Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

7.rész

Miután mindenki megkapta a bizonyítványt Veronikával és Marcival még egy hatalmas csoportos ölelést csináltunk, azután mindenki haza ment családjával ünnepelni. Mi azonban nem haza hanem egy étterembe mentünk először ebédelni. Nem hittem, hogy dráma nélkül tulfogjuk élni az ebédet, de azon kívül, hogy Olivér kiköpte a párolt brokkolit és ezért anya alaposan megdorgálta, semmi feszültség nem volt. Az ebéd után elindultunk hozzánk én anyát és Olivért vittem hozzánk. Nem igazán beszélgettünk az út során inkább csak azt hallgattuk ahogy Olivér magyaráz a hátsó ülésen, hogy milyen rossz az élete, hogy nem ehet minden nap fagyit meg édességeket.
Amint megálltam a ház előtt észrevettem, hogy anya sűrűn hangosan veszi a levegőt.
- Minden rendben?- néztem rá kicsit aggódó hangon. Nem is értem miért aggódok egy olyan nő miatt aki nem is érdemli meg. Mindazonáltal mégis, mert ha ő nincs én se lennék.
- Minden rendben csak nem voltam itt... Mióta is?- nézett rám és láttam rajta, hogy a bőrszíne vetekszik a falfehérrel.
- Majdnem 10 éve.- válaszoltam kicsit lehangolódva, mert eszembe jutott az elmúlt 10 év anya nélkül.
- Annyira sajnálom kincsem- kezdte el szipogva- nem is tudom mit élhettél át ez idő alatt.
- Nincs semmi baj.- öleltem át és próbáltam megnyugratni.
- De igenis van. Nem kellett volna magadra hagyjalak apáddal.
- Ezt hogy érted?- néztem rá kérdőn.
- Látszik, hogy keveset foglalkozik veled. Neked egy erős női támaszra van szükséged.
- És erre szerinted te vagy a legalkalmasabb személy? Te, aki gyáván megfutamodott a gondjaid elől.- fakadtam ki.
- Hogy merész.....
- Úgy merészelek így beszélni veled, hogy már tényleg elhittem, hogy miattam vagy itt és nem azért, hogy apát becsméreld.- vágtam a szavába, majd megfogtam a kilincset és kiszáltam az autóból.
- Szabó Emma azonnal állj meg! Ne merészelj  nekem hátat fordítani.- szólt rám ingerülten miután kiszállt az autóból és Olivért is kivette.
- Bent találkozunk.- fordítottam neki hátat és nem is törődve mit mond elindultam a bejárati ajtó irányába.- Mit bámultok ennyire?- léptem be az ajtón, aminek a túloldalán a család többi tagja állt, engem fűrkésző  tekintettel. Felmentem a szobámba és bezártam magam mögött az ajtót.
Nem élveztlhettem sokáig az egyedüllét örömeit, mert apa kopogott az ajtómon.
- Emma nyisd ki az ajtót.- szólalt meg lágy hangon. Felálltam az ágyamról és odamentem ajtót nyitni.
- Gyere be.- mondtam miután kinyitottam az ajtót.
- Mi történet odakint?- kérdezte miközben leültünk az ágyra egymással szembe.
- Megint azzal jött, hogy te nem tudsz gyereket nevelni, és nekem elegem lett ebből.- néztem rá lefelé konyolú szájjal.
- Ez miatt nem kell felhúznod magad ezt nekünk felnőtteknek kell megbeszélni.- ölelt magához szorosan.
- Tudom, de nem értem miért nem tudott eljönni csak azért, hogy engem látthasson. Egy kicsit velem is foglalkozzon?- kérdeztem sírva.
- Erre nem tudok válaszolni helyette.- ölelt még jobban magához.
- Emma azthiszem mi most elmegyünk.- jött az ajtómhoz Erikáék és mögötte szorosan anya a fiával.
- Köszönöm nektek, hogy eljöttetek.- bújtam ki apa öleléséből és odamentem hozzájuk és egy puszival elköszöntem a nagyszüleimtől. Anya meg simán elsétált. Nem is vártam tőle többet.