Hogy történhetett mindez?/Lando Norris ff/•BEFEJEZETT•

23.rész

••••••••••••• Emma szemszöge ••••••••••••••

Végig beszélgettünk az utat Landoval. Elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt pár hétben és én is, hogyhogy sikerült eltörnöm a kezem és milyen lett végül az érettségim. Most jöttem csak rá, hogy milyen jókat beszélgetünk. Lehet tényleg valami komolyra gondol Lando?
- Remélem nemsokára újra látjuk egymást.- köszönt el tőlem Lando a szálloda szobánk ajtajában.
- Lehet...- néztem rá sejtelmesen és egy puszit nyomtam az arcára, majd bementem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót.
-  Merre jártál?- kérdezte Veronika téli mosollyal.
- Csak a kikötőben...- mondtam, majd leültem az ágyra és hátra dőltem.
- Jól hallottuk, hogy egy brittel beszéltél?- mászott át az ágyamra Marci.
- Maybe..- vontam meg a vállam és csak röhögtem.
- Holnap is találkoztok? Mond, hogy igen! Nagyon rendesnek tűnik.- nézett rám Veronika.
- Nem tudom, de amúgy se bepalizni jöttem ide, hanem pihenni.- ültem fel az ágyon.
- Te tényleg ennyire hülye vagy?- kérdezte Marci.
- Miért is?- néztem rá kérdőn.
- Egy ilyen pali -mint ez a Norris- érdeklődik irántad és te nem is veszed észre.- magyarázta el.
- Komolyan úgy gondolod, hogy nem csak egyéjszakás kalandra kellek neki?- néztem rá kérdőn, aztán Veronikára és mind ketten csak bólogattak.
- Emeld fel a formás kis popód és kapd el csajszi!- mondta Marci és lökött meg egy kicsit.
-  Nem inkább holnap?- néztem a telefonom kijelzőjére 21:32 volt.
- NEM!- mondták egyöntetűen.
- De azt se tudom melyik...
- 230-as szoba!- vágott a szavamba Marci.
- Megkérdeztük miután láttuk, hogy a barátjával együtt elmentek.- magyarázta Veronika.
- Ez aztán a biztonságos szálloda.
- A McLaren dolgozójának adtuk ki magunkat.- nevetett Marci.
- Biztos most menjek?- kérdeztem meg őket még egyszer.
- IGEN!- mondták megint egyszerre. Felálltak az ágyról és egészen a liftig lökdöstek.
- Jó innen már megoldom.- állítottam meg őket. Két széles mosoly ült az arcukra. De örülök, hogy ennyire élvezik a szenvedésem. Beszálltam a liftbe és megnyomtam a megfelelő gombot. Lassan becsukódott az ajtó. És amíg be nem csukódott az ajtó ez a két jó madár ott állt és csak vigyorgott.
Miután megállt a lift kicsit remegő lábbal szálltam ki. Elkezdtem nézni az ajtók számozását. 226...227...228...229...230 nagyszerű megérkeztem. Lassan felemeltem a kezem és kétszer kopogtam rajta. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó és megláttam Carlost.
- Szia Emma! El tévedtél?- dalt neki az ajtó fél fának.
- Szia Carlos. Nem Landot keresem. A barátaim azt mondták ez az ő szobája.- néztem a padlót és egy pillanatra pedig a szemébe, de onnan egyből vissza a padlóra vezettem a tekintetem.
- Két szobával arrébb övé a 234.- mondta mosolyogva.
- Köszi..- néztem a szemébe- bocsi a zavarásért.- kezdtem mentegetőzni.
- No para. Téged mindig szívesen látlak.- nézett rám és egy fél mosolyt varázsolt az arcára.
- Ugye tudod, hogy tudom, hogy van barátnőd!?- néztem rá kérdőn.
- Miért jön mindenki ezzel?  Nem válságot fogadtam! És rád amúgy se nyomulnék Lando miatt.
- Ezt, hogy érted?- zavarodtam össze egy kicsit.
- A haver csaja vagy aki iránt érdeklődik az tabu.- magyarázta el nekem.
- Akkor most megyek, szia!- mondtam mosolyogva és elindultam a helyes ajtó irányába.
Pár lépéssel később már ott álltam a 234-es szoba ajtaja előtt. Megismételtem az előbbi mozdulat sort és vártam hátha kinyíl az ajtó.
Század másodpercre ugyan annyi idő alatt nyílt ki az ajtó, mint az előbb. 
Lando egy szál boxerben állt előttem. Így a másodperc töredéke alatt jól szemügyre tudtam venni.
- Miben segíthetek?- nézte a telefonját rám se hederítve.
- Hozzád jöttem.- mondtam egy félénk mosoly társaságában.
- Emma? - emelte rám a tekintetét és fagyott le egy pillanatra. - Mit keresel itt?- szólalt meg miután felfogta, hogy nem csak képzelődik.
- Ahogy az előbb mondtam: Hozzád jöttem. Be mehetnék?- néztem rá kérdőn.
- Gyere csak.-  állt félre az ajtóból. Bent a szobába ugyan úgy voltak a cuccai, mint Magyarországon. Minden szétdobálva és mégis úgy tűnt mintha minden a helyén lenne.