Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

5.rész

Az elmúlt napokban nem történt semmi izgalmas, de ma...
Ma ugyanis a ballagásom lesz.  Nem kellett korán kellnem, mert csak 10- re kell bemennem az iskolába, mert akkor lesz az utolsó osztályfőnöki óránk Attila bá'-val. Nagyon hiányozni fog mindenkinek és jól tudjuk, hogy mi is hiányozni fogunk neki. Fél 9 előtt nemsokkal ébredtem fel. Elmentem letusolni, majd megcsináltam a hajam és a sminkem. Felvettem az egyenruhámat és  lementem apához, aki már a konyhában várt felöltözve és indulásra készen, pedig jól tudja, hogy neki csak 11-re kell jönnie.
- Jó reggelt.- sétáltam le lassan a lépcsőn.
- Istenem, de gyönyörű vagy. Az én kislányom ma elballag a gimnáziumból.- láttam ahogy apa szemében megcsillantak a könnycseppek.
- Ez csak egy gimnázium volt, majd akkor hatódj meg ennyire ha lediplomázok vagy ha unokáid születnek.- próbáltam elpoénkodni.
- Majd megérted ha szülő leszel, hogy egy sima gimnáziumi ballagás is sokat fog jelenteni.
- Megigérem emlékezni fogok erre a beszélgetésre akkor.- mondtam, majd átöleltem.
Háromnegyed 10 után pár perccel elindultam a srácokért, hogy most utoljára együtt menjünk iskolába. Apáék, majd csak 11-re jönnek, mert akkor fog kezdődni a ballagás.
- Sziasztok!- köszöntem széles mosollyal Veronikának és Marcinak miután beszálltak az autóba.
- Szevasz csajszi, Úr isten milyen dögös vagy.- köszönt miközben bekötötte az övét Marci.
- Ugyan, hisz csak az egyenruha van rajtam.- legyintettem, majd elindítottam az autót.
- Igaza van ma valahogy ezerszer jobb a kisugárzásod, mint máskor.- erősítette meg Veronika.
- Lehet csak azért, mert ma van a ballagás és ma megmutathatom anyának mit is dobott el magától.- eszméltem rá, hogy tényleg ez a célom. Megmutatni neki, hogy mit dobott el magától azért, mert megunta a családanya szerepet, és most pedig újra ez a szerep jut rá az új családjánál.
10 óra előtt nagyjából 3 perccel parkoltam le az iskola parkolójában. Sietős léptekkel haladtunk az osztálytermünk  felé. Pontosan csengetés előtt léptünk be a terembe ahol már majdnem mindenki ott ült és várt, hogy kezdetét vegye az utolsó osztályfőnöki óránk. Attila bá' kiosztotta a tarisznyákat majd elmondta az utolsó nagy monológját amit mi tapssal díjjaztunk, mert tudtuk, hogy nem szeret nagy beszédeket tartani. De most nem kellett sokat gondolkodnia és sablon szöveget megtanulnia, mert tudtuk, hogy minden szavát úgy is gondolja. Nem igazán egy érzelgős típusú tanár, de mindenkihez egyesével odament és megköszönte az egész elmúlt 4 évet és remélni tudja, hogy sikeres érettségikkel zárunk és  senki nem jön vissza októberben újra megpróbálni.
- Emma nem is tudom mi lett volna ebből az osztályból ha nem tartod már össze 9.-től kezdve. Az elmúlt 4 évben nagyon sok mindent köszönhetek neked és nem is csak én hanem az egész osztály.- hozzám ért végül a sor és éreztem, ahogy elkezd égni a szemem és szaporán gyűlnek a könnycseppek és tudtam ha így folytatja el is sírok magam de balszerencsémre folytatta: - Mindenkin segítettél ha kellett, korrepetálást tartottál  ha valaki lemaradt volna, intézted az osztály ügyeit mint DÖK-ös  nem is tudom még mit is mondhatnék.- láttam ahogy az ő szemében is a könnyek megcsillanak.- Talán ennyit, hogy köszönöm vagyis köszönjük az egész osztály köszöni amit értünk tettél!- ennyi, kész, végem, nem bírom tovább és a könnyek máris elkezdtek égető lávaként kicsordúlni a szememből. Erre a nemvárt reakcióra felállított és megölelt, de nem ez volt a furcsa hanem az, hogy az osztályból mindenki csatlakozott az ölelkezéshez. Ott állt 30 ember és egymást ölelték 5 percen keresztül. Tovább is így maradtunk volna ha nem szólal meg a csengő. Tudtuk hogy minden lánynak 15 perce maradt rendbe szedni magát. Amint mindenki szalonképes lett Attila bá' kért figyelmet.
- Most, hogy mindenki szalonképes menjünk és mutassuk meg milyen osztály járt ide 4 évig és hagyja el végleg ennek az iskolának a padjait.- mondta el a szónoklatot, majd mindenki felállt egymás mögé és vártuk, hó elkezdődjön az egész.