Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

22.rész

•••••••••••••Lando szemszöge••••••••••••••

Ezen a hétvégén Monzába leszünk. Nagyon rég óta vártam, hogy végre egy Forma 1-es autóban ülve körözhessek rajta. Normál esetben csak szerdán vagy csütörtökön jönnénk, de most Carlossal úgy döntöttünk, hogy jövünk a csapattal és ezt a pár napot pihenéssel töltjük el.
Sikeresen meg is érkeztünk a szállodába ahol a többiek épp intézkedtek a kulcsok átvételével, mi pedig Carlossal beszélgettünk. Épp magyaráztam neki valamit mikor a tekintete elkalandozott valamerre és csak mosolygott. Mire oda néztem volna már rég vissza nézett rám így nem tudom kit figyelt.
- Te figyelsz rám egyáltalán?- vontam kérdőre.
- Igen... persze miért ne figyelnék?- dobta át a kezét a vállamon és közben a kulcsot a kezembe nyomta és elindultunk a szobáink felé.
- Húsz perc múlva találkozzunk itt!- nézett rám Carlos majd bement a szobájába. Ez annyit takart, hogy húsz perc múlva megyünk ha akarok, hanem akkor is megyünk medencézni.
Kipakoltam a bőröndből és felvettem egy fürdőnadrágot. A törülközőt csak lazán a nyakamba raktam és felvettam a papucsom és át mentem Carlos szobájába.
- Mehetünk haver?- nyitottam be a szobájába.
- Aha!- ugrott elő a fürdőszobából és elindultunk a lift felé. Pont elmeséltem neki, hogy milyen vicces volt az egyik rajongó az előző futam előtt mikor megérkezett a lift és kinyílt az ajtaja.
- Te mit keresel itt?- tettem fel magamban a kérdést. Meg se bírtam mozdulni mikor megláttam a liftben Emmát. Carlos alig észrevehetően meglötött, hogy elinduljak végre. Mostmár kezdem sejteni kit figyelt a hallban.
Azt a pár percet csöndben töltöttük. Emma nézelődött -leginkább a plafont- Carlos pedig nem is tagadhatja, hogy élvezte az egész szituációt.
Miután megérkezett a lift a földszintre előre engedtük Emmát, aki úgy ment ki a liftből, mint akit üldöznek.
- Mit keres itt?- tettem fel a költői kérdést Carlosnak.
- Gondolom nyaralni jöttek.- vonta meg a vállát.
Végre mostanra ki tudtam törölni valamennyire a gondolatai közül Emmát, erre most itt találkozunk. Mi ez ha nem a sors, vagy mit tudom én mi?
Egész délután rá gondoltam míg este el nem mentem Carlossal sétálni a városba. Lementünk a kikötőbe és ott sétálgattunk. Mikor megláttam Emmát ismét, épp egy padon ült és fotózta a naplementét.
- Haver mindjárt jövök!- löktem oldalba Carlost és már el is mentem mellőle. Lassú léptekkel oda mentem mellé és leültem a padra. Nem csináltam semmit míg rám nem nézett.
- Mi történt a kezeddel?- néztem a gipszére, majd újra rá.
- Balesetem volt, de mit keresel itt?- nézett rám kérdőn.
- Verseny hétvége van.
- Azt tudom, de miért vagy itt most?- nézte a földet, olyan volt mintha nem merne a szemembe nézni.
- Carlossal eljöttünk sétálni.- biccentettem a spanyol felé aki széles mosollyal az arcán figyelt minket.
- Értem.- nézett rám egy pillanatra.
- Nincs kedved meginni valamit?- dobtam fel az ötletet.
- A barátaimmal vagyok itt nyaralni és úgy gondolom mennem kéne már vissza.- nézett a telefonján lévő órára. Míg megnézte az időt alaposan szemügyre tudtam venni a háttérképét. Három ember volt rajta Emma volt középen és két oldalán egy fiú és egy lány. Jobban megnéztem és eszembe jutott, hogy ezt a két embert láttam a medencénél. Szóval velük jött nyaralni.
- Akkor legalább visszakísérhetlek?- néztem rá kérdőn/kérlelőn.
- Persze.- mondta, majd felállt a padról és a kezét szorosan magához ölelte.
- Szólók Carlosnak és utána mehetünk is.- mondtam mosolyogva, majd oda léptem Carlos mellé és szóltam neki, hogy visszakísérem Emmát. Amire csak annyi volt a válasza, hogy ,,Csak ügyesen!'' és egy vállon veregetés.
Visszamentem Emmához, majd elindultunk vissza a szállodába. Érdekes hétnek nézünk elébe, erre csak ennyit tudok mondani.