd megkérem Petit, hogy kérjen tőle bocsánatot a nevemben.

Kiülök az ablakba, és nézem a várost. Az utcákon alig vannak, úgy néz ki, ma mindenki fáradtabb a megszokottnál. Pedig egy átlagos csütörtök van, amin én átlagosan ellógom az előadásaimat, akár egy átlagos egyetemista.

Az ablaknak döntöm a fejem. Egy átlagos egyetemista átlagos romantikus regénnyel, aki egy átlagos szerelemre vár.

Megrezzen a telefonom. Kukucs írt, hogy minden rendben van-e. Nem válaszolok még, egy kicsit várok. Inkább leengedem a kezem, és visszahajtom a fejemet az ablakhoz. Adrián nem egy átlagos srác, ő minden szempontból különleges. És én azt hiszem, nem rá vártam. Bármennyire is kedvelem, és jól érzem magam, amikor vele vagyok, egyszerűen nem érzem azt, amit úgy gondolom, hogy éreznem kellene. Azt a fellobbanó tűzet, a minden elsöprő vágyat. Azt hiszem, egy igazán jó barátra találtam.

De baj ez? Mármint, nem ugyanolyan ritka igazán jó barátot találni, mint igazán nagy szerelmet? Különben is, minek kell felcímkézni az emberi kapcsolatokat? Szeretek Adriánnal lenni, igazán jól érzem magam a társaságában, de nincsenek vele kapcsolatos szexuális ábrándjaim. Különben is, mikor lett sértő, ha valakiről nincsenek szexuális fantáziáink? A webcamos világ után azt gondolnám, üdítőek az olyan emberi kapcsolatok, amik mellőzik a szexualitást. Hogy valami végre a gondolatokról, a beszélgetésről, az emberről szól. Nem tudom, ő maga hogy érezhet irántam, de amikor vele vagyok, olyan, mintha ő is velem foglalkozna, azzal, hogy én kivagyok, és nem azzal, hogy hogyan tud szemmel levetkőztetni. Vele tényleg kikapcsolódás lenni. Biztos így áll egy barrista is a kávéhoz, ahogy én a szexhez, de néha kezdem úgy érezni, hogy le tudnám élni az életem aszexuálisan is. Kevés kiábrándítóbb helyet tudok elképzelni a munkahelyemnél.

Most épp lenne időm folytatni a regényemet, vagy írni egy novellát, de már semmi kedvem hozzá. Most egy kicsit nincs kedvem semmihez. Az ablaknak dőlve bámulok ki, nézem az utcát, az embereket, az elhaladó kocsikat. Egy kicsit a szemem is behunyom, már-már elalszom, amikor megszólal a csengő, miközben ismét üzenetem jön: Adrián érdeklődik, hogy lenne-e kedvem vele a Margitszigeten sétálni. Mi a helyes válasz? Talán, ha az előbbi gondolatsort folytatom, az a legjobb, ha elmegyek. Hiszen ha csak az embert nézzük, szexualitás nélkül, akkor miért ne barátkozhatnánk továbbra is? Ma már úgysem megyek be az egyetemre, dolgozni is csak holnap fogok, így a mai este éppen megfelel.